Sokféle tanáccsal, újévi fogadalommal, 2020-ra vonatkozó irányelvvel találkozunk a neten. Politikusok, művészek, közéleti személyiségek meglátásai, buzdításai terjednek köztünk, hatnak ránk. Átvesszük és alkalmazzuk saját életünkre. Legtöbbünket jószándék vezet ebben.

Ezzel ellentétben, egy ókori király, bölcs Salamon azt vallja: „Hallgasd, fiam, a te atyádnak erkölcsi tanítását, és a te anyádnak oktatását el ne hagyd.”(Péld.1:8) Valóban az előttünk járó generáció tapasztalataira hagyatkozzunk inkább, mint a tévéstúdiókból és a világhálóról ismert hírességek írásaira vagy előadásaira.

Vegyük komolyan sokat tapasztalt emberek bölcs tanácsait, hisz nem nagyzoló, önkiteljesítő gondolatokat szólnak számukra ismeretlen tömegnek. Felelősséggel adják át saját gyermekeiknek a boldog élethez szükséges látásmódot megértésre, megfontolásra. Jól ismerik az otthoni körülményeket, családtagjaikat is, és jól tudják, mi az a veszély, ami ott és akkor leginkább leselkedik a forrófejű ifjú családtagjaikra.

Saját életükben megtapasztalták már, hogy a kortársak csábításai intenzíven hatnak a kamaszokra és az ifjakra: „rejtezzünk el az ártatlan ellen”(Péld.1:11/b) a közös zsákmány reményében. Az erő, a virtus, a kalandvágy ott tombol a fiatalokban. Szeretnék megismerni világunkat és önmagukat. Önállóságra vágynak, szülők és felnőttek nélküli kalandokra indulnak. Heves érzelmek sodorhatják őket erőszakoskodó társaságba, és ez olyan irányt vehet, amely hosszú időre tévútra visz.

Karrierista, szuperteljesítményre képes baráti társaságok diktálják, hogy mi az értékes viselkedés, s ósdik lesznek az apák és nagyapák gondolkodásra és megfontolásra késztető tanácsai. A múlt történetei talán unalmasak, a józanságra és igazságosságra intő figyelmeztetések fárasztanak. Aki ebbe beleragad, az már észre sem veszi, hogy nem is beszélget idősebb családtagjaival. El is felejti a szüleitől gyerekkorában tanult szemléletet, s ha konkrét élethelyzetre kap erkölcsi útmutatást otthonról, az ellenszenves számára.

Az idősek Istennel szerzett tapasztalatait sem pótolhatja semmilyen technikai vívmány nyújtotta korszerű tájékozottság. Az az erkölcsi tartás, amely a nehézségekkel való küzdelemből adódik, nem szerezhető meg pillanatok alatt. Becsületesen járni -nap mint nap- csak úgy lehetséges, ha ragaszkodunk az igazsághoz. Ehhez pedig jó komolyan venni azokat a bölcsességeket, amelyek a legkülönbözőbb élethelyzetekben segítenek az eligazodásban.

Példabeszédek könyve szerint nem derül ki a történések során azonnal, hogy érdemes a tisztességes elveket követni. Nem pillanatokra hoz sikert és boldogságot az elvszerű élet. Sokkal inkább jellemző rá az, hogy másokra is folyamatosan hatással van, letisztulttá teszi a gondolkodásmódot, képessé tesz a változtatásra és a fejlődésre: „Az igazak ösvénye olyan, mint a hajnal világossága, mely minél tovább halad, annál világosabb lesz a teljes délig.”(Péld. 4:18)

Facebook kommentek