Akik figyelemmel kísérik az izraeli-palesztin konfliktust, azok számára július 1-je régóta jelentős dátumnak számít. Miután az amerikai kormány az év elején benyújtotta Izrael és a palesztinok közötti béketervet, Izrael miniszterelnöke, Benjamin Netanjahu felbátorodott és kijelentette, hogy július 1-jén megkezdik Ciszjordánia bizonyos részeinek bekebelezését (annektálását). A várt nap már eljött, és el is múlt, de … semmi nem történt. Vajon miért?
A háttér
A Fehér Ház közel-keleti béketerve, amelyet januárban hoztak nyilvánosságra, részletezi Ciszjordánia körülbelül egyharmadának Izraelhez csatolását (például a bibliai Júdea és Samária területeit is). A palesztinok a megmaradt területeken pedig a jövőben saját, demilitarizált államot állíthatnának fel. Jeruzsálem Izrael osztatlan fővárosa, a palesztin állam fővárosa Kelet-Jeruzsálem térségében lenne. Arab vezetők nyilatkozataikban sértőnek, jogtiprónak és egyoldalúnak nevezték a javaslatot, amely tulajdonképpen darabjaira szakítana és a vízkészletek, közművek, átkelőpontok izraeli ellenőrzésével és a termőterületek elcsatolásával még jobban ellehetetlenítene egy életképes Palesztin államot.
A Trump-adminisztráció habozása
Míg kezdetben a Fehér Ház határozottan jelezte, hogy zöld utat ad az egyoldalú annektálásnak, Trump kormánya az elmúlt hetekben világossá tette, hogy Netanjahu jelenleg nem rendelkezik a támogatásukkal. Ez problémát jelent Netanjahu számára, mivel az Egyesült Államok az egyetlen világhatalom, ami támogatta Izrael azon törekvését, hogy a Ciszjordáinai zsidó telepeket magához csatolja. Az Egyesült Királyság, az európai és az arab világban élő szövetségesektől való ellenkezés is befolyásolhatta az amerikai kormányzatot. Boris Johnson, brit miniszterelnök -Netanjahu szövetségese- két hete egy izraeli újságnak a következőt mondta: „A művelet a nemzetközi jog megsértését jelentené„.
Az amerikai visszakozásban a legjelentősebb szerepet az országban tomboló koronavírus járvány okozza, ami egészségügyi és gazdasági oldalról is komoly kihívás elé állítja a novemberben választásra készülő republikánusokat. A hazai problémák mellett nem vállalhatták be, hogy újabb frontot nyitnak, noha az izraeli törekvések iránti elkötelezettségük a republikánus szavazótábor miatt megingathatatlan, és elvi -szerintük bibliai- alapokon áll. (Erről bővebben itt írtunk.) Az egyelőre kontrollálatlanul terjedő koronavírus és a 40 millió munkanélküli azonban egyelőre más prioritásokat szabott.
Belső ellenkezés
Miután három korábbi választás után sem sikerült megszüntetni a politikai patthelyzetet, Netanjahu áprilisban koalíciós kormányt alakított vetélytársával, Beni Gantzzal, az ellenzéki centrista Kék-fehér párt elnökével. Ekkor Gantz még azt mondta, hogy elméletben támogatja Trump béketervét, de csak akkor, ha az széleskörűbb támogatást élvez. Nemrég azonban azt üzente a Fehér Háznak, hogy ki kell dolgozniuk egy „olyan irányvonalat, ami felelősségteljes, arányos és viszonyossági szempontból minden oldal számára előnyös„. Látszik tehát, hogy Gantz minden bizonnyal érezte a nemzetközi ellenkezés súlyát.
Netanjahu nem tud továbblépni Gantz támogatása nélkül, aki körülbelül egy év múlva a rotációs megállapodás részeként miniszterelnökké válik. Gantz az elmúlt napokban azt is világossá tette, hogy az annektálással kapcsolatos további viták nem élveznek prioritást, míg Izraelben a koronavírus okozta problémákkal kell foglalkozni.
Az óra ketyeg
A novemberi amerikai választások előtt Netanjahu ugyanakkor időkényszertől is szenved a tervezett bekebelezés legalább részbeni előmozdításával kapcsolatban, mert Joe Biden, aki a közvélemény kutatások alapján egyelőre magabiztosan vezet Trump előtt, kinyilvánította, hogy nem támogatná a lépést.
Változó hadiszerencse
Az elmúlt években úgy tűnt, hogy a Trumphoz és Boris Johnsonhoz hasonló nárcisztikus populistáknak áll a világ. A növekvő gazdasági fellendülés, a masszív hazai támogatottság, a sokszor szerencsés történelmi helyzet hatására sokan hivatkoztak arra: „Igen, ők a példaképek, az igazi vezetők”.
Idén január 20-án Orbán Viktor még a bolygó legsikeresebb politikusaiként beszélt róluk: „A két „legfiatalabb” ember a nyugati politikában Donald Trump és Boris Johnson: ők a legmerészebbek, a legdinamikusabbak és a leginkább készek arra, hogy változtassanak.” Azóta persze mindkét említett politikussal óriási fordulatot vett a világ.
Igaz tehát, amit Ésaiás könyvében olvashatunk: „Semmivé teszi az ÚR a nemzetek tervét, meghiúsítja a népek szándékait” Zsolt 33:10. „Ő változtatja meg az időket és a korszakokat, leszállítja trónjukról és trónra emeli a királyokat.” Dán 2:21
Hiába hát az emberi nagyság és hatalom, mindig „jobb az Úrban bízni, mint emberekben reménykedni.”
Hagymási Tamás
Források:
washingtonpost.com, ynetnews.com, hu.euronews.com, gzerodmedia.com, dw.com, nytimes.com
