A járványokkal kapcsolatos relációban a közvélekedés szerint az ember a természet áldozata. Azonban ennek pont a fordítottja az igaz, állítja Sonia Shah a Világjárványok című könyv (Pandemic – 2017) szerzője a VOX-által készített interjúban.
Sokan szeretnek a koronavírusra „kínai vírusként” vagy „amerikai vírusként” utalni, s ezzel mintegy idegen támadásként emlegetni a világjárványt.
Többségünk talán nem használ rasszista terminust erre a vírusra, sokan azonban akaratlanul is egy sajátos paradigmát állítanak fel a világjárványok értelmezésével kapcsolatban. Hívjuk ezt amolyan „inváziós paradigmának”, ami egy olyan elmélet, miszerint az emberiséget állatoktól származó idegen kórokozók támadták meg, mi pedig a passzív áldozatai vagyunk.
De mi van akkor, ha mi, emberek vagyunk azok, akik ezt a támadást elindítottuk? Mi van akkor, ha a modern világjárványok mögött nem az a valóság, hogy az állatok s az ő baktériumaik hatolnak be a mi világunkba, hanem mi az övükébe?
Ez ugyanis Sonia Shah alapfelvetése. Ő úgy gondolja, hogy az invázió paradigmája – vagy ahogy ezt ő hívja a „mikrobás idegengyűlölet”– gyakran nem képes megmagyarázni, hogy egy régóta létező mikroba, miért fordul egyszer csak pandémiát okozó kórokozóvá. Miután a kolerát, a nyugat-nílusi lázat és az ebolajárványt is tanulmányozta, megfigyelte, hogy az emberi tevékenység óriási és egyben rendkívül alulértékelt szerepet játszik ebben.
Környezeti és társadalmi tevékenységeink ugyanis –mint pl. az erdőirtás, vagy a lakhatási problémák kezelésének elmaradása—sokkal inkább valószínűvé teszik azt, hogy korábban veszélytelen mikrobák pusztító járványt okozzanak.
A globális közegészségügyi hatóságok által támogatott One Health mozgalom is nyomatékosan rávilágít az emberek, állatok, növények és közös környezetük kapcsolatára, és szemléletmód változást szorgalmaz.
Alább Sigal Samuel interjúja olvasható arról, hogy ez a megközelítés hogyan segíthet minket, hogy jobban megértsük a világjárványok valódi eredetét:
– Sok ember azt a magyarázatot fogadja el, miszerint az „egzotikus” állatok okolhatók a koronavírus járványért – hogy gusztustalanok, és olyan kórokozók millióit hordozzák, amik csak arra várnak, hogy minket embereket megbetegíthessenek. Mi a baj ezzel az állítással?
– Először is mindnyájunkban rengeteg mikroba található. Az emberek olyan mikrobákat adnak át az állatoknak, amik folyamatosan kórokozóvá alakulnak át, tehát mi is betegségforrások vagyunk más fajok számára. Csak erről nem szoktunk beszélni.
A fajok mindenhol tele vannak mikrobákkal, de ha abban a testben maradnak, amelyben kifejlődtek, akkor nem okoznak megbetegedést. Az ebola nem okoz betegséget a denevérekben, ahogy a koronavírus sem. A mi testünkben viszont igen, mert új a számunkra – egy újfajta élőhelyet kezdenek kihasználni.
– De miért használnak ki új élőhelyeket, nevezetesen minket, embereket?
– Ez azért van, mert „hidakat” építünk a vadállatok és az emberi test között. Sok földterületet igénybe veszünk a városainkhoz, a bányáinkhoz, a gazdaságainkhoz, s közben leromboljuk az állatvilág élőhelyeit. Ezért hal ki 150 faj naponta! Azok a fajok pedig, amelyek megmaradnak, azokba az aprócska élőhely-töredékekbe szorulnak vissza, amiket meghagyunk nekik.
Mikor kivágják azokat az erdőket, ahol denevérek laknak, akkor azok nem egyszerűen elmennek, hanem beköltöznek a kertjeinkbe, farmjainkra. Ami azt is jelenti, hogy reális közelségbe kerülünk a váladékaikkal. Mikor egy kisgyermek kimegy a kertbe, s egy olyan fa mellett játszik, amelyen denevérek élnek, esetleg felszed egy olyan gyümölcsdarabot, amelyen ott van egy kis denevér ürülék vagy nyál, a szájába véve máris megvan annak a lehetősége, hogy a mikrobák a denevér testéből az emberi testbe jussanak. Ismeretes, hogy az ebola is egy ilyen egyszeri „átterjedésből” jutott az emberbe: egy nyugat-afrikai 2 éves gyermek, aki olyan fa közelében játszott, amin denevérek laktak volt az első eset.
Ezek olyan balesetek, amelyek időzített bombákként szinte bármikor megtörténhetnek. Van egy bámulatos repülési hálózatunk, így ha a kórokozók olyan helyen jelennek meg, ahol nincs számottevő átfertőzési lehetőség, akkor is könnyen eljuthatnak valahová, ahol sok ilyen van. Városiasodásunk többnyire ad-hoc stílusban történik, így rengeteg olyan hely keletkezik, ahol az emberek ki vannak téve egymás szemetének. Sokfelé nincs kiépített infrastruktúra olyan helyeken, amelyek amúgy gombamódra fejlődnek. Mindezek a faktorok együttesen növelik annak a kockázatát, hogy egy nemkívánatos mikroba átjut az emberi testbe, aztán terjedni kezd.
– Ami engem meglep, mikor a világjárványok eredetéről inkább makro szinten beszél (tehát környezeti és társadalmi-politikai vonalon), mintsem mikro szinten.
– Gyakran úgy tekintünk a járványkitörésekre (ebola, a SARS vagy a Zika ) mint idegen, külföldi problémákra, amelyek aztán ránktörnek. A tradicionális narratíva is az, hogy a kórokozók kívülről kerülnek be hozzánk. Én ezt mikrobális idegengyűlöletnek hívom.
De ezek olyan dolgok, amelyek pont itt, az Egyesült Államokban történnek. Például a nyugat-nílusi láz afrikai vándormadarakból származó vírus. Ezek a madarak évszázadok óta érkeznek Észak-Amerikába, de a vírus 1999-ig mégsem ütötte fel a fejét nálunk. Akkor hogy is van ez?
Kiderült, hogy amikor az emberek közvetlen környezetét különböző madárfajok veszik körül, akkor kicsi az esélye, hogy elkapják a nyugat-nílusi lázat, mert az olyan madarak, mint a harkály, vagy a guvatfélék nagyon rossz hordozók. S még ha meg is jelenik a vírus egy vándorló madáron keresztül, összességében mégsem fog túlzottan terjedni.
De az utóbbi bő 20 esztendőben nagyrészben elveszítettük ezt a biológiai sokféleséget. Sok helyen megritkultak a fakopácsok és guvatfélék, helyettük viszont nőtt a varjak és vörösbegyek száma, melyek általános jellegű fajok, bármilyen romlott környezetben is meg tudnak élni és jó hordozói a nyugat-nílusi vírusnak. Tehát minél kevesebb a fakopács és guvatféle, viszont minél több varjú és vörösbegy él körülöttünk, annál inkább ilyen vírusnak leszünk kitéve. S annál valószínűbb lesz majd az, hogy egy szúnyog megcsíp egy fertőzött madarat, utána pedig megcsíp egy embert is.
– Mivel a kullancsok által terjesztett betegségek nagy problémát jelentenek az USA-ban is, vajon van a Lyme-kórral kapcsolatban is a fentiekhez hasonló összefüggés?
– Igen, kísérteties a hasonlóság. Mikor az ország észak-keleti részén még voltak érintetlen erdők, bizonyos erdei fajok, mint az oposszumok és a mókusok, segítettek fékezni a kullancs populációt. De aztán az utóbbi 50 évben a külvárosok elérték az erdőket, ezen állatok száma pedig jelentősen lecsökkent. Helyettük van sok fehérlábú egér és szarvas, amelyek nem fékezik annyira a kullancsokat. Míg egy átlagos egér hetente kb. 50 kullancsot pusztít el, addig egy oposszum csak „tetvészéssel” többszázat! Tehát minél kevesebb oposszum illetve minél több fehérlábú egér él körülöttünk, annál több a kullancs is. S annál valószínűbbek a kullancs-okozta megbetegedések, mint a Lyme-kór.
– A környezettel való kölcsönhatásunknak –mint például az erdőirtásoknak is- jelentős hatása van az emberi egészségre. Szociálpolitikánk szintén befolyásolhatja egy járvány kockázatát, igaz?
– Igaz. Mikor a trópusi náthaláz 2009-ben kitört Dél-Floridában, rögtön azt gondoltuk, hogy a valami idegen országból került hozzánk. Rovarölőszerekkel terítettük be a vidéket, és katonai-stílusú támadást intéztünk a szúnyogok ellen. Aztán kiderült, hogy azok a szúnyogok, amelyek terjesztették ezt a kórt, már régóta Floridában élnek.
Nem is ez volt az újdonság, hanem az, hogy annak a járványnak az epicentruma egybeesett az ingatlanárverezés-válság epicentrumával, ami zár alá vette a házakat. Floridában természetes, hogy a házakhoz medence is tartozik, amik a lakatlanság miatt szintén üresek álltak. De idővel az esővíz feltöltötte őket, amiben aztán a szúnyogok szépen elkezdtek szaporodni, s végül ez a „példátlan” járvány alakult belőle. Előzőleg senki sem gondolta volna, hogy a lakhatási-válság a járvány egy lehetséges előmozdítója lesz.
– Úgy tűnik a holisztikus (teljes körű) szemlélet szószólója vagy a rendszergondolkodásoddal.
– Egy egész mozgalom létezik a globális egészségügyben. Ez azon elképzelésen alapszik, hogy az emberek egészsége kapcsolatban áll az állatok – kedvencek, háziállatok, vadállatok—egészségével, az ökoszisztémával és más társadalmakkal. Ezek mind összefüggnek egymással, nekünk pedig ezeket a szélesebb szamárvezetőket is látnunk kell, mert ezek vezetnek a probléma gyökeréhez. Máskülönben csak tünetileg kezeljük azokat, amelyek aztán újra és újra elő fognak törni.
– Az a tény, hogy a koronavírus valószínűleg egy kínai állatpiacról származott, elgondolkodtatja az embert, mi a helyzet pl. a nagyüzemi állattartással. A kettő persze nem ugyanaz, de az ilyen gazdaságokban tartott állatok is nagyon szorosan vannak egymáshoz zsúfolva. A koronavírus krízis arra kellene, hogy késztessen minket, hogy átgondoljuk a húsipari vonatkozásokat?
– Igen, ez abszolút így van. Amikor a könyvemet írtam, megkérdeztem a forrásaimat, hogy mi az, ami miatt éjjel nem tudnak nyugodtan aludni. Erre általában kétféle választ kaptam: vagy a bakteriális kórokozók erősen gyógyszer-rezisztens formái (antibiotikum rezisztencia kialakulása) vagy a fertőző madárinfluenza. Mindkettőt a zsúfoltság okozza a nagyüzemi állattartásban. Ezek időzített bombák!
Előre tekintve, amit látnunk kell az az, hogy a nagy járványok, klímakatasztrófák kapcsolatban állnak a nagy ökológiai lábnyomunkkal. Mert túl sok természeti erőforrást él(t)ünk fel, amely most nyújtja be a számlát. Egymást fogják érni a katasztrófák, hacsak nem kezdjük tényleg alapjaiban megváltoztatni kapcsolatunkat a természettel.
Fordította: Bognár Beatrix
Forrás: vox.com
