Az Amerikai Egyesült Államokban is tombol a koronavírus. Abban az országban, amelyet 200 év alatt a munka és szabadságon alapú berendezkezés tett a világ vezető szuperhatalmává. Ez az alapvető szemléletmód azonban -úgy tűnik- most sérül, hiszen a járvány elleni harcban kulcsfontosságú, hogy bizonyos társas érintkezési formák és találkozások -ezáltal sok esetben a munkavégzés is- korlátozva legyenek.

Amerikában azonban talán még komplikáltabb a helyzet, hiszen koránt sincs olyan – például az európaihoz hasonló- kiterjedt társadalmi-ellátó rendszer, amely munkaképtelenség (például betegség esetén) táppénz formájában gondoskodna az érintett munkavállalókról. Számos államban, ha valaki adott napon nem tud dolgozni menni, akkor egyszerűen nem kap azokra a napokra fizetést. Számszerűsítve ez a probléma járványtól mentes békeidőben is az amerikai munkavállalók 24%-át, azaz nagyjából 34 millió embert tesz “kiszolgáltatottá”.

Most azonban egy olyan időszakhoz érkeztünk el, amikor az elmúlt 100 év legnagyobb járványa tombol a Földön. Egy olyan történelmi helyzetben vagyunk, amikor a megbetegedések fékezésének gyakorlatilag egyetlen módja az, ha a betegségben szenvedő -akár csak enyhe tünetekkel is rendelkező- emberek munka helyett otthon maradnak. Ha azonban választani kell, hogy például egy köhögés és enyhe láz mellett dolgozni menjen valaki, vagy inkább otthon maradjon és semennyi pénzt ne keressen ezeken a napokon, akkor nem túl nehéz kitalálni, hogy az emberek többsége mit fog csinálni. Elmegy dolgozni, ahol aztán továbbfertőzi a kollégáit is.

Arra, hogy az amerikai kultúrában mit jelent a keresőképtelen állapot, ha kis túlzással is, de jól rámutat az alábbi idézet:

“A szocializmus sohasem vert gyökeret Amerikában, mivel a szegények nem kizsákmányolt proletariátusnak látják magukat, hanem átmenetileg bajba került milliomosoknak.” (John Steinbeck)

Fenti mondat elég szemléletesen mutatja be azt, ahogyan az amerikaiak többsége gondolkodik. Felmérések szerint az ottani emberek körülbelül 70%-a azt a nézetet vallja, hogy a társadalmi újraelosztás egy szükségtelen és igazságtalan dolog, hiszen szerintük a társadalom egyenlő lehetőséget kínál a tagjainak, és aki keményen dolgozik, az feljebb is jut a társadalmi-gazdasági ranglétrán. Míg a legtöbb amerikai a szegényeket lustának tartja, ezzel ellentétben Európában a többség úgy gondolja, hogy a szegények inkább azok, akiknek nincs szerencséjük. Valószínűleg ez a kulturális különbség a legfőbb oka annak, hogy Európa országai miért működtetnek a tengerentúlinál bőkezűbb és költségesebb jóléti kiadásokat is, ilyen például a táppénz.1

A koronavírus okozta rendkívüli helyzetben azonban úgy tűnik, hogy kevés lesz az emberiség számára mindig oly népszerű “összefogás”, mert most szolidaritásra is szükség van. Amerika és Trump -ahogy még sokan mások is a világban- minden jel szerint kénytelen lesz fokozottabban szolidaritást tanulni, és államilag fizetett táppénzzel, segélyekkel és/vagy a fizetések egy résznek időleges átvállalásával kisegíteni a bajba jutottakat. Ahogy azt Európa számos országában már megtették a kormányok. Most a járvány fog tanítani, mert ez minden állampolgár közös érdeke, hiszen mindenki csak annyira van biztonságban, amennyire a legkevésbé védett szomszédai és környezetében élők biztonságban vannak. A munkaszeretet, a szorgalom, az érdemalapú előrejutás és a tetteinkért vállalt felelősség nagyon fontos értékek. Ezekről főleg hazánkban – a felelőtlenül felvett hitelek, a slendrián munkavégzés, a kapcsolatokra épülő érvényesülés vagy az állami kedvezményekkel történő visszaélések világában -lehetne tanulni. De még a látszólag legjobban működő országokban is eljöhet az a pont, amikor az élet kényszeríti ki, hogy az egész világot átható vadkapitalizmusból, énközpontúságból és természetpuszító magatartásból visszább kell venni. Amikor egyes emberek önhibájukon kívül kerülnek reménytelen helyzetbe.

Ha máshogy nem, akkor legalább úgy fogunk szolidaritást tanulni, hogy a boltban nagy nyomtatott feliratokkal az orrunk alá dugják, hogy csak egy csomag WC papírt vihet, mert más is szeretne vásárolni belőle. Nagyjából itt tartunk most, de reméljük, azért van ennél feljebb is.

A másik fontos tanulság, hogy egy új korszak kezdődik. A tehetetlen emberi törekvéseket látva az a hamis biztonságérzet véget ér, hogy az emberiség saját erejéből megold minden problémát. Egy közepes veszélyességű járvány úgy döntötte romba a világgazdaságot és a biztonságérzetbe vetett hitet, hogy az még a legfanatikusabb racionalistákat és az emberi elme diadalát hirdető Istentagadókat is elgondolkodásra kell, hogy késztesse. Mert valószínűleg lesz kilábalás ebből a járvány okozta káoszból, de nyilvánvalóan olyan irányba halad a történelem, amikor egy ponton az egyén számára már csak az isteni gondviselés lesz a biztos, és Istennek kell közbelépnie a Földön, hogy az emberiség ne pusztítsa el teljesen önmagát.

Hagymási Tamás

1 ezen bekezdés a vg.hu nyomán

Facebook kommentek