„Álarcokat viselek. Ezerféle álarcot, amelyeket félek levenni. Egyik sem én vagyok….Alatta nincs magabiztosság,nincs nyugalom. Alatta ott van a valós önmagam, zavarban, félelemben és magányban.Megrettenek a gondolatra,hogy a gyengeségem és a félelmem láthatóvá válhat. Ezért van az,hogy kétségbeesetten igyekszem álarcokat ölteni, amelyek mögé elrejtőzhetek.” (Denis Waitley)
Azokkal a szerepekkel van a baj, amelyek nem a lényünkből, nem egy igazi belső motivációból jönnek.Ekkor szerepszemélyiségeket játszunk, s nincs belső tartásunk, nem vagyunk hitelesek. Ha ezekkel a szerepekkel eggyé válunk, olyanok leszünk, mint egy kiszáradt dió: kívülről semmi nem látszik,de belül kiüresedett.
Van Valaki, Aki meg akar szabadítani bennünket az álarcainktól, s meg akar ajándékozni az igazi egyéniségünkkel. Éljünk a lehetőséggel, s találjuk meg önmagunkat!
-d.i.-
