A magyar társadalom a jelenlegi kormánypárt egyetlen markáns választási üzenetével szembesül: megállítjuk az illegális migrációt! A kormánypárti média az iszlám világból menekült üldözöttek áradatát agresszív ellenségként állítja be és naponta közöl híreket a külföldön általuk elkövetett valós vagy csak annak beállított atrocitásokról. A népirtás és az erőszak menekülők helyett csak és kizárólag illegális migránsokat említ, akik azért akarnak Európába jönni, hogy megsemmisítsék Európát, templomok helyett mecseteket építsenek, és mindeközben ártatlan leányokat erőszakoljanak. A magyar miniszterelnök egyenesen úgy fogalmazott, hogy ez egy háború, amelyben megtámadtak bennünket, és nekünk kötelességünk megvédeni a keresztény életformát és értékrendet. Az egyetlen ok pedig, ami miatt hazánkban mindenki biztonságban érezheti magát, hogy a kormány a helyén van, csapataink harcban állnak, és megvédenek bennünket. Senkinek nem kell félnie, ők megállítják az ellenséget. A kérdés tehát aktuális: van-e félnivalónk? És valójában kit kellene megállítani?
„Ez egy keresztény ország, van a szívünkben irgalom, nyilvánvalóan aki üldözött, annak segítséget kell nyújtani.” E szavak évekkel ezelőtt Magyarország elsőszámú politikai vezetőjének szájából hangzottak el. Ahogy ezek is: „Európát most egy népvándorlás fenyegeti, sok tízmillió ember jöhet, az utánpótlás korlátlan, hiszen sorra jönnek már olyanok is, akik nem háborús övezetből jönnek, és egyszer csak azt tapasztaljuk, kisebbségben vagyunk saját kontinensünkön.”
Két, egymást kioltani látszó állításból csak az egyik lehet igaz. A kérdés csak az, hogy melyik?
Az Európai Unióba érkezett egymillió-kétszázezer menekült az Unió összlakosságára vetítve csupán 0,2 százalékot tesz ki. Ez a szám éppen a Nagy-Britanniában az angol állampolgárságú népességhez viszonyított magyar bevándorolók számának felel meg. Összehasonlításképpen: a menekültek arányszáma Jordániában 30 százalék, míg Libanonban 25 százalék körül mozog.
Hogy a tömeges menekülés okai mennyire súlyosak, azt világosan jelzi az az iszonyatos tortúra és veszély, amit vállalnak érte. Évente átlagosan 25 ezer menekült halt meg – a legtöbben fulladásos halállal –, mielőtt elérhette volna az unió határait. Ennyi holttestet találtak. Szakértők szerint azonban az áldozatok tényleges száma ennek a többszöröse is lehet.
Az Európába eljutott menekültek túlnyomó többsége, kb. egymillió férfi, nő, gyermek és aggastyán a keresztények által sűrűn lakott Szíriából érkezett, ahonnan mintegy nyolcmillió ember kényszerült elhagyni szülőföldjét – leginkább az embertelen mértéket öltő állami terrorizmus okán. A menekülőknek ugyanis csak két százaléka hagyta hátra mindenét az Iszlám Állam terrorja miatt, a többiek az Asszad-rezsim kegyetlenkedései és az őket támogató orosz hadsereg bombái elől futottak világgá, hogy puszta életüket mentsék. A körülzárt városokban az éhhalál az immár hat éve tartó háború mindennapos velejárója, aminek kezdetén, még 2013-ban az iszlám vallástudósok (ulema) egy csoportja által kiadott fatva még mindig érvényben van. Eszerint az éhhalál elkerülése érdekében az iszlám hívők a Korán tiltása ellenére macskát, kutyát és szamarat is ehetnek.
A befogadás feltétele
Magyarország alaptörvényének XIV. paragrafusa kimondja, hogy „Magyarország – ha sem származási országuk, sem más ország nem nyújt védelmet – kérelemre menedékjogot biztosít azoknak a nem magyar állampolgároknak, akiket hazájukban vagy a szokásos tartózkodási helyük szerinti országban faji, nemzeti hovatartozásuk, meghatározott társadalmi csoporthoz tartozásuk, vallási, illetve politikai meggyőződésük miatt üldöznek, vagy az üldöztetéstől való félelmük megalapozott”. Ebben nincs szó semmilyen megkülönböztetésről annak tekintetében, hogy honnan érkezett a kérelmet benyújtó.
A jövevények ennek ellenére nem kívánatosak! Befogadásuk ugyanis ellentétben áll az un. nemzeti érdekkel, amit a kereszténységére büszke kormányfő így foglalt össze: „Az egyetlen meghatározó szempont, hogy mi a magyar nemzeti érdek. Első hallásra… embertelen dolognak tűnik. Mert jönnek szegény menekültek: egyes országokba beengedik őket, mert azok rendes országok, más országokba meg nem, mert azok szívtelenek.”
Az a szemlélet, amely gátat szab a menekültek befogadásának, ismert történelmi mintát követ. 1938-ban a svájci Evianban összejöttek 32 ország diplomatái, hogy megbeszéljék, miként viszonyuljanak a nácik által üldözött zsidókhoz. Döntöttek: elutasítóan! Ezt diktálta a pragmatikus nemzeti érdek. Chaim Weizmann, Izrael első államelnöke később ezt mondta erre: „a világ két részre szakadt. Arra, ahol nem élhetünk, és arra, ahová nem mehetünk.”
A magukat kereszténynek valló államok vezető diplomatái ekkor nem hivatkoztak a Szentírásra. Nem is tehették. Velük ellentétben ugyanis a Mennyek országának vezetője, a világmindenség ura egyértelműen kinyilatkozta, hogy „az Úr, a ti Istenetek, isteneknek Istene, és uraknak Ura; hatalmas, erős és csodálatos Isten, aki nem személyválogató, sem ajándékot el nem fogad. Igazságot szolgáltat az árvának és az özvegynek; szereti a jövevényt, adván néki kenyeret és ruházatot.” (5Mózes 10:17-19)
Kegy vagy kötelesség?
Az emberi természet csak önmagának kíván kedvezni. Blaise Pascal végtelen szomorúsággal állapította meg, hogy „igazságtalannak születünk, mert minden önmaga felé hajlik.” (477. töredék).
Ebből az alapállapotból természetes módon következik, hogy a másokhoz való viszonyulást nem a másik ember elveszettsége feletti fájdalom érzése és a megmentésére irányuló igyekezet vágya határozza meg, hanem önmagunk féltése. A félelemből származó cselekedet pedig a másik emberben sosem engedi a szeretett testvért látni, csak a gyűlölt idegent.
Az idegengyűlölet mindig az előítéletre épül. 2016-ban egy brit napilap, a Guardian megbízható közvélemény kutatási adatokra támaszkodva 14 országban vizsgálta, hogy mennyire vannak tisztában az emberek azzal, hogy mekkora a bevándorlók aránya. Erre a kérdésre a magyarok azt válaszolták, hogy 16 % – a valóságos 2 %-kal szemben. A terrorfenyegetés miatti félelem okán a britek még a hazai születésű muzulmánok számát is alaposan túldimenzionálják: míg a valós adat 5 %, addig szerintük majdnem az ország negyede, 21 % muzulmán.
Lelki iránytű nélkül a zsigeri gyűlöletet lehetetlenség még kordában tartani is. „S mert a nemzetekből a szellem / nem facsar nedves jogokat, / hát uj gyalázat egymás ellen / serkenti föl a fajokat. / Az elnyomás csapatban károg, / élő szívre mint dögre száll / s a földgolyón nyomor szivárog, / mint hülyék orcáján a nyál.” (József Attila: Ős patkány terjeszt kórt miköztünk)
Állítsátok meg Arturo Uit!
Ezt a gyűlöletet felszítani olyan felelősség, amivel nem gondolnak azok, akik egzisztenciális érdekeiknek valójában alárendelik az általuk oly fennen hangoztatott keresztény elveket. Vagyis simán egyszerűen hazudnak. John Steinbeck így írt erről: „Ha valami nem igaz, de nem tudtad, az csak tévedés. De ha tudtad, mi az igaz, de átalakítottad, megváltoztattad, hazugsággá torzítottad – akkor utálatos dolgot műveltél, és utálatos vagy magad is.”
Ezért nem az illegális bevándorlást kell megállítani, mert olyan eddig sem volt. Megállítani a hazugokat kell. Azokat, akik csak azért gyártanak ellenségképet, hogy saját hatalmukat szilárdítsák meg. Azokat, akik a keresztény értékek védelme ürügyén az éppen soros ellenséggel még egy távol élő aggastyánt is képesek azonosítani.
Az un. keresztény értékeket ugyanis sosem a politikusok vagy a vallási vezetők hivatottak megjeleníteni. Ezek egyedül Isten beszédéből ismerhetők, és éppen azt a célt szolgálják, hogy az egyedül érvényes erkölcsi törvényt tárják elénk. Ahogy Péter apostol elé is, aki zsidó létére a pogány Kornélus százados házában ki tudta mondani ezeket a szavakat: „Bizonnyal látom, hogy nem személyválogató az Isten, hanem minden nemzetből kedves előtte, aki őt féli és igazságot cselekszik.” (Apostolok cselekedetei 10,34-35)
Ez az álláspont nem jóindulat kérdése. Ez kötelezettség. A kiszolgáltatott állapotot ugyanis Isten védelem alá rendeli: „Özvegyet és árvát, jövevényt és szegényt meg ne sarcoljatok, és egymás ellen még szívetekben se gondoljatok gonoszt.” (Zakariás 7,10)
Miért fontos ez? Mert ez a feltétele annak, hogy valaki Isten országának polgára lehessen. „Mert éheztem, és ennem adtatok; szomjúhoztam, és innom adtatok; jövevény voltam, és befogadtatok engem… És mikor láttuk, hogy jövevény voltál, és befogadtunk volna?… Bizony mondom néktek, amennyiben megcselekedtétek eggyel az én legkisebb atyámfiai közül, én velem cselekedtétek meg.” (Máté 25:35,38,40)
Jövevénység és állampolgárság
A Biblia szerint semmi nincs ebben az emberi önzés által uralt világban, amihez ragaszkodni lehet. Ezt a világot lehetetlenség megjobbítani. A Biblia szerint csak az egyes ember menthető. A világ menthetetlen. Krisztus ezért jelentette ki, hogy „Az én országom nem e világból való” (János 18,36)
Annak pedig, akinek nincs maradandó országa ezen a földön, az földönfutó. Hazátlan. Számkivetett. Menekült. Idegen. Jövevény. Más szóval: ő a keresztény.
A Biblia meghatározása szerint ugyanis az a lelki kereszténység látható jele, hogy „Jövevény vagyok e földön.” (Zsolt 119,19) A Biblia hithősei mind erről tesznek tanúságot, mert „hitben haltak meg mindezek, nem nyerve meg az ígéreteket, hanem csak távolról látva és üdvözölve azokat, és vallást tevén arról, hogy idegenek és vándorok a földön.” (Zsidókhoz írt levél 11,13) Aki ugyanis közösséget kíván Istennel, annak tisztában kell lenni azzal, hogy „ha Atyának hívjátok őt, aki személyválogatás nélkül ítél, kinek-kinek cselekedete szerint, félelemmel töltsétek a ti jövevénységetek idejét” (Péter első levele 1,17)
Ez a jövevénység pedig felette áll minden földi kiváltsággal bíró állampolgársággal, mert jogot jelent a mennyei polgársághoz, „hogy joguk legyen az életnek fájához, és bemehessenek a kapukon a városba.” (Jelenések könyve 22,14)
Jöjjön el a Te országod!
Az ember természetes módon vágyik nyugalmas, békés otthonra – szűkebb és tágabb értelemben egyaránt. Tamási Áron írta: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.”
De hol van ez az otthon? Ott, ahol születtünk? Netán ott, ahol felnövekedtünk? Vagy ott, ahová vágyakozunk?
Több otthonunk nem lehet. Így a kettős állampolgárság is elsősorban politikai és nem erkölcsi kategória. Funkciója ugyanis nem a másokért való szolgálat kiteljesítése, hanem mások alávetettségének kiterjesztése. Nem lehet egyszerre kiváltságokhoz ragaszkodva másokhoz képest, legyen az akár egy jövevény, többletjogokra hivatkozni és lelki értelemben a másikkal egyenlőnek lenni. Senki nem lehet egyszerre állampolgár és jövevény. „Senki sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti; vagy az egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti.” (Máté 6,24)
Isten a hozzá igyekvő jövevényeket nem olyan országba hívja, mint amit a földi országok vezetői kívánnak az állampolgároknak nevezett alattvalóiknak fenntartani. Isten országa olyan otthon, „Amiket szem nem látott, fül nem hallott és embernek szíve meg se gondolt, amiket Isten készített az őt szeretőknek.” (Korinthusiakhoz írt első levél 2,9) Ezért az otthonért pedig érdemes mindent elhagyni, és vállalni a jövevénységgel járó minden viszontagságot.
Az Európába érkezett menekültek példát adtak abból az elszántságból, amit minden magát kereszténynek valló ember törekvését jellemeznie kéne. Mert a Mennyek Országa mennyivel kívánatosabb Európánál. Ezért az országért érdemes mindent hátrahagyni és semminek tekinteni, ahogy Pál apostol is tette: „amelyek nekem [egykor] nyereségek voltak, azokat a Krisztusért hátránynak ítéltem. Sőt annak felette [most] is kárnak ítélek mindent az én Uram, Jézus Krisztus ismeretének gazdagsága miatt: akiért mindent kárba veszni hagytam és szemétnek ítélek, hogy a Krisztust megnyerjem” (Filippi levél 3:7-8) Ezért az országért semmilyen erőfeszítés nem lehet elég nagy. „Életre-halálra küzdjetek bemenni a keskeny kapun: mert sokan, mondom néktek, igyekeznek bemenni és nem bírnak.” (Lukács 13.24)
Ez az ország nem szögesdróttal, hanem nyitott kapuval várja a jövevényeket. „Jertek, én Atyámnak áldottai, örököljétek ez országot, amely számotokra készíttetett a világ megalapítása óta.” (Máté 25,34) Ebből az országból nincs kiutasítás, mert maga az ország vezetője örök törvénybe iktatta, hogy „azt, aki hozzám jön, semmiképpen ki nem vetem.” (János 6,37) Ez az az ország, „Ahol nincs többé görög és zsidó: körülmetélkedés és körülmetélkedetlenség, idegen, scithiai, szolga, szabad, hanem minden és mindenekben Krisztus.” (Kolosszei 3,11)
Márton István