Manapság egyre többen állnak be az egészséges életmódot követők táborába, ami önmagában egy abszolút pozitív jelenségnek tekinthető. Az internetnek hála az információk, valamint a szakirodalom, hogy miként tudunk vigyázni a testünkre, ma már néhány kattintással a rendelkezésünkre áll.

Azonban egy másik szempontot is érdemes figyelembe vennünk. Megfigyelhető, hogy a különböző életmód irányzatok, influencerek által hirdetett módszerek, facebook vagy instagram oldalak alapvetően a testre, a külsőségekre fókuszálnak. Ugyan gyakran olvashatjuk az „ép testben ép lélek” és társait, de érdemes végiggondolni, hogy az általunk gyakorolt életmód milyen hatással van a jellemünkre, a lelkivilágunkra és az egész életünkre.

A túlzásba vitt életmód például sok esetben okozhatja azt, hogy a gondolataid egy idő után csak egy valami körül forognak: hogy betartsd a szabályokat. Amikor már ott tart a dolog, hogy vendégségbe vagy színházba is dobozolva viszed magaddal a kajaadagodat, vagy csak azért nem mész el egy családi vagy baráti összejövetelre, mert akkor kimarad az edzés, ilyen esetben nem biztos, hogy az életstílusod építőleg hat rád. Egyrészt abszolút az énközpontú gondolkodást (önzést) erősíti, másrészt pedig szorongóvá is tesz, hiszen folyton azon agyalsz, hogy mi van, ha olyan helyzet adódik, ami miatt nem tudod teljesíteni a kitűzött céljaidat. Az embereket is jó eséllyel ítélkezve fogod szemlélni, hogy aki beteg, sovány vagy kövér, az biztosan tett vagy nem tett érte.

Az sem feltétlenül előnyös, ha a test egyfajta bálvánnyá válik, amelyet folyton nézegetni kell, vagy fotózgatni és a közösségi oldalakon mutogatni. Gyakran a mozgás vagy az egészséges életmód szerepe is sérül, hiszen évek múltán már nem biztos, hogy jókedvből, hanem csak egyfajta kötelességtudatból tesszük a dolgokat. Edzel, mert muszáj edzened, nehogy izmot veszíts vagy súlyt szedjél fel. Eszel, mert 2 óra van, és muszáj enned, pedig nem is vagy éhes. Ezek pedig egy idő után kedvetlenné tesznek a hajdan imádott tevékenység iránt. Az ilyen hobbik pedig sok esetben nem kevés időt és pénzt is igényelnek.

Ami azonban a legfontosabb, hogy a túlzásokon alapuló életstílusok nem tarthatók fent hosszú távon. Ezt onnan ismerheted fel, hogy őszintén elgondolkodsz: munkahely mellett, gyereket nevelve, egészséges emberi kapcsolatok fenntartásával működőképes lehet, amit csinálok? Ha a válasz nem, akkor érdemes elgondolkodnod, mert a hobbid, amelyet most csinálsz, nem fog örökké tartani. És amikor véget ér, akkor számba veszed azt is, hogy megérte-e ebbe évekig ennyi időt és pénzt fektetned. Vagy figyelhettél volna jobban a környezetedre? Netán azt a pénzt más élményekre is elkölthetted volna? Mérlegelj tehát, mert az ortorexiának (életmód megszállottság) már neve is van a szakirodalomban.

Helyette:

  • Sportolj inkább jókedvből!
  • Magadért és ne a facebook postokért és lájkokért.
  • Tanulj meg lemondani, másokért!
  • Tartsd szem előtt, hogy mi az, ami valóban az egészségedet szolgálja. (A túlzásba vitt fehérje, a szolárium, az ízületgyilkos mozdulatok vagy a pusztán anaerob mozgásforma nem igazán ide tartozik.)
  • Legyél életmód kérdésekben is mértékletes.
  • Ne higgy vakon egy irányzatban, mindig legyél nyitott, és tájékozódj számos forrásból.
  • Ne mérd magad másokhoz, azt nézd, hogy te hol tartasz.
  • Figyelj a jellemed fejlesztésére is, mert a sporttól önmagában senki nem lesz ép lelkű ember.
  • Az életmód ne menjen az élet más területeinek a rovására (család, munka, emberi kapcsolatok)!

Hagymási Tamás 

Facebook kommentek