Hamarosan befejeződik a tanév. A gyerekek a szervezett oktatás helyett a családban tanulnak, nevelődnek majd a nyáron. Egy jól begyakorolt szokásrendszer változik meg június közepén ezzel. Több mint 1 millió gyerek tanul általános és középiskolában Magyarországon. Vagyis rengeteg család életét érinti az, hogy milyen szervezettségű oktatási rendszerből lépnek ki a gyerekek. Vajon melyek azok a legfőbb értékek, amelyeket ma az iskola képvisel? Könnyű vagy nehéz a váltás? Hisz júniustól jóval több szabadideje marad nemcsak a diákoknak, de a körülöttük serénykedő, mentorként ténykedő felnőtteknek is.
Mi hát a teendőnk nekünk: szülőknek, nagyszülőknek, családtagoknak, táborban felügyelő tanároknak a váltás időszakában? Készülhetünk-e tudatosan a kéthónapos nyári szünidőre?
Ne nyúljunk bele különböző tévhitekkel a túlterheltségből, a kötelező tanulnivalókból kiszabaduló csemeténk életébe! Az is hiba, ha pótolni akarnánk a gyerekeink oktatását, tudatos jövőépítését az iskola helyett. Ilyenkor nem engedjük őket szabadon tevékenykedni. Szívesen döntünk helyettük, hogy milyen irányba fejlődjenek.
De az is hiba, ha hagyjuk a parttalan online-létet, az elmagányosodást, az elsekélyesedett fogyasztói szemléletet.
Jó, ha tisztában vagyunk vele: a túlzott szabályozottság miatt a tanév során nincs idejük arra, hogy elmélyüljenek mindennapi tevékenységekben. Hogy főzzenek-süssenek, hajat fonjanak vagy kertészkedjenek. Több kamaszfiú tanítványomnak vágya az, hogy a ház körül ő tudjon mindent megjavítani- szakember nélkül, egyedül! Kamaszlányok várnák haza édesanyjukat azzal az örömhírrel, hogy valami meglepetéssütit készítettek a hétvégére.
Most lehet erre idejük. Csak figyeljünk oda a jelzéseikre. Hisz nekünk, felnőtteknek is nehéz azonnal, egyik napról a másikra erre fókuszálni. Bizony nem egyszerre oldódik a szorongásunk az érdemjegyek, a kötelező olvasmányok és a dolgozatok miatt.
A gyerekeknek szükségük van az élményekre, mert ebből tanulnak a legtöbbet. Így ismerik meg igazán önmagukat, a társaikat, a teremtett világot. Ez csak úgy indulhat el, ha autonóm módon választhatják ki, hogy mivel szeretnének komolyan foglalkozni: horgászattal, blogírással vagy karkötőkészítéssel. Ha nem egy erősebb és okosabb felnőtt dönt helyettük ismét, hogy mi jó nekik. A mi dolgunk, hogy beszélgessünk velük arról, hogy mivel szeretnének foglalkozni a nyáron. Kérdezzünk, gondolkodtassunk és mérjük fel: milyen jellegű segítségre van szükségük ahhoz, hogy egyáltalán el tudjanak indulni. Biztos karóként támogassuk őket a választott ténykedésükben.
Mindkét szülőnek fontos szerepe van ebben a tervezőmunkában: az apák rávilágíthatnak a helyes idő-és munkabeosztás fontosságára. Megtaníthatják fiaiknak és lányaiknak, hogy a felelősségteljes életnek vannak törvényszerűségei. Ezt csak gyakorlat közben, lépésről lépésre, nyugodtan tehetik meg. Erre jó ez az iskolamentes hosszabb időszak.
Az anyák pedig az alkalmazkodóképesség, a társas intelligencia terén terelgethetik a csemetéiket. Hisz minden munkavégzésnél nagyon fontos, hogy valaki képes-e jó csapatemberként együttműködni a többiekkel.
S ha hiányosságaink vannak a családi környezetünkben, akkor se csüggedjünk el. Hagyjuk- nyitott családként-, hogy a nagyszülők, a barátok vagy egy nagyobb közösség pótolja azokat. Van olyan élethelyzet, amikor a mi görcseinket, szorongásainkat vagy hanyagságunkat egy jól működő, értékeit továbbadó másik család vagy kisközösség pótolja a gyermekünk életében. Ne legyünk zártak: „csak én tudom ezt, csak én ismerem a saját gyermekemet”. E mögött az agresszivitás mögött önzés van: ilyenkor ugyanis nehezen engedjük ki a kezünkből az irányítást.
A Példabeszédek könyve azt tanácsolja nekünk: ”Tanítsd a gyermeket az ő útjának módja szerint, még mikor megvénhedik is, el nem távozik attól.” Készüljünk úgy a nyári szünidőre, mint egy remek lehetőségre. Gyermekeink végre kipihenhetik magukat, így fogékonyak lesznek az értékes lehetőségekre. Felfogóképességük alkalmassá teszi őket, hogy gondolkodjanak, tevékenykedjenek, döntéseket hozzanak igaz és fontos dolgokban. Szívük nyitott lesz olyan élményekre, amelyek életre szóló kötődéseket, tanulságokat adnak nekik.
Legyünk ebben támogató szülők, akik élvezik gyermekük önkifejezését, önállósodását. Így erősödik a családban még inkább a szeretet, a pozitív kötődés. Így lesz a következő iskolaév megkezdésére még erősebb a gyermekünk: hisz bízik abban, hogy a dolgok véghez vihetők, megtanulhatók. S ebből a biztonságból tud stabil kapcsolatokat kiépíteni a kortársaival, az őt irányító- tanító felnőttekkel is.
Vágjunk bele bátran és örömmel ebbe a közös munkába!
Eredics Éva
tanár
