Dániel könyve 2. fejezete

.
Nabukodonozor uralkodásának 2. esztendejében gyorsan elkövetkezett Dániel társainak második hitpróbája. A király álmot látott, de elfelejtette, ennek ellenére azt kérte bölcseitől és írástudóitól, hogy mondják meg neki magát az álmot is, de ezzel együtt jelentsék meg annak értelmét is. A babiloni papok méltatlankodva hivatkoztak arra, hogy csak akkor tudják megjelenteni az uralkodó álmának értelmét, ha magát az álmot elmondja nékik. Nabukodonozor azonban arra hivatkozott, hogy ha valóban vannak istenek az égben, akkor azok könnyűszerrel tudomásukra hozhatják bölcseinek mind a kettőt. Ha ezt nem teszik meg, kivégezteti őket, és házukat is szemétdombokká téteti. Mivel Dániel és társai is már e csoporthoz tartoztak, őket is sújtotta e kegyetlen királyi rendelet.

Dániel társaival együtt Istenhez fordult, mert érezték, hogy ez az álom nem közönséges, hétköznapi álom volt a király életében, hanem Isten adhatott neki nagy jelentőségű kijelentést. Isten meg is jelentette a prófétának magát az álmot, és annak értelmét is.

Mielőtt a király elé bebocsátást nyert volna, Dániel Áriókhoz, az udvarmesterek fejedelméhez fordult. Közölte vele, hogy Isten megjelentette neki az álmot, és annak értelmét is. Figyelemre méltó, hogy első szavával Dániel a babiloni bölcsek érdekében szólalt fel („a babiloni bölcseket ne veszíttesd el”), tehát magatartása az ellenségszeretet Jézus által a Hegyi beszédben meghirdetett elvét hasonlóképpen tartalmazta. Az Ó- és az Újszövetség ugyanis ebben a kérdésben ugyanazt tanítja. Nem tartható az a vélemény, hogy az Ószövetség a „szemet szemért, fogat fogért” elvét vallaná, és ezt váltotta volna fel az ellenségszeretet újszövetségi követelménye. Az előbbi rendelkezés polgári törvény, mely a törvények legalsó fokát képezi, az utóbbi pedig a hívő embereknek kötelező magasrendű erkölcsi törvény. A kettőt meg kell különböztetni. A polgári törvénykezés minden ember nyelvén kell, hogy szóljon, hogy a bűntől elrettentse az elkövetni szándékozókat. Az örök erkölcsi törvény csak azoknak szól, akik hittel elfogadják, mint Isten legmagasabb rendű parancsolatát. Az előbbi visz az utóbbihoz. Az utóbbit gyakorolva azonban a hívő ember a polgári törvényeket is tiszteletben tartja.

Mikor Dániel a király elé léphetett, magáról Istenre terelte az uralkodó figyelmét. Neki adott hálát azért, hogy válaszolt a király kérdésére, mert Nabukodonozort jó ideje és mélyen foglalkoztatták e kérdések: mit hoz a jövő? Mi lesz a birodalmával? Hogyan élnek majd utódai? Mivel a babilóniaiak szerettek szobrokat állítani, e profetikus álom középpontjában egy hatalmas szobor jelképezte az emberi történelmet. Mivel a történelem nem merev és egysíkú, a szobor különböző színesfémekből állt. A feje arany, a két válla és karja már csak ezüst, az oldala és hasa réz, a két lábszára csupán vas, a két lábfeje pedig vas és cserép elegyéből volt. A szoborkolosszus tehát agyaglábakon állt. Semmi erőt nem tudott kifejteni azzal a kővel szemben, amely kéz érintése nélkül egy hegyről legördült, és a tíz lábujjra esett. A szobor meglódult, s a földre esve ízzé-porrá zúzódott. Felkerekedett a szél, és mint nyári szérűn a polyvát, elfújt mindent, csupán a kő maradt a színen, nagy heggyé lett, és betöltötte az egész földet.

A bibliai hosszabb távlatokat átívelő ún. vázlatpróféciák közül ez a legelső. Isten egy pogány királynak kinyilatkoztatta a jövőt, méghozzá nem egy-két nemzedékhez szólóan, hanem egészen a történelem végéig, sőt az örök élet megvalósulásáig. Megmutatta a babiloni királynak, hogy világbirodalmak egymásutánjában a történelem egyre inkább gyengül, erkölcsi szempontból az élet egyre inkább kiszolgáltatottá válik a gonoszságoknak, és az aranytól elindulva végül is a sárig jutunk. Dániel néven nevezte az első jelképet, amikor az arany fejet a nabukodonozori Babilóniával azonosította (2:38). Ezt az ókori világbirodalmat, amely az i. e. 7–6. században vezette a földet, egy államszövetség dönti majd meg, ez a médek és a perzsák szövetsége lesz (őket szó szerint Dániel könyve harmadik, ezzel párhuzamos látomása azonosítja majd a 8:20 versében). Perzsiának majd a Nagy Sándor-i Görögország vág vissza, és veszi át tőle a Föld irányítását (8:21). A hellenizmus után Róma lép fel a világ színpadára, és e hatalom a prófécia szerint mind a mai napig a Föld irányítója.

A Nyugatrómai Birodalom 476-os bukása után azonban az európai nemzetállamok folytatják tovább Róma örökségét, ázsiai eredetüket az agyag jelképezi, amely a vas által jelképezett rómaisággal soha nem tud tartósan vegyülni. Mást is jelképez ez a törékenység: az állam és az egyház, a politika és a vallás folyamatos küzdelmét és egybekapcsolódási szándékát az európai nemzetek életében. Hogy Európa mindig egyesülni akar, de ez az egység életveszélyesen törékeny lesz, az mindenekfelett való mondanivalója e próféciának.

Ebből a történelmi áttekintésből Dániel valószínűleg nem sokat értett még, viszont a jelképek annyira egyértelműek voltak, hogy nyomon tudta követni a történelem lefolyását egészen a végső időkig. Fogalmilag nem is lehetett volna kifejezni mindezt. Dániel idejében ugyanis még sem Görögországra, sem Rómára nem volt megfelelő kifejezés. Mind a négy világhatalommal kapcsolatban azonban a jelképek rendkívül egyszerűek voltak, és a telitalálat erejével hatottak.

Babilónia területén sok aranyat bányásztak. Az arany mint nemesfém ekkortól lett a világ legértékesebbnek tartott féme. Az ókorban alakult ki, hogy karáttal mérték a súlyát, mely a Bibliában is ismert jánoskenyérfa (ennek termése volt Keresztelő János egyik legfőbb eledele) arab nevéről, a karobról vált mindmáig ismertté. Ebből a korból sok régészeti feltárás hozott felszínre aranytárgyakat.

Az ezüstöt a médek és perzsák lakóhelyén található hegyvidékeken bányászták, az ezüstöt mint pénzt és fizetőeszközt a perzsák vezették be a világtörténelembe. Ez is tudvalevő volt az ókorban is, és az érdeklődők előtt mind a mai napig. A Nagy Sándor-i falanxok pajzsai bronzból, vagyis a réz és a cink elegyéből készültek.

Róma fejlesztette tökélyre a vaskohászatot, hadseregének jellegzetes féme ez volt. Ezek a fém jelképek eredetileg tehát mindegyik világbirodalom egy-egy jellegzetes „találmányára” vonatkoztak, másodlagos értelemben pedig azt is kifejezték, ahogy a történelemben egyre gyengülő értékekkel állunk szemben. A leginkább meggyengülő az erkölcsi érték, amely az emberek gondolkodásával, magatartásával kapcsolatos. Ilyen értelemben állítja ez a jövendölés, hogy a történelemben egyre nehezebb lesz rendet tartani, a népcsoportokat, a társadalmakat egységbe kovácsolni, mert „mindnyájan…eltévelyedtünk, és ki-ki a maga útjára tértünk” (Ésa 53:6).

Mivel a kőszikla messiási jelkép (1Kor 10:4), az első bibliai vázlatprófécia már Jézus Krisztus második eljövetelére helyezi a hangsúlyt, amely eseményről a Bibliában közel négyszáz jövendölés szól. Az egységesülő világkatasztrófába sodródásának ellenében Jézus Krisztusnak kell megjelennie, Neki kell elhoznia az első eljövetelekor meghirdetett Isten országát, mely sohasem fog leépülni, megromolni és tönkremenni, mint a földi világbirodalmak és országok. Erre hangsúlyosan utal a 2:44 versben a próféta magyarázata. Az újjáteremtett földön azok lesznek ott, akik a kősziklára estek, és rá építették életüket (Mt 21:42–44).

Ha tetszett és a tudásmegosztás híve vagy, kérlek oszd meg a cikket a Facebookon. Köszönöm.

RJ

Facebook kommentek