Lázban égünk így év vége felé: adventi programokon veszünk részt, karácsonyi bevásárlásra loholunk, belevetjük magunkat az otthondíszítésbe, fények és illatok kiválasztásába. Szervezzük a szilveszterünket, kivel és hol töltjük, milyen menüsort készítünk el, hogyan lehet még izgalmasabb az idei alkalom, mint a tavalyi.
Valóban ez a legfontosabb, amire odafigyelhetünk? Ezzel fejezhetjük ki leginkább a szeretetünket a családunknak, barátainknak, a csapatnak, ahova tartozunk? Miért van mégis feszültség bennünk ilyenkor? Miért van a legtöbb veszekedés ebben az időszakban? És miért érzi ilyenkor sok-sok ember, hogy bármit tesz, mégis magányos marad? Miért várjuk az ünnepektől azt a harmóniát és elégedettséget, amelyet egész évben a folyamatos rohanás, az állandó megfelelési kényszer és a felszínes problémakezelés miatt nem teremtettünk meg?
Gondoljuk át az elkövetkező napok teendőit, s tudatosan álljunk ellen a kor divatos szokásainak, ha fölösleges vállalásokra kényszerítenének minket! Figyeljünk inkább azokra a mély és értékes dolgokra, amelyek a „MI” közös világunkat jelentik.
Beszéljük meg a barátainkkal, hogy milyen célokat sikerült együtt megvalósítanunk. Emlékezzünk vissza azokra az életeseményekre fotók, kisvideók, tárgyak segítségével, amelyeket családunkkal együtt éltünk át 2019-ben. Ehhez idő kell, kályhameleg és elcsendesedés.
Átgondoltuk már, hogy miben fejlődött a társunk, a gyerekünk, a hívő közösségünk? És miben segítettek ők nekünk a változásban, az újrakezdésben, a hitünk erősödésében? Dicsértük-e egymást ötször annyit, mint amennyit letorkoltuk a másikat? Ugyanis ennyivel többre van szüksége egy társkapcsolatnak, hogy pozitívan megerősödjön a kötődésünk, a biztonságérzetünk.
Mennyire fontos az is, hogy hogyan kommunikálunk a másikkal. Ha rosszkor szólunk hozzá vagy éppen nekünk vannak rossz pillanataink, akkor félreértések, sértődések, akár háborúskodások is várnak ránk ezekben a napokban.
Erősítsük tehát szeretteinkkel a jól működő közös dolgainkat, s fogadjuk el a köztünk lévő különbségeket is. Értsük meg, hogy mindenki mástól különbözünk, mást gondolunk mindannyian a pénz szerepéről, a szabadidő eltöltéséről, a gyerekek fegyelmezéséről. Más lehet a viszonyunk a menyünkkel, az apósunkkal, mint a többieknek, és más lehet a társunk családjának a stílusa, a rendszeretete és életfilozófiája is. Más lehet a nevetés a fiainkkal, mint az unokáinkkal.
Mondjuk el a gyerekeinknek: milyen jó, hogy jótékonykodtak az elmúlt időszakban. Azt is, hogy miért szeretünk mi gyertyát gyújtani a vacsoraasztalnál. Osszuk meg velük, hogy ki hiányzik most nekünk azok közül, akik elmentek. Énekeljünk és olvassunk is együtt. Ezek a dolgok erősítik érzelmileg a kapcsolatainkat az ünnepi készülődés napjaiban. Kiegyensúlyozottabbá válunk, s mindez segít, hogy könnyebben észrevegyük az igazán fontos dolgokat, és lemondjunk a jelentéktelen alkalmakról, amelyek csak az időt veszik el tőlünk.
Csodásan fejezi ki ezt Gyurkovits Tibor az alábbi idézetben: „Csak az érkezik meg, akit várnak.” Ha a készülődés napjai lelkiséggel telnek meg, akkor az év hátralévő időszakában nincs az a váratlan konfliktus vagy probléma, amely tönkreteheti az együttlétünket másokkal. Így nem lesz hiábavalóvá a várakozás az ünnepre, s lesz értelme a szeretetgesztusainknak is. Így nem csúszik el fogyasztói klisék és közhelyek irányába az életünk.
Jó lesz a megérkezés.
EÉ
