Bottal veri az Isten az embert?

Él néhány elterjedt mondás a magyar nyelvben, amelyeket vallásos és vallástalan emberek egyaránt gyakran használnak, sokszor még azt is gondolva, hogy a Bibliából idéznek.

Azt már a legelején leszögezhetjük, hogy az alább felsorolt mondások nincsenek a Bibliában, de vajon van-e létjogosultságuk?

„Segíts magadon, az Isten is megsegít.”

„Hinni a templomban kell.”

„Isten nem ver bottal.”

Szokták volt mondani.

Kezdjük talán a legutolsóval: „Isten nem ver bottal”.

Ezzel a kifejezéssel általában arra utalnak az emberek, hogy ha rosszat tesz valaki, az előbb vagy utóbb úgy is visszaüt. Nem feltétlenül olyan módon, ahogyan azt gondolnánk. Tehát ha valaki megvert egy másik embert, akkor nem fogják őt is megverni, hanem például kap valamilyen betegséget, vagy éppen elszegényedik. A lényeg az, hogy valamilyen rossz dolog történik vele Isten kifinomult módszereinek következtében.

A rossz eredete

Felmerül azonban a kérdés, hogy valóban Istentől származik a rossz? Mit mond erről a Biblia? Talán célszerűbb inkább feltenni először azt a kérdést, hogy honnan származik a jó?
„Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről való, és a világosságok Atyjától száll alá” (Jak 1:17).

Isten a földünket tökéletesnek teremtette, ahol nem volt, fájdalom, szenvedés, halál. „És látta Isten, hogy minden, amit teremetett, íme, igen jó.” (I.Móz. 1:31). A mennyben azonban történt egy lázadás, melynek következtében a leghatalmasabb angyalfejedelem fellázadt Isten világkormányzása és törvénye, a szeretet törvénye ellen. Az Isteni törvény lényege, hogy az élőlények önzéstől mentesen élnek, mindenki a másikat szeretve, neki JÓT akarva.

„Ne nézze ki-ki a maga hasznát, hanem mindenki a másokét” (Fil. 2:4). Mivel mindenki így él, ezért senkinek sincs szüksége, hogy magának kedvezzen, hiszen mindig megkapja másoktól a számára szükséges kedvességet, elismerést, munkálkodást és szeretet. Sátán azonban –irigységtől vezéreltetve – azt kezdte hirdetni, hogy Isten törvénye csak korlátoz, semmi értelme nincs mások javára élni és lenni, sokkal működőképesebb lenne az élet, ha mindenki először a maga hasznát keresné, a maga érdekeinek megfelelően járna el.  Ő úgy gondolta, az a jó, ha minden szentnek inkább maga felé hajlik a keze. Ezt nevezik az „önzés törvényének”. Ezért sincsen semmilyen Biblia alapja annak a mondásnak, hogy segíts magadon, az Isten is megsegít, sőt inkább pont hogy ellentétes annak gondolatvilágával. Az embernek nem szükséges erőlködnie a saját érdekében, illetve erőlködhet, de semmiképpen nem ez az Isteni segítség feltétele:

„Hagyjad az Úrra a te útadat, és bízzál benne, majd ő teljesíti” (Zsolt 37:5).

A mennyei lázadásban az angyalok harmadrésze követte Sátánt, akik gondolkodásmódjuk megváltozása miatt démonokká váltak: „a farka után vonzotta az ég csillagainak harmadrészét, és a földre vetette azokat” (Jel 12:4)

Az ismert történet szerint a Föld teremtését követően, Sátán megkísértette az első emberpárt, akiket Isten bűntelennek és halhatatlannak, ámde szabad akarattal és választási képességgel rendelkezőnek teremtett. Csak egyetlen ponton támadhatott Sátán, az ember engedelmességét kísértve, mégpedig a tiltott fán keresztül. Isten meghagyta Ádámnak és Évának, hogy „a kert minden fájáról bátran egyél, de a jó és gonosz tudásának fájáról, arról ne egyél, mert amely napon eszel arról, meghalsz” (I.Móz. I. 2:16-17.) Sátán azonban rávette Évát, hogy bátran egyen a fáról, és mondta neki: „Bizony nem haltok meg”. „Hanem amely napon esztek, megnyílnak a ti szemeitek és olyanok lesztek, mint az Isten jónak és gonosznak tudói.” (I.Móz. 3:4-5.) Mivel Éva – majd utána Ádám is – engedetlen volt Istennel szemben, konkrétabban már nem őt követték, hanem magukat bölcsebbnek tartva és Istenben nem bízva nem vettek tudomást az ő kijelentéséről, ettek a fáról, ezért megszületett a bűn a földünkön. Előtte teljes nyugalommal és bizalommal viszonyultak Istenhez, magukhoz és a másik emberhez. A bűneset után azonban az ember már:

1. lázad Isten ellen,

2. nincs igazi békéje saját magával és

3. a többi ember irányába sem.

Tettük miatt nem azonnal haltak meg, de lázadásuk és törvényszegésük miatt halandóvá váltak.

Mit tesz Isten?

Isten azonban nem hagyta magára őket, és noha döntésük következtében már a fájdalom, fáradtság, szenvedés is életük részévé vált, ígéretet is kaptak. Dacára, hogy a rosszat választották, Isten megígérte nekik, hogy ellenségeskedést szerez bennük a bűnnel szemben, munkálkodni fog a szívükben annak ellenére, hogy már nem fognak tudni bűntelenül és békében élni, mert a föld Sátán befolyása alá került. Sokan hiszik, hogy Isten a történelmünk korlátlan ura. Ám az ember Istennel szembeni lázadása folytán a földünk fejedelme Sátán lett. Ezt maga Jézus mondta róla a tanítványainak nem sokkal a kereszthalála előtti hetekben: „Nem sokáig beszélek már veletek, mert közeledik e világ fejedelme, bár én rajtam nincs semmi hatalma” (Ján. 14:30).

Isten azonban természetesen a földön is érvényesíti életadó és fenntartó munkáját, hiszen „benne élünk, mozgunk és vagyunk” (Ap. csel 17:28). Sok esetben drámain is beavatkozik a történelembe: „az Úr elforgatja a nemzetek tanácsát, meghiúsítja a népek gondolatait” (Zsolt. 33:10). Vannak élethelyzetek azonban, amikor ő látszólag szótlan marad, és nem érvényesíti a rosszat elhárítani képes hatalmát, melyet Sátán okoz az embernek. Egyszer Jézus úgy szólt a farizeusokhoz: „Ti az ördög atyától valók vagytok, és a ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Az emberölő volt kezdettől fogva, és nem állott meg az igazságban, mert nincsen ő benne igazság. Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól; mert hazug és hazugság atyja.” (Ján. 8:44) Látható tehát, hogy a rossz mindig Sátántól jön. Isten sok esetben valóban nem hárítja el a bűnök természetes következményét (pl. ha valaki kemény drogozik, akkor nagy eséllyel nem lesz hosszú életű, és meg fog halni). Egyes esetekben még akár egy látszólag érthetetlen rosszat sem akadályoz meg, ami az embert éri (az előbbi példánál maradva mondjuk, ha valaki egészségesen próbál élni, ennek ellenére valamilyen betegséget kap). Ezeknek valamilyen, – sok esetekben felfoghatatlan és átláthatatlan- célja van az Isten részéről, azért hogy az ember javát munkálja, késztesse a jóra, adott esetben észhez térítse. „A kékek és a sebek távoztatják el a gonoszt, és a belső részekig ható csapások. ” (Péld. 20:30) Másrészt Isten elképzelési arról, hogy mi szolgája a javunkat a legtöbb esetben nem esik egybe a mi elképzeléseinkkel: „Amint magasabbak az egek a földnél, úgy magasabbak az én útaim a ti útaitoknál, és gondolataim gondolataitoknál!” (Ésa. 55:9)

Sok baja van az igaznak, de valamennyiből kimenti az Úr.” (Zsolt 34:20) Amint látjuk, az Úr nem mondja, hogy az igazak életében nem lesznek bajok, sőt valószínűleg nem is kevés probléma lesz. Azonban minden helyzetében számíthat Isten segítségére és támogatására.

Ehhez azonban folyamatos közösség, kapcsolat szükséges vele, hogy meg tudjuk hallani a szavát, segítségül tudjuk hívni a nevét a nehéz helyzetekben, bármikor a nap folyamán. „Bizony így szól az Úr…: Engem keressetek, és éltek!” (Ám 5:4) Fentiek alapján megérthető, hogy mennyire alaptalan és buta mondás a Biblia mérlegén az, hogy: „Hinni a templomban kell”. A hit egyébként sem egy megfoghatatlan és értelmet vágyakozást, reménységet, egyfajta vak hitet jelent. Pont ellenkezőleg: „a hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés” (Zsid. 11:1). A hit tehát bibliai értelemben valóság és meggyőződés, melyet az ember a mindennapokban, különösen a nehéz élethelyzetekben él meg.

Láthatjuk tehát, hogy a fenti szólásokmondásoknak nemcsak, hogy nincsenek a Bibliában, de egyenesen antibiblikusak is…

Szerző: Hagymási Tamás