A kilépési tárgyalások évek óta zajlanak a britek és az Európai Unió vezetői között, egyelőre mégsem sikerült még a végleges feltételeket tisztázni. Annak ellenére sem, hogy mindkét fél szeretne megegyezni. A már-már tragikomikus szappanopera fő oka elsősorban a rendkívül polarizált brit társadalomban keresendő.

A történet első áldozata rögtön a miniszterelnök, David Cameron volt. A brexit népszavazás az ő kormányzása alatt zajlott le, ő maga azonban maradáspárti volt. Amikor a választók végül a távozás mellett döntöttek, Cameron bejelentette lemondását a miniszterelnöki tisztségről. Utódja pedig a párt korábbi belügyminisztere Theresa May lett.

A kilépési tárgyalások sikeressége érdekében May biztosítani akarta otthon a parlamenti többséget, ezért 2017 júniusában előrehozott választást tartottak az Egyesült-Királyságban. Ezen azonban pártja – a konzervatív toryk- a korábbiakhoz képest 13 helyet és vele együtt az abszolút parlamenti többséget is elveszítették. Ugyan kormányon maradtak, de a parlamenti többség érdekében koalíciós szövetségre kényszerültek a 10 képviselővel rendelkező északír kispárttal, az északír unionistákkal (DUP).

Ilyen belpolitikai háttérrel vágott neki May a brüsszeli tárgyalásoknak. A kilépési feltételekről a megegyezés idővel létrejött, May is örült, az Unióban is elégedettek voltak, már csak otthon kellett megszavazni az elfogadását. Itt azonban az elnökasszony történelmi vereséget szenvedett: a parlament elsöprő többséggel utasította el a javaslatát. Még a saját pártja képviselőinek a fele is ellene szavazott. A tervezet szerint a britek ugyan kilépnének az EU-ból, de – egyéb megállapodásig – maradnának a vámunióban (azaz továbbra is szabadon kereskedhetnének a tagországokkal), azonban így nem köthetnek a világ egyéb országaival szabadkereskedelmi egyezményeket. A brexit híveinek ez túl enyhe kilépés volt, a brexit ellenzőinek pedig túl sok, így nagy esély nem volt az elfogadására.

De akkor miért nem alkalmazzák a hard brexitet?

Ha az Egyesült-Királyság egyetlen sziget volna, akkor ez sokkal egyszerűbben mehetne. Ezzel szemben azonban 136 különálló szigettel tagolt terület. A megoldhatatlan probléma pedig az Ír-szigeten található. Az Írország felett húzódó Észak-Írország ugyanis az Egyesült-Királyság része. Egy hard brexittel járó kilépés után azonban nem lehetne szimplán felállítani egy határ és vámellenőrzést a két Írország közötti szakaszon.

Az északír területen ugyanis két félkatonai politikai szervezet is egymással szemben áll: a katolikus IRA, akik Észak-Írországot Írország részévé tennék, és a protestáns Ulsteri lojalisták, akik az észak-írek jelenét és jövőjét a brit birodalomban látják. Egy majd 30 évig tartó fegyveres konfliktusról beszélünk, ami több mint 3500 halálos áldozatot követelt. Az erőszaknak végül az 1998-as nagypénteki egyezmény vetett véget, melynek értelmében Észak-Írország ugyan az Egyesült-Királyság része maradt, azonban a két Írország között megszűnt a határellenőrzés. (Egy hard-brexit ennek a szabad átjárásnak vetne véget.)

A békekötés után a szemben álló felek letették a fegyvert, és a politikában folytatták a küzdelmet, az IRA a Sinn Féin párton keresztül, az ulsteri lojalisták pedig a DUP-ben. Igen a fentebb már említett DUP-ben. Ők azok a kispárt, akikkel együtt a kormányzó brit konzervatívoknak megvan a parlamenti többsége. Akik extrém nacionalista érzelmekkel ragaszkodnak a brit birodalomhoz, és akik nem szavaznak meg semmiféle olyan brexit-megállapodást, ami csorbítaná a kapcsolatukat a brit “anyaországgal”. Egy Észak-Írország és Írország közötti határ pedig az IRA szimpatizánsok számára volna elfogadhatatlan.

Theresa May terve tehát megbukott, és vele bukott ő maga is. Az elnöki posztra pedig a kormányzó konzervatív párt Boris Johnsont jelölte. Johnson elképzelése egy jóval keményebb brexit, vám-és határellenőrzéssel. Az ír-kérdést pedig egy speciális gazdasági zóna létrehozásával oldaná meg: eszerint Észak-Írország továbbra is kereskedhetne Írországgal, de az Észak-Írország és az Egyesült Királyság közötti kereskedelmi forgalom már vámellenőrzésen esne át. Az ötletet Brüsszelben simán jóváhagyták. Már csak otthon kellett elfogadtatni. Az elképzelést a pártja képviselőinek a többsége most már megszavazta, a parlamenti többség azonban még mindig hiányzott. Igen, mert a 10 DUP-s képviselő továbbra is nemmel szavazott. Ők azok a keményvonalas brit nacionalisták, akik nem fognak olyan feltételeket elfogadni, ami Észak-Írországot Írországhoz közelíti, az Egyesült-Királyságtól pedig távolítja, ez teljesen nyilvánvaló.

Ezért Johnson hozzáfogott a matekozáshoz. 16 képviselő szavazata hiányzik ahhoz, hogy keresztülvigye az akaratát a parlamenten. Ehhez meg kell szereznie azt a 16 képviselői helyet. Így született meg az előrehozott választás ötlete, amit hétvégén tartanak Britanniában. A közvélemény kutatások alapján Johnsonéknak jó esélye van a képviselőhelyek számának növelésére, azonban ha ez be is következik: utána sem lesz sétagalopp az önsorsrontó brit szappanopera. Ha egyáltalán lesz végül brexit?

Az esetleg brit kilépés miatt ugyan agyaglábakon áll az Európai Unió egysége is, de a fentiek rámutatnak arra, hogy a nemzeti-etnikai konfliktusoktól pont az európai integráció az, ami meg tudja védeni a kontinens országait. Erre vagy magától, vagy mások kárán tanulva, de előbb-utóbb mindenki rájön majd. A keresztény hagyományok pedig adhatják a közös spirituális ideológiát ehhez.

Azonban az a kereszténység, amit politikusok kreálnak és népszerűsítenek, az mindig csak egy képmutató-luxusjachtos kereszténység lesz, bárhol legyen is a világban. Ezért nem hozhatnak valódi megoldást ezek az egységtörekvések sem.

Hagymási Tamás

Facebook kommentek