A földrész évtizedek óta több 100 milliárd dolláros humanitárius segélyeket kap a világ különböző pontjairól. Ez azonban gyakorlatilag semmiféle fejlődést nem eredményezett azóta sem. Voltak olyan évek, amikor még növekedett is a nyomorban élők száma.
Ennek legfőbb oka, hogy az átláthatatlan segélyezés törvényszerűen melegágya a korrupciónak. A támogatások nagy része szinte kivétel nélkül a vezetői elit környezetében csapódik le, amit aztán a saját érdekeiknek megfelelően használnak és osztanak el. A piaci viszonyok eltorzulnak, amely további elszegényedéshez vezet, és a kör végül bezárul, mivel ez aztán ismételt segélyezést igényel.
Afrika sokáig egy helyben toporgott, míg aztán a 21. század fordulóján kezdtek megváltozni a dolgok. A 2000 – 2015 közötti időszakban az afrikai országok átlagos gazdasági növekedése elérte a 6%-ot, ami körülbelül a duplája Dél-Amerikáénak. Az extrém szegénység a 90-es éveket jellemző 55-58%-ról 40% alá csökkent. A születéskor várható élettartam 10 évvel emelkedett, a turizmus pedig az elmúlt 20 évben évente 9%-kal növekedett.
Elsősorban három dolgot érdemes kiemelni:
– a kivándorolt afrikaiak által hazautalt milliárdok,
– az USA által biztosított vámmentességek az afrikai termékek számára,
– valamint a kínai tőkebeáramlás a kontinensre.
A gazdagabb országokba migrált afrikaiak évente több tízmilliárd dollárt utalnak haza. Ez a pénz azonban a nemzetközi segélyekkel ellentétben a gazdaságban és az üzleti tevékenységekben csapódik le, amely így valóban enyhíti a nélkülözést és segíti a fejlődést.
A 2000-es években Bill Clinton által indított AGOA- program vám és adómentességet biztosít az amerikai piacon a szubszaharai országok zömének. 2012-ben például az országok áruinak már 93%-a vámmentesen juthat be az Egyesült Államokba. Ezek a kedvezmények jelentősen növelték az afrikai áruk versenyképességét, és piacot jelentettek a megtermelt javaknak.
A harmadik tényező pedig nem más, mint a világ egyik vezető nagyhatalma, Kína. Az ázsiai óriás hatalmas pénzeket pumpált az afrikai kontinensbe. Ennek oka, hogy a kínai termelés végeláthatatlan nyersanyagigényét az afrikai erőforrásoknak – fa, réz, olaj, vasérc- köszönhetően tudja fenntartani. Ezért cserébe infrastruktúrát (vasutat, hidakat, utakat, erőműveket) épít. Nyilvánvalóan nem ingyen teszi ezt, hiszen hiába gazdag Afrika nyersanyagokban, ha azt a rossz körülmények között nem tudják kitermelni. Az infrastruktúra révén növekedhet a kitermelés, amiből aztán a legnagyobb hasznot Kína szakítja. A beáramló tőkével és az olcsó hitelekkel azonban Afrika sem jár rosszul.
Egy másik előnye a feketekontinensnek az olcsó munkaerő.
Kínában elsősorban a gazdasági fejlődésnek, valamint az oktatásnak köszönhetően megnőtt a középosztály bérigénye. Ez nem rossz hír, csak tényszerűség: Kína az alacsonyan képzett olcsó munkaerőből egyre inkább közepesen képzett erővé válik, ahol az alacsony hozzáadott értékű termelés egyre kevésbé versenyképes.
Emiatt az utóbbi időben a kínai cégek egyre inkább áthelyezik a termelő egységeiket az afrikai kontinensre – a világ legolcsóbb és leggyengébben képzett munkaerőpiacára. Ezek a termelőegységek – talán nem nagy meglepetést okozva- bizony jövedelmezőek. Egyesek különösen is. Kína, mint a saját sikerességének a tanúja alkalmazza tehát a korábbi jól bevált receptjét.
Egy további érdekes adat, hogy az amerikai kedvezmények ellenére is 2016-ban az USA és Afrika közötti kereskedelmi mérleg 48 milliárd dollár, míg a Kína-Afrika közötti 128 milliárd volt. Utóbbi majdnem háromszorosa az előbbinek.
Afrika és Kína kapcsolata jóval komplexebb annál, hogy azt feketén vagy fehéren lehessen jellemezni, továbbá országonként jelentős eltéréseket is mutathat, mindemellett azonban elmondható, hogy mindkét fél számára komoly előnyöket hordoz.
Ennél a pontnál pedig elérkeztünk egy nagyon fontos kérdéshez: vajon végre tényleg ki tud lépni Afrika a saját árnyékából? Vajon megvalósulhat a régóta vágyott kitörés?
Hát, ezt majd a jövő eldönti. Afrika sem egységes ilyen értelemben. Egyes országok jobban, mások kevésbé jól menedzselik a dolgaikat, de ebben semmi meglepő nincsen. Ami azonban különösképpen érdekes, hogy az 50-es években Ázsia még ugyanolyan szegény volt, mint Afrika. Amikor Dél-Korea vagy Taiwan növekedni kezdett, semmivel sem volt előbbre, mint ma Ghána vagy Szenegál. Kína, Vietnam vagy India pedig még ennél is szegényebb volt. Mára azonban hogy megváltozott minden. Nos, igen, Afrika is változik. A világ 10 legnagyobb mértékben növekvő gazdasága közül 6 a kontinensen található.
Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy a szegénység még mindig nagyon jelentős, sok ország hatalmas államadóssággal vagy politikai önkényuralommal küzd, és a rendkívüli ütemben növekvő népesség okozta problémákat is kezelni kell majd valahogyan. A kérdés azonban adott: vajon Afrika meg tudja ragadni az esélyt és az Ázsiai országok elmúlt évtizedekben látott példájához hasonlóan végre kitör a nyomorból? Kíváncsian várjuk…
Hagymási Tamás
Visualpolitik nyomán
