„Ha hitehagyott, szeretetlen, reményvesztett doktorral vagy terepautával találkozunk, legjobb menekülőre fogni.” (Dr. Buda László)
Az emberi test gyógyítása valóban tudomány, a szeretet művészete, és egyházi dogmáktól független, igazán mélyen megélt hit következményekén válik sikeressé. A testünk nem gép, ezt nem lehet lélektelenül, rutinból, érzéketlenül, megszokásból megjavítani. Minden egyes sejtünknek van memóriája, ezért mindent megjegyeznek. Minden sérelem, minden durvaság, minden lélektelen gyógyítási eljárás mély sebet ejt rajtuk, amit aztán közvetítenek a testünk legapróbb részeibe is.
Egy igazi orvos, lelkész, éppen ezért mindig a lehető legnagyobb tapintattal kell, hogy hozzákezdjen a gyógyításhoz. Mintha –jelképesen- gyönyörű porcelánok között lenne. Ehhez kell a tudomány. Megismerni testnek és léleknek a legfinomabb működési elveit, ok-okozati összefüggéseit, érzelemvilágának sebezhetőségét, és főként azt, hogy bár ugyanazon törvényszerűségek alapján működik és él az emberi test minden embernél, de ennek ellenére nincs két egyforma ember! Minden ember más és más gyógyítási eljárást igényel. Ezért nem szabad „futószalagon” gyógyítani megszokott sémák alapján. A lélek gyógyításához művészet kell, a legnagyobb türelem, tapintat, megértés, empátia, odafigyelés, kedvesség, őszinteség, szeretet és nagyon mély emberi érzelem és a fájdalomba való beleérző készség. Ez művészet, a lélek megértésének és gyógyításának művészete.
József Attila fogalmazta meg egykoron, hogy az ember a szenvedésre legérzékenyebb lény. És ezt csak a szeretet művészetével, mély érzelmi intelligenciával lehet fájdalommentessé tenni. A gyógyító- legyen az test vagy lélek orvosa-, ha tekintetét minden gyógyítás előtt, közben és után felemeli az ég felé, és onnan kéri a segítséget, az alázatáról tesz tanúbizonyságot. Felülről kérni bölcsességet az emberi test gyógyításához: nem gyengeség, hanem lelki nagyság. Az ilyen gyógyító valóban e hármas kötés által közelít az emberi fájdalomhoz. E három: tudomány, szeretet, mélyen megélt bizalom Isten irányába. Egy ilyen doktor esetén nem kell menekülőre fognunk. Mert nem reményvesztett, csak az önmaga által kialakított megszokás, sémák által fog gépként ránk tekinteni, hanem
Gyógyulásra szoruló embert lát bennünk. Nem barkácsolni akar rajtunk durván, hanem meglátja az emberi lélek márványszobrát, amit tapintattal, alkotókedvvel, türelemmel fog kezelni, gyógyítani.
Kecskeméti János
