„Ne nézz, ne nézz hát vágyaid távolába:
Egész világ nem a mi birtokunk;
Amennyit a szív felfoghat magába,
Sajátunknak csak annyit mondhatunk.”
(Vörösmarty Mihály)

 

1843 márciusában adta át eljegyzési ajándékul a költő A merengőhöz című verset a fiatal Csajághy Laurának. A lány mindössze 18 éves volt ekkor. Vajon csak abban a korban volt ábrándos, a képzelet világában élő egy olyan ifjú lány, akihez szerelemmel közeledtek? Aki éppen akkor indul el a nagybetűs életbe, s tele van várakozással, nagyszerű elképzelésekkel, talán irracionális elvárásokkal is?

Ma – a lehetőségek és az ígéretek világában- még nehezebb a fiataloknak józannak maradni. „Kincs, hír, gyönyör”, ahogy a vers felsorolja, bizony gyors és még gyorsabb tettre sarkall, újabb és újabb élvezeteket kínál. Aki nem felszínes életre vágyik, azt pedig sodorhatja a világ megmentésének vágya. Utcai megmozdulásokra, klímatüntetésre, vagy éppen egy rendkívüli karrier feszített izgalmában él.

De nem csak a kor kínálta csapdák tehetnek „képzelgővé”. Igaza van Vörösmartynak: a múlt lerendezetlenül hagyott csalódásai nehézzé teszik, hogy reálisan lássuk jelenlegi helyzetünket.

Van úgy, hogy a családhoz való hűség erkölcsi parancsa kötözi meg a csalódott fiatalt. Bűntudatot hordoz, vagy haragot érez egyik szülője iránt. Mindez lehetetlenné teszi, hogy átlássa: mi a valódi teendője.

A Föld jövőjét veszélyeztető vészjósló események is szorongással tölthetik el. Kapkodni vagy inkább tétlenkedni fog? Mindkettő pótcselekvéseket szül: szenvedélybetegséget, menekülésvágyat, mániákat.

„A látni vágyó napba nem tekint”. Vagyis nem vakul meg mindezektől. Csakis az erős szívűségen, józan mérlegelő készségen, helyes élettempón múlik a talpon maradás. És ez nem szerencsén alapszik. Még csak nem is jó választásokon. Hanem az „elég” és feldolgozható élettörténések helyes értelmezésén. Ehhez pedig tiszta gondolkodás és érző szív szükségeltetik.

Eredics Éva

Facebook kommentek