„Az embernek nem kell mindig jól járnia! Nem kell minden helyzetből nyertesen kikerülnie!”(Mérei Ferenc)
Elengedted már ezt a kényszert az életedben? Vagy mindig jól akarsz járni? Mindig első és a legjobb szeretnél lenni az osztálytársaid és a munkatársaid között? S ha nem így van, akkor csalódott és szomorú vagy?
Egyrészt: „Az élet hosszú, bele kell, hogy férjenek vereségek, összeomlások, újrakezdések is. És ennek során új aspektusai nyílnak meg a dolgoknak, olyanok, amelyeket csak alulnézetből lehet látni” – írja a magyar pszichológus.
Másrészt: Mit jelent számodra a győzelem? S milyen a valódi győzelem? Elgondolkodtál már azon, hogy a valódi győzelmek nem mindig látszanak győzelmeknek itt a földön? Valódi győztesek akkor lehetünk, ha nem mások felett aratunk győzelmet azzal, hogy felülmúljuk őket a teljesítményünkkel, hanem ha önmagunk felett győzedelmeskedünk, legyőzve a bennünk élő hiúságot és büszkeséget azáltal, hogy mások segítségére sietünk, s együttérzéssel, jóakarattal segítjük őket is a győzelem felé.
Lehetünk tehát ebben az életben győztesek úgy is, hogy nem küzdünk az elismerésért, a hírnévért, a magas beosztásért, hanem megelégszünk akár a legalacsonyabb hellyel is, mert nem a magunk dicsőségét keressük, hanem ennél fontosabb számunkra, hogy az igazsághoz, az igaz elvekhez és lelkiismereti meggyőződésünkhöz ragaszkodjunk.
Domján Ildikó