„A legtöbb ember gyáva a szeretethez. Gyáva, a szó titkos és aljas értelmében: azt hiszi, hogy a szeretet gyöngeség. Ez a hamis szeretet. Az igazi másféle: céltudatos, cselekvő, józan és bátor. Nem elég szeretni: okosan és józanul kell szeretni.”
(Márai Sándor)
Így szeretünk? Megtanultunk igazán szeretni: céltudatosan és cselekvően, okosan, józanul és bátran?
Mert embernek lenni: erkölcsi felelősség. Kapcsolatokban élünk, ez az életközegünk, és egymás sorsa vagyunk. Érezzük a személyes felelősségünket a körülöttünk élő másik emberért?
Walter Nitsche így fogalmazta meg a valódi szeretet lényegét: „Szeretni annyit jelent, mint a másik valódi szükségleteit felkutatni és betölteni.” Azaz a valóságot feltárni a másik ember előtt. Erre a valódi szeretet képes oly módon, hogy nem mond kevesebbet, mint amennyit a helyzet megkövetel, de többet sem, mint amennyit az igazság megkíván. Ez a szeretet figyelmet, időt és helyes gondolkodást igényel tőlünk.
Tartozunk azzal egymásnak, hogy ne legyünk gyávák a szeretethez, s hogy ne tartsuk gyengeségnek a szeretetet! „Tartozunk azzal, hogy szeressük egymást” (I.Ján.4:11.), de valódi szeretettel.
-DI-
