„Egymás sorsa vagyunk.” (Ancsel Éva)
Egy közösségnek mindig van erkölcsi hatása, mégpedig a jellemek egymásra hatása.
Mindannyian közösségekben élünk – család, munkahely, iskola, gyülekezet- és jellemünk által hatással vagyunk egymásra akarva- akaratlanul is. Vagy gyógyító, helyreállító ez a hatás, vagy pedig pusztító és romboló.
Gondolunk erre a személyes felelősségünkre, hogy milyen befolyás árad az életünkből? Vagy annyira belemerülünk életünk gondjaiba és a munkánkba, hogy észre sem vesszük a másik ember gondját, szükségletét, szomorúságát vagy éppen örömét?
Ha eltökéljük a szívünkben, hogy egymásra kölcsönösen odafigyelünk: hogy támogatjuk, megerősítjük, bátorítjuk és ha kell figyelmeztetjük egymást, vagy bizalmat szavazunk a másiknak, akkor gyógyító, helyreállító befolyást fogunk árasztani. Akkor építjük egymást, és élni segítjük egymást azáltal, hogy időt szánunk gondolataink és érzéseink kicserélésére.
Közösségünk pedig e kölcsönös és tudatos egymásra figyelés által egy gondoskodó, gyógyító közösséggé formálódik, ahol öröm jelen lenni, mert mindenki tudja és érzi, hogy fontos és nélkülözhetetlen tagja ennek közösségnek.
D.I.
