Hogy milyen nagy a baj az emberi életben, azt nem a háborúk vagy a kegyetlenkedő hétköznapok tanúsítják a legszemléletesebben. Ne a következményekből, hanem az okokból ítéljünk. Ne a lombkoronát minősítsük, hanem a gyökérzetet.
Ha a jót akarva is csak a rosszat tesszük, mit mondjunk még? Mi várható el attól az embertől, akinek karjai ölelésre nyílnak, és a mozdulat arcul veréssel végződik? És ő maga a csattanásra sem ébred föl igazán? Az aláhullott ember keserves helyzetét ugyan kivel kellene külön megismertetni? Napi tapasztalás adja tudtul, hogy oly sok értékes helyzetet elrontunk: megszokásból, félelemből vagy megalkuvásból cselekszünk.
De vajon megváltoztatható-e az élet? Megváltoztatható-e, ha nem csupán akkor teszünk rosszat, ha eleve rosszat is akarunk tenni – a bántás kendőzetlen szándékával –, hanem akkor is az sikeredik, ha a jóra törekszünk és őszintén küzdünk érte? Kapkodva és hirtelen akarunk segíteni másokon, s ártunk vele-nagyon is. Visszafordíthatatlanul tönkreteszünk emberi kapcsolatokat, melyek nem javíthatók, mint egy nagymutatóját vesztő óra vagy egy szegre futó kocsikerék.
Végletei világítják meg a szokványos életet, a pillanat kattint rá az évtizedekre, ahogyan talán sosem látnánk… „Ó, én nyomorult ember, kicsoda szabadít meg e halálnak testéből?…” (Róm 7:24) Hosszú évekig nem vesszük észre a rossz mechanizmusainkat: aztán egy váratlan élethelyzetben végre megértjük azt, hogy vakon éltünk. Lelki vakok voltunk: romboltunk és szenvedést okoztunk, másoknak is.
Ekkor döbbenünk rá, hogy valaki nagyon is „felfogta” helyzetünket. Segíteni is akar, és tud is.
A kérdés csak az, vajon mi a magunk részéről mennyire vagyunk tudatában állapotunknak, és mennyire akarunk közreműködni abban, hogy az életmentő műtét sikerüljön? Amikor már hajlik erre az akarat, amikor már nemcsak halljuk a hívó szót, de „akarjuk is az élet vizét ingyen” (Jel 22:17), akkor fordul vissza az akarat az igazságossághoz, és bennünk lakozó képviselőjéhez, a lelkiismerethez.
Ez a megtérés kezdete. Ez a boldog pillanatok nyitánya, melyek azonban órákká, napokká, hetekké, hónapokká, évekké állnak majd össze, egészen az örökkévalóságig. Egyetlen Lény végzi el rajtunk a csodát: Jézus Krisztus.
Megkérdezted már, ki Ő neked?
Reisinger János, Eredics Éva
