„Kisfiú voltam, első osztályos, és nagyon-nagyon kellett. De én annyira szorongtam, nem mertem jelentkezni. S mivel egy hét éves kisfiúnál a valóság és a fantázia össze tud keveredni, ezért amikor kicsöngettek, azt mondtam, hazaszaladok. Na, ahogy szaladtam… óriási szégyen. Ezt a történetet óriási szégyenként őriztem -30 évig. S ahogy elmondtam, egyszer csak felszabadultam.
Fantasztikus dolog azt mondani, hogy abbahagyom a szégyenkezést mind amiatt, ami emberi. Az első: bátorságot veszünk az élethez. És bent vagyunk azokban az emberi kapcsolatokban, amelyek révén megélhetjük azt, hogy nem vagyok egyedül.
És egyszer csak bátorságom lesz ahhoz, hogy kölcsönös emberi kapcsolatokban legyek, ahol tudom, hogy képes vagyok adni. Ti azt tudjátok, hogy nincs olyan emberi sérültség, hogy valaki ne tudna adni. De nagy dolog, ha mi meg tudjuk becsülni azt, hogy mi hiányokkal és sérültségekkel is képesek vagyunk adni.” (Előadásrészlet – Pál Ferenc)
Ma sem értik pedagógusok, pszichológusok azt, hogy miért nem mernek a gyerekek beszélni a negatív élményeikről: az iskolai bántalmazásokról, a megalázó helyzetekről. Miért maradnak magányosak az ehhez hasonló problémában, amelyről ez a gyerekkori emlék is szól.
Ritkán osztjuk meg az ilyen történeteinket egymással. Mindenki fél a kitárulkozástól. Attól, hogy gyengének látják. Vagy éppen támadható lesz az elmondottak kapcsán. Ehelyett inkább álarcot viselünk, csak nehogy feladjuk függetlenségünket. Ezért inkább kihagyunk részeket az élettörténeteinkből, és érzelmileg átszínezzük őket.
Ha másokkal nem tudjuk őszintén megosztani a bennünk zajló fájdalmakat, félelmeket, vajon Istennel nem leszünk-e távolságtartók majd? Ha megtartjuk a saját autonómiánkat az elhallgatások által, vajon megtapasztaljuk-e valamikor is Krisztus kegyelmét?
Mindannyian vágyunk olyan emberekre, akiknek jelenlétében kitárulkozhatunk. Akiknek nyitottsága, lelki ereje bátorrá tesz bennünket. Így kapcsolódhatunk mélyen másokhoz. Így tapasztaljuk meg a szégyen helyett a kegyelmet. Így tudunk mi magunk is segítői lenni a hozzánk hasonlóknak.
EÉ
