„Ez az egyetlen dolog, ami összeköt az iszlámmal” – mondja Merve, és a fejkendőjére mutat. Most is hittant tanít Törökországban egy általános iskolában, valaha pedig radikális iszlám-hívő volt. „Mostanáig még kezet sem fogtam férfival, ma meg már abban sem vagyok biztos, hogy Isten létezik vagy nem. Mondjuk nem is érdekel” -mondja.
Recep Tayip Erdogan 16 évi kormányzása alatt az országban az egyházi iskolák száma a tízszeresére nőtt. Az elnök sokszor beszél arról, hogy istenfélő generációt kell felnevelni. Az elmúlt hetekben azonban a politikai és vallási vezetők arról tartottak egyeztetéseket, hogy a hívő fiatalok egyre inkább eltávolodnak a vallástól.
Merve élete egyik napról a másikra megváltozott. Amikor felébredt, nagyon lehangoltnak érezte magát, órákig sírt, majd eldöntötte, hogy imádkozni fog. Amint imádkozott, egyszer csak döbbenet lett úrrá rajta, érezte, hogy kételkedik Isten létezésében. Másnap már világosan tudta: elveszítette a hitét.
Bekir teológia hallgató. „Mostanáig szimpatizáltam az olyan radikális iszlám csoportokkal, mint az Iszlám Állam vagy az Al-Kaida. Jelenleg ateista vagyok. Folyamatosan kerestem az észszerűséget az iszlámban, de nem találtam meg. Aztán Isten létét is megkérdőjeleztem. Valaha támogatója voltam az itteni iszlám kormányzatnak, de az elnyomás forradalmat szül. El akartak nyomni, és mi elkezdtünk ellenkezni.”
Bekir és Merve példái egyáltalán nem kiragadott, egyedi esetek. İhsan Fazlıoğlu egyetemi tanár azt mondja, hogy az elmúlt évben hozzá sok fiatal lány érkezett, amiatt, hogy tájékoztassák: nem gyakorolják tovább a hitüket. Az oktatási minisztérium programot indít a jobb oktatási módszertan érdekében, mivel sok imámképző iskola növendéke elveszítette a hitét, és deistává vált. (A deista olyan hívő – akár muszlim vagy keresztény – aki hiszi, hogy valaha Isten teremtette a földet, de ezt követően már nem vesz részt az ember életében, a történelem alakításában, hagyja hogy működjön, ahogy működik.)
A deizmus a próféta (Mohamed) tagadását jelenti. Az a muszlim aki tagadja a prófétát, az hogyan maradhatna muszlim? -mondja Ali Erbaş, Törökország vallási ügyekért felelős vezetője.
A Nemzeti Mozgalom Pártjának vezetője Devlet Bahçeli szerint „a deistáknak szégyenkezniük kellene, amiért a török fiatalokat istentagadásba viszik.”
A török televízióban gyakorta hangzik, hogy az ateistákat ki kellene végezni, elvágni a torkukat. Sok ember gondolkodik így. Ha a gyerekéről kiderülne, hogy hitetlenné vált, kitagadná.
Vannak emberek, akik csak a környezetük miatt viselik a burkát. Ateisták és a deisták viselik a kendőt, de legszívesebben nem tennék.
Az isztambuli egyetem teológia professzora Hidayet Aydar szerint a globalizáció, más kultúrák, országok megismerése az oka annak, hogy az emberek eltávolodnak az iszlámtól. „A mai világ már nem a régi világ. Ha valaki tüsszent az Egyesült Államokban, azt itt is halljuk. Ha egy madár elrepül egy távoli európai városba, azt érezzük. Van globális kölcsönhatás.”
Ezekről az „arab” kérdésekről nekünk azért érdemes szót ejteni, mert hazánkban is gyakorta hallani olyan kijelentéseket, hogy az iszlám és a benne hitüket gyakorló emberek szinte teljes egészében sziklaszilárd, céltudatos, térítéstudatú ideológiával és világnézettel rendelkeznek, Európát is muszlimmá akarják tenni. Nyilvánvalóan az iszlámban is van világhatalmi törekvés, ahogy a kereszténységben, a buddhizmusban vagy épp az ateizmusban is. De nem úgy, ahogy azt sokan gondolják, hogy minden egyes muszlim ideológiai és vallási küldetéstudattal rendelkezik, akinek a célja a közvetlen környezetének erőszakos iszlamizálása.
Az iszlámnak a kereszténységhez hasonlóan ugyanúgy megvannak a maga őszinte békés hívői, ateistái, deistái, hétvégi mecsetbe járói, vallásos képmutatói és fanatikusai. Vannak, akik nagyon figyelemkeltően tartják be az – amúgy túl nagy erőfeszítést nem igénylő – 5 alapelvet (Mohamedben való hit, napi ima, egy út Mekkába, adakozás a szegényeknek, valamint a havi böjt betartása), de a további kérdések, spirituális dolgok, a hitélet, jellemformálás, az iszlámról való gondolkodás már hidegen hagyja őket.
Különösen figyelemre méltó napjainkban, hogy az iszlámtól való – részben politikailag is erősített- félelem az, ami a legjobban erősíti Magyarországon a képmutató kereszténységet (hiszen ha itt az iszlám, akkor mi keresztények vagyunk ám, még akkor is ha egyébként az egész keresztény értékrend nem érdekel). Az olyan emberek harcállásait is fokozza, akik csak akkor használják a keresztény jelzőt („keresztény Magyarország”, „keresztény hagyomány”), ha ezzel mások ellen lehet gyűlölet szítani vagy nyilvánvalóan önző érdekeknek ideológiai támaszt adni. De amikor tettekben-cselekedetekben szükséges keresztényhez méltóan megnyilvánulni, akkor már nem olyan népszerű ez a jelző. Vajon ők mikor akarnak majd tenni azért, hogy legyen „keresztény közbeszerzés”, „keresztény választási kampány”, „keresztény másik ember tisztelete”, „keresztény nem csak én létezem gondolkodás” vagy éppen csak szimpla becsületesség és igazmondás?
A sor még természetesen hosszan folytatható lenne. A kérdés költői…
Hagymási Tamás
forrás:
http://www.bbc.com/news/world-europe-43981745
https://ahvalnews.com/religion/what-leading-turks-deism