A korábban oly népszerű használt ruhák iránt az elmúlt években drasztikusan csökkent az érdeklődés. A tendencia világszinten, illetve Magyarországon is ugyanaz.
A divatüzletek, plázák, bevásárlóközpontok sokasága miatt az emberek játszi könnyedséggel és rövid idő alatt jutnak hozzá a legújabb kollekciókhoz, majd ugyanilyen gyorsasággal mozdulnak rá kicsit később a következő darabokra is.
A feleslegessé váló ruhák sokaságát a lelkiismeretesebb használók általában adományboltokba adják le. Az adományboltoknak aztán az eladott ruhák 10-20%-át sikerül értékesíteniük, a többit nagykereskedéseknek adják el, akik a válogatás után Pakisztánba, Malajziába vagy hasonló országokba küldik, hogy használtruha – üzletekben adják el őket.
A bökkenő csak ott van, hogy ezek az országok egyre kevésbé vásárolják a használt ruhákat. Az afrikai országok közül Ruanda, Kenya, Uganda, Tanzánia, Dél-Szudán és Burundi a közelmúltban jelentették be, hogy megszüntetik, illetve vámolják a használtruhák behozatalát Amerikából, illetve az Egyesült Királyságból.
Ennek az az oka, hogy a saját textil és ruhaiparukat szeretnék fejleszteni a behozott olcsó ruhák tömegei helyett, amelyeken keresztül munkahelyek ezreit kívánják megteremteni. Statisztikák szerint a kelet-afrikai országok lakosságának 67%-a vásárolja ruháinak legalább egy részét a használt-ruha piacokról. Emiatt ezekben az országokban ruhaipari munkahelyek ezrei szűntek meg az elmúlt évtizedben. Most szeretnének saját lábukra állni: inkább önállóan akarják ellátni a lakosságot, hogy ezzel növeljék a foglalkoztatottságot.
Miért nem tetszik ez az USA-nak? Vajon miért kezd bele az elhagyhatatlan kereskedelmi háborújába egyből Donald Trump? Azért, mert az Egyesült Államok a világ legnagyobb használtruha exportőre. Emberek tízezrei dolgoznak ebben az iparágban, valamit több százmillió dolláros forgalmat bonyolítanak le évente. Az afrikai országok döntése azonban veszélyezteti ezeket az amerikai munkahelyeket. Így az elnök egyből kilátásba helyezte, hogy megszünteti az amerikai piacra érkező afrikai áruk vámmentességét, ami nagyon érzékenyen érintheti a szegényebb országokat.
Visszakanyarodva a ruhaértékesítési folyamatra: a felesleges ruhákat adományboltokból felvásárló nagykereskedések is egyre nagyobb problémákkal néznek szembe. Ezek a cégek a nyugati országokban gyakran egészen nagy gyárakkal, szállító szalagokkal rendelkeznek. A szalag mellett pedig munkások dolgoznak, akik gondosan átvizsgálják az érkező ruhákat, majd pedig különböző kategóriákba csoportosítják őket. Az egyes darabok az alig használttól a szemét kategóriáig terjednek. A válogatás nagyon sok munkával jár, mivel a gépesítés nem lehetséges. Nincs olyan berendezés, ami egy ruháról megmondaná, hogy az egy márkás, kiváló állapotú póló vagy éppen egy értéktelen holmi.
Az üzletet az nehezíti a leginkább, hogy a bérköltségek egyre inkább nőnek, míg a gyártói minőségromlás miatt a vásárolt ruházat egyre nagyobb része kerül a „szemét” kategóriába.
A gyártók tisztában vannak azzal, hogy a vásárlókat jobban érdeklik az alacsony árak, mint a tartósság, mert arra számítanak, hogy úgyis csak néhányszor hordják a ruhákat, mielőtt eldobnák. A minőség egyre rosszabb, a vevők pedig tudják, hogy nem fogják kétszázszor-háromszázszor felvenni a ruhadarabot, hanem csak pár alkalommal hordják majd. Mindez pedig egyre több ruha elégetéséhez vezet.
Nálunk az iparági keresletcsökkenés legfőbb oka talán abban keresendő, hogy az elmúlt időszakban emelkedtek a bérek, emiatt növekedett az új ruhákat kínáló boltok forgalma. Emellett az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy sok esetben egy használt ruha üzletben sem sokkal olcsóbb a ruha, mint egy kevésbé drága márkából vásárolt új darab. Ezek a tényezők pedig jelentősen visszavetik a forgalmat. Egy 2016-os statisztikai adat szerint Magyarország 72 millió eurós forgalommal a világ 9. használtruha importőre volt, mára ez a mennyiség már jócskán lejjebb esett.
A fenti folyamatokból a legaggasztóbb a pazarlás, amely miatt növekszik a környezetterhelés. Sokan úgy gondolják, hogy a ruhaipar jövője az lehet, ha rájövünk, hogy hogyan lehet a ruhákat alapanyagokká újrahasznosítani. A ruhagyártók például több olyan kutatást támogatnak, amelyek arra irányulnak, hogy rájöjjenek: hogyan lehet a kevert szálakat (pamut-poliészter) átalakítani újrafelhasználható anyagokká.
Amíg a technológia nem képes alkalmazkodni az új körülményekhez, az Oxfam, a karitatív szervezetek nemzetközi szövetsége továbbra is hangsúlyozza, hogy ne szűnjünk meg adományozni csak azért, mert egyre több ruhát égetnek el. Sovány vigasz, hogy a nem kívánt ruhák égetéséből származó energiával akár számos otthon energiaellátását is elláthatják.
Szóval amikor legközelebb egy új divathóbort csábít minket, akkor érdemes lenne a híres francia divattervező, Coco Chanel bölcs szavaira is emlékeznünk: „Az elegancia nem feltétlenül jelenti egy új ruha felvételét”.
szerkesztette: Hagymási Tamás
fordítás: Rakaczki Dániel
https://www.bbc.com/news/business-42777804
https://www.bbc.com/news/world-africa-44252655
