A történelem már sokszor tanúságot tett arról, hogy mennyire veszélyes, ha állam és egyház összefonódik egymással. Ebben az esetben ugyanis mindig hatalmi érdekek az elsődlegesek. Ilyen esetben a politikai hatalom az egyháztól a tömegbázisát, a vallási vezetők emberekre való ráhatását kéri, míg cserébe az egyház a pénzt és a hatalomból való részesedést kapja. A téma kapcsán egy érdekes interjú John Fea történésszél:
Mára széles körben ismert tény, hogy a fehér bőrű evangelikálok 81 százaléka támogatta Donald Trumpot a 2016-os elnökválasztás során. (MEGJEGYZÉS: Az evangélikál nem keverendő össze az evangélikus egyházzal. Amerikában ez egyfajta gyűjtőneve azon protestáns mozgalomnak, akik az evangéliumi kereszténység eszméjét hirdetik. Tagjai számos felekezetből, úgymint baptisták, metodisták, mennoniták, karizmatikusok és pünkösdiek közül kerülnek ki. Az evangélikalizmus Amerika történelmében rendkívül komoly kulturális és vallási szerepet játszott. A teljes lakosság körülbelül negyedét ők teszik ki. ) Ezzel az evangelikál vezetők elfelejthetik a korábbi nagy hangsúlyú kijelentéseiket, amelyek szerint egy vezető esetében nagyon fontos a magas fokú erkölcsösség.
Bizonyos értelemben érthető, hogy egyes evangelikálok a választásokon Trumpra szavaztak Hillary Clintonnal szemben, ugyanis nem értenek egyet Clintonnal az abortusszal és egyéb fontos kérdésekkel kapcsolatban. Az viszont sokkal nehezebben érthető, hogy ugyanezen szavazók nagy többsége miért támogatta Trumpot már a kezdetektől, amikor még versenyben voltak egyéb tapasztalt evangelikál jelöltek.
Hogy történt ez az átrendeződés az amerikai vallási és politikai életben? Egyáltalán történt átrendeződés?
John Fea nemrégiben írt egy könyvet, a „Believe Me: The Evangelical Road to Donald Trump” (Hidd csak el: Az evangelikálok útja Donald Trumphoz), amely mélyrehatóan tanulmányozza azt, hogy miképp illik mindez az elmúlt két évszázad evangelikál történelmébe. Fea, a Messiah College történésze ezt három dologra vezeti vissza: félelem, hatalomvágy és nosztalgia.
Az Ön által felsorolt három tényezőből a félelem az első, miszerint a fehér evangelikálok Donald Trumpnak nyújtott támogatása a változással kapcsolatos félelmükből fakad, amely már jó ideje tart. Szóval számított a győzelmére?
Nem. Őszintén szólva annyira magával ragadott a pillanat, hogy egy-két hónapra elvesztettem a történelem-érzékemet. Csak az indulatok csillapodásával kezdtem újra történészként gondolkodni, és meglátni az ismétlődést, a folytonosságot. Nincs új a nap alatt.
Minden közösségi, kulturális vagy demográfiai változás esetében voltak amerikaiak, akik fenyegetve érezték magukat vagy félelemmel reagáltak. Úgy tűnik, hogy az evangelikálok szinte minden alkalommal kulcsfiguraként szerepeltek a történésekben. Például, amikor katolikus bevándorlók érkeztek az országba az 1840-es és ’50-es években, az evangelikál keresztények voltak, akik féltek, hogy változás következik be a protestáns Amerikában. Vagy amikor a rabszolgák lázadoztak délen a XIX. században, az evangelikálok elkezdték támogatni a rabszolgatartást az írásaikban.
Szóval a fehér evangelikálok szerint Trump lesz az az erős figura, aki megvédi őket a félelmeiktől? Holott elég ügyesnek tűnik pont ő az említett félelmek szításában.
Nem mintha a többi republikánus jelölt nem lovagolta volna meg a félelmeket. Ted Cruz volt az egyik legnagyobb félelemkeltő. Trumpnak azonban valahogy sikerült meggyőznie a szavazókat, hogy ő erősebben és hatékonyabban védi meg őket, mint a többi jelölt.
Úgy vélem, ez magyarázhatja, hogy miért fordultak az evangelikálok Trumphoz akkor is, amikor voltak még a versenyben egyéb, hagyományosabb keresztény konzervatív jelöltek, mint Cruz, Marco Rubio vagy Ben Carson.
Második pontja szerint: az evangelikálok elfogadták azt az elvet, miszerint a kultúra befolyásolásának egyetlen módja a világi hatalom megszerzése. Milyen más utat nem vettek figyelembe? Mi mást lehetne tenni?
Az amerikai evangelikálok politikai szerepvállalásának történelme meglehetősen újkeletű, talán az 1970-es, 1980-as évektől számítható, amikor a keresztény jobboldal előretört. A „Was America Founded as a Christian Nation?” című könyvemben azt vizsgálom, hogy az evangelikálok voltak hatalmon Amerikában az 1960-as évekig, már ami a kulturális jelképek kiválasztását, a házasság intézményének értelmezését vagy egyéb társadalmi kérdések megítélését illetti. Ezen hagyományos értékeknek a társadalomban bekövetkezett változásai után, az 1960-as éveket követően kezdték el megcélozni az evangelikálok a politikai hatalom megszerzését, hogy továbbra is hatni tudjanak a társadalomra.
Voltak egyéb evangelikál megközelítések az 1960-as évek óta, amelyek nem a politikai hatalom megszerzésére irányultak, mint James Davidson Hunter „hűséges bizonyságtétele” vagy Michael Gerson felhívása, hogy a mozgalom tanuljon a katolikus társadalomtudományból is. Vagy említést érdemelnek a Holland Református Egyházban Abraham Kuyper követői, akik nem támogatják a politikai hatalom megszerzését, ahogy a keresztény jobboldal szeretné azt. Az 1970-es évek kezdetétől az evangelikálok baloldali figurái, mint Jim Wallis vagy Ron Sider egy másféle megközelítésre buzdítanak. De a jobboldal visszautasít minden ilyen modellt, inkább a teljes politikai filozófiáját annak rendeli alá, hogy olyan vezetőket választasson meg, akik az ő érdekeiket és értékrendjüket támogatják.
Szerintem, amikor a legtöbb ember meghallja a „tegyük újra naggyá Amerikát”, leginkább a „naggyá” szóra fókuszál. Én történészként azonban az „újra” szón akadok fenn.
Ha a fehér evangelikálok magukévá akarják tenni ezt a szlogent, legalább kihangsúlyozhatnák: Mikor volt Amerika nagy? Milyen aranykorba akarnak visszatérni? Az 1980-as évekbe? Az 1950-esbe? Szóval történészként úgy vélem, sokkal kritikusabban kéne tekintenünk a „tegyük újra naggyá Amerikát” szólásra. Először azonosítsuk, hogy milyen időszakról beszélnek, aztán vizsgáljuk meg azt az időszakot mélyrehatóan. Ki volt annak az időszaknak a haszonélvezője, és ki az, aki ebbe a körbe nem tartozott bele?
A rasszizmus áll mindennek a középpontjában. Ha megkérdezem egy afroamerikai barátomat, hogy „Melyik korszakban lenne a legjobb Amerikában élni?”, akkor mind azt fogja felelni, hogy „Most!” Egyetlen afroamerikai sem akarna visszamenni egy korábbi történelmi időszakba.
A „törvényszéki evangelikál” jelzőt használta olyan vallási vezetők jellemzésére, mint Robert Jeffress vagy Paula White, akik Trumpnak hízelegnek. Mit ért ez alatt?
Meglepett a tény, hogy Trump felállított egy tanácsadói kört, amely evangelikálokból áll, és egyetlen más vallási felekezet esetében sem tett ilyent. Amikor vallási vezetők ilyen módon kötődnek a politikai hatalomhoz, nehézzé válik számukra kritikusan szólni a politikai vezetőkről, akik azt várják tőlük, hogy támogassák elképzeléseiket.
Szóval néztem ezt a sok evangelikál prédikátort, akik fotózásra mentek az elnökhöz a Fehér Házba. Aztán ezeket a képeiket megosztották a Twitteren, és lelkendeztek azon, hogy „példátlan a kapcsolódás”, amivel az elnökhöz fűződő viszonyuk jellemezhető. Mindez a reneszánsz korabeli papokra és udvari méltóságokra emlékeztetett, akik a király trónja elé járultak, hogy bókoljanak és dicsőítsék nagyságát. Nem kritizálták a királyt – saját önző érdekeik miatt voltak ott, hogy kegyeiben maradjanak. Szóval aggódom, amikor evangelikál prédikátorok, mint Paula White, ifj. Jerry Falwell vagy Robert Jeffress úgy dicséri Trumpot, mint a valaha volt leginkább keresztény elnökünket. Ez az ő hitelességüket rombolhatja azok előtt, akiknek ténylegesen szükségük lenne az evangélium örömhírének hallására, Jézus Krisztus üzenetére.
Végezetül, könyvét annak a 19 százaléknyi fehér evangelikálnak ajánlja, akik nem szavaztak Trumpra. Mit szeretne üzenni nekik könyvével?
Nem azért ajánlottam a könyvem a 19 százaléknak, mert ők lennének az elsődleges célközönségem, hanem azért, mert úgy tűnik, hogy ők átláttak Trumpon. Eldöntötték, hogy Trump nem jó – nem csak a nemzetnek, hanem az egyháznak sem. Szóval remélem, hogy a könyv biztosít némi történelmi hátteret és néhány érvet a 19 százaléknak, amit felkínálhatnak barátaiknak, akik Trumpra szavaztak, és most meggondolták magukat, vagy legalábbis nyitottak további érvekre és párbeszédre. De véleményem szerint a célközönségem főképp azon evangelikálok, akik Trumpra szavaztak, viszont nyitottak érvekre, bizonyítékokra és történelmi tényekre, melyek alapján belátható, hogy Trump támogatása hiba volt.
Forrás: religionnews.com
Fordította: Rakaczki Dániel
