Korunk legnagyobb ünnepe a karácsony. A keresztény világ Jézus születését ünnepli ilyenkor, de ez az ünnep egyúttal az ajándékozás és a családi lakomák alkalma is. A szeretet ünnepének is nevezik, amikor a kereszténységüket hangoztató politikusok azt is eltűrik, hogy az általuk Soros-bérencnek nevezett szervezetek ételt osszanak a szegényeknek, sőt a háború elől menekülők elleni honvédő háborújukat is felfüggesztik, és átmenetileg nem vitetik börtönbe a hajléktalanokat. A jó keresztény ugyanis az ünnepre készül, vagyis vásárol. Akik pedig nem ezt teszik, hanem például tüntetnek, azok ünneprontó keresztényellenes hazaárulók. De mi is ez az ünnep, amit a hit védelmezői szerint minden keresztény embernek megtartani kötelesség?
A testet öltött Jézus Krisztus születésnapja a római katolikus egyház szerint december 25., az ortodox katolikus egyház szerint január 6.
Az ünnep napjának megválasztása eleinte sok problémát okozott, mivel a IV. századig számos egymásnak ellentmondó nézet uralkodott Jézus születését illetően. Egyiptomban a III. sz. elején tettek először említést Jézus születésnapjáról, amit április 19-re datáltak. Más keresztények május 20-ra tették, vagy nov. 25-re, a görögök április 6-ra. Tertullianus szerint március 25-én, ismét mások szerint január 6-án volt Jézus születésnapja. A 260-ban írt Klementinák már úgy értelmezték ezt az ünnepet, hogy az március 25 -re esik. Julius Africanus kronolografiája március 25-re tette Jézus fogantatását, és december 25-re a születését.
Ennyi eltérő időpont miatt nem csoda, hogy egyes nagy tekintélyű hittudósok, mint Origenész és alexandriai Kelemen azon az alapon tiltakoztak Jézus születése napjának megünneplése ellen, hogy csak a pogány uralkodók, mint az egyiptomi fáraó (1 Mózes 40:20) vagy az önmagát istennek nyilvánító Antiochusz Epiphanész ünnepelte a születése napját.
Születésnap ünneplés a Bibliában
A Bibliában említett néhány születésnapi ünnepség túlnyomó része is pogány uralkodók ünnepe volt. Ezek az alkalmak összefonódnak a tobzódással, erkölcstelenséggel és bálványimádással, és nem egy ilyen ünnepség komoly tragédiában végződött, gondoljunk csak Keresztelő János meggyilkolására (Márk ev. 6:21).
Sem az ószövetségi, sem az újszövetségi hívő nép nem ünnepelt emberi születésnapot. Arra sincs egyetlen igehely sem a Bibliában, hogy Jézus Krisztus ünnepelte volna saját földi születése napját, vagy ezt az apostolok akár számon is tartották volna. Ebből következően semmilyen bibliai alapja nincs a karácsony, vagy Jézus születése napjának megünneplésének.
Jézus születésének dátuma ismeretlen. Az ősegyház ezt a napot nem is ünnepelte, csak a Krisztus rendelkezése szerint az ő kereszthalálára való emlékezést és a bűnnel megrontott szövetség megerősítését Istennel. Ez pedig az úrvacsora, ami nem az év egy meghatározott napjához kötött.
Az a tény, hogy a Biblia sem jelöli meg Jézus születésének pontos idejét, éppen azt támasztja alá, hogy Krisztus maga sem akarta, hogy csecsemőként imádják őt. Ő azt akarta, hogy a felnőttkorában elvégzett három és fél éves földi szolgálatára irányuljon a figyelem, amelynek beteljesítésével lett minden ember számára a Megváltó. Az Ő létezésének kezdete pedig nem a földi megszületése, hiszen az Atya általa teremtett minden létezőt: „Minden ő általa lett és nála nélkül semmi sem lett, ami lett.” (János ev. 1:3)
A karácsony elnevezést a XIII. század óta használják Magyarországon keresztény ünnepként. Maga a karácsony szó a szláv korcun, vagy kracsun szóból ered, amely átlépőt (téli napfordulót) jelent. Nem véletlenül.
December 25. eredetileg az egyhetes Szaturnália ünnepek befejező napja volt az ókori Rómában. Ezt az ünnepet a mindent magába olvasztó Róma Mezopotámiából exportálta, ahol a nap-éj egyenlőség ünnepeként tartották, amelynek során az emberek nagy lakomákat, ivászatokat, táncos-zenés mulatságokat tartottak. Római változatában Szaturnusz isten tiszteletére nagyszabású kocsiversenyekkel szórakoztatták a tömegeket, a házakat feldíszítették, felvonulások követték egymást, amelyek a karnevál és betlehemi játékok előzményeként is szolgáltak. A móka és kacagás részeként a társadalmi rangokat is felfüggesztették erre az időre, és megajándékozták egymást.
A császárkorban december 25. a Mithrasz napisten emlékére megült Sol Invictus (Legyőzhetetlen Nap) ünnepe lett, ugyanis ekkor van a téli napéj forduló, amikor a nappalok hosszabbodása elkezdődik. Azért nevezték „Legyőzhetetlen Napnak”, mert az éjszaka felett ezen a napon győzedelmeskedik a nappal. Ezt a napot Nagy Konstantin császár tette a legnagyobb ünneppé, mint a Nap Isten születésnapját.
A karácsony december 25-ei megünneplése mellett a niceai zsinaton 325-ben döntöttek, hogy a „legyőzhetetlen nap” napja legyen Jézus Krisztus születésnapja. A Nagy Konstantin által összehívott niceai zsinatot a pogány uralkodó, mint Pontifex Maximus vezette. A kompromisszumokra kész elvilágiasodott egyház pedig mindent megtett azért, hogy államvallássá és uralkodó egyházzá legyen. Ennek érdekében pedig kész volt a pogány ünnepeket átértelmezni és megszentelni, nem foglakozva azzal, hogy ez által a pogány ünnepek fenntartója és megőrzője lesz.
Mikor született Jézus?
A katolikus egyház a római időszámítást is megváltoztatta. 525-ben Dionysius Exiguus számításai szerint határozták meg Jézus születésének évét, amit később Kepler megvizsgált, és bebizonyította, hogy a csillagászati számításai pontatlanok voltak. Így lett egy időszámítás szerinti dátum, és egy Krisztus születése szerinti dátum, ám a kettő nem egyezett meg, hiszen Jézus bizonyosan i.e. 4. előtt született, még Nagy Heródes halála előtt. A csillagászati alapokon nyugvó számítások sem megalapozottak, mert nem egy bolygó együtt állásról, és nem is üstökösről van szó a Bibliában, mivel ezek egyikére sem igaz, hogy nagy fényességgel egyszer csak feltűnnek, egy ideig haladnak, majd egy helyen, a betlehemi jászol felett megállnak. Ez más égi jel volt.
Ahogy az év, úgy a nap sem pontos. Jézus nem születhetett december 25-én, mivel a születéséről hírt kapó pásztorok áprilistól novemberig tartózkodtak éjjel a szabad ég alatt a nyájjal. „Voltak pedig pásztorok azon a vidéken, akik kinn a mezőn tanyáztak és vigyáztak éjszakán az ő nyájuk mellett.” (Lukács ev. 2:8) Téli időszakban, Izraelben is beterelték istállókba, aklokba az állatokat. A vendégházak alsószintjén is tartottak az állatokat. A felső szinten laktak a tehetős vendégek. A szegény vendégek pedig az alsó szinten kaptak helyet, ha állatokkal nem volt tele az alsószint.
Jézus azért sem születhetett télen, mert a római császárok téli évszakra nem adtak ki az egész birodalomra olyan népszámlálási rendeletet, amelyben minden férfinak családostul szülőföldjére kellett volna menni. „És lett azokban a napokban, Augusztus császártól parancsolat adaték ki, hogy mind az egész föld összeíratassák” (Lukács ev. 2:1)
Karácsonyi hiedelmek
A katolikus egyházi ünnepekhez sok kialakult hiedelem fűződik, így a karácsonyi éjféli miséhez is. Ezt egy átmeneti időszaknak tartják, mert ekkor kezdődik az új katolikus egyházi év. Ilyenkor még az ég is kinyílik, és látni az angyalokat, vagy meg lehet érteni az állatok beszédét.
A karácsonyi ételekhez bőséget és egészséget varázsló hiedelmek, jósló és varázsló rítusok fűződtek. Az esti mákos tésztával a lánynak férjet jövendöltek a következő évre, vagy dióból egészséget, betegséget vagy halált a családtagoknak, hagymával pedig a jövő évi időjárást fordítottál jóra. A magkeverékeket az asztalon hagyták vízkeresztig, majd az állatok ételébe szórták, hogy hasznosak legyenek, míg és az abroszt ezek után a vetésnél használták, hogy jó legyen a termés. Karácsony éjszakáján megjelentek a kísértetek, volt „családtagok”, és ekkor kileshetők lettek a boszorkányok is.
Ezeknek persze semmilyen valós alapja sincs, és ebből is látszik, hogy a karácsony mennyire mélyen gyökerezik a pogány tradíciókban és az okkultizmusban. A teuton törzsek is hasonló módon ünnepelték december 25.-t: szent fát égettek, fenyőfát állítottak, ettek és mulattak. A karácsonyfa a XVII. századtól német területről terjed el, ahol karácsonyfát életfának tartották.
Ami a Mikulást illeti, az ő alakját Myriai Miklós püspökből formálták, mivel a katolikus legendárium szerint igen ajándékozó lelkülettel bírt. Bár erre nézve nincsenek történelmi adatok, ám arra vannak, hogy a virgács használata nem állt ellentétben szentéletű hírével, hiszen a niceai zsinaton olyan tettlegességig fajult vitába keveredett Ariánosszal Krisztus isteni természetéről, hogy a császárnak kellett szétválasztani őket.
Mit lehet karácsonykor ünnepelni?
Mivel Jézus születésnapja valójában nem a karácsony, hanem Mithrasz, a Napisten születésének napja, ezért ennek Jézus Krisztus születésével való összemosása nem Isten akarata, hanem csupán emberi célokat szolgál. Isten országa az igazságra épül, és nem téveszmékre. Krisztus követőinek egyháza sem épülhet emberi bölcselkedésre, csak Isten igazságára. Isten nem hitelesíti pogány istenek ünnepnapjait azért, hogy lelki hatalmat gyakoroljon mások felett. Ebből is látszik, hogy sem Isten országa, sem az ő népe nem ebből a világból való.
Ezért aki ebben a világban hatalmat gyakorol, aminek megszerzése és megtartása érdekében kiegyezik a hamissággal, annak leginkább azt a kérdést kellene feltennie, mikor Istenre és a kereszténységre hivatkozik, hogy „Van-e köze te hozzád a hamisság székének, amely nyomorúságot (szenvedést, gyötrődést) szerez törvény színe alatt?” (Zsoltárok 94:20) Az ember birtokolhat akár egy országot is itt a Földön, de Isten országába csak az juthat be, „Aki igazságban jár és egyenesen beszél, aki megveti a zsarolt nyereséget, aki kezeit rázván, nem vesz ajándékot, aki fülét bedugja, hogy véres tervet ne halljon, és szemeit befogja, hogy gonoszt ne lásson” (Ézsaiás könyve 33:15).
A karácsony eredetéhez és annak megtartásához fűződő megannyi hamisság és képmutatás láttán joggal tehető fel a kérdés, hogy a keresztény ember megtarthatja-e a karácsony ünnepét?
Jézus maga is megtartott olyan emberi ünnepet (lásd. a templom megtisztításának ünnepe), amit nem bibliai előképként rendelt Isten a zsidó nép számára. Ezért a bibliai alapon álló keresztény ember is csatlakozhat olyan ünnepek megtartásához, amelyek alkalmat kínálnak arra, hogy Isten minden emberre kiáradó szeretetének maguk is közvetítői legyenek.
A valódi kereszténység egyetlen hitelesítő jele ugyanis, hogy „szeressük egymást: mert a szeretet az Istentől van; és mindaz, aki szeret, az Istentől született, és ismeri az Istent. Aki nem szeret, nem ismerte meg az Istent; mert az Isten szeretet.” ( 1 János levél 4:8-9)
Érdemes tehát a karácsonyt az embertársaink iránti szeretetet kifejező ünnepként megtartani. És nem csupán december 25-én figyelhetünk erre, hanem az év minden napján is.
Márton István
