Két évvel ezelőtt meghívást kaptam egy gimnáziumba, hogy az egészséges életmódról tartsak előadást. Szóltak előre, ne lepődjek meg, ide többek között komoly magatartászavarral küzdő gyerekek járnak.

Arra számítottam, simán “be fognak szólogatni”, amikor majd előhozom, hogy mit lenne érdemes enni és mit nem, mennyire káros az alkohol, cigaretta stb. Rögtön úgy indítottak: két láb az asztalon, elő az étel, a kólát kitették maguk elé, megkérdezték mennyi ideig fog tartani, mert nem érnek rá sokáig. Gondoltam: elkezdem, majd meglátjuk, meddig bírják, vagy éppen én mikor adom fel. Mekkorát csalódtam, de jó értelemben! Végig figyeltek, és szinte együtt éltek az előadással.

Főleg, amikor a rákbetegségről beszéltem, és mutattam nekik felvételeket. Vagy a lelki, idegi problémákról szóltam, és hogy ezek hosszútávon milyen rombolást tudnak véghezvinni a szervezetünkben. Síri csend lett annak ellenére, hogy komoly magatartás- és figyelemzavarral küzdő fiúknál meg lányoknál voltam.

Ja, a lábak is lekerültek idővel az asztalról. A legnagyobb meglepetés azonban az óra végén ért. Nem akartak elmenni, ott maradtak, néhányan saját családjuk történetét mesélték el, főleg azt, hogy az alkohol, drog, cigaretta miatt milyen betegségek sújtják őket, nagyon megindító volt hallgatni. Pozitív csalódás.

Mások megkérdeztek, hogy akkor most mit tegyünk? „Nem szeretnénk pár év múlva, úgy megbetegedni, ahogy a felnőttek esetében tapasztaljuk”-mondták. Ilyenkor érzi igazán az ember, hogy az egészséges életmódról beszélni még sem szélmalomharc.

Végül, ami nekem a legnagyobb sikerélményt jelentette, hogy az óra végén nem rohantak ki a teremből, pedig az elején közölték: remélik, hogy nem fog sokáig tartani az előadásom. Ott maradtak még beszélgetni velem, és nagyon értelmes, okos kérdéseket tettek fel.

Az osztályteremben megláttam ezt a plakátot, ami önmagáért beszél. Le is fényképeztem, hogy meg tudjam mutatni:

Ami most is megerősödött bennem,

hogy „elsőre soha ne ítélj”!

Kecskeméti János

Facebook kommentek