Az teszi igazán szórakoztató mozifilmmé A feltalálót, hogy izgalmas, vagyis folyamatosan leköti a nézőt, modern, ugyanakkor mély erkölcsi tanulságokkal is szolgál.

Tükröt tart a társadalom elé a történet. Az egyik oldalon az egyszerű, egyenes emberek állnak, a másikon a rendszer kiszolgálói. A többség e kettő mellett lézeng vagy sodródik. Ők a megfélemlítettek, a beletörődők, az átlag kisemberek, akik az egyes élethelyzetek többségében a saját érdekeiknek megfelelően és többnyire rosszul döntenek. Pedig folyamatosan ott van előttük a jó példa. Így egy kritikus élethelyzetben akár ők is a jót választhatják.

Egyes elemzésekben a filmet a tudomány és szocializmus harcaként írják le, pedig ha mélyebben a dolgok mögé nézünk, akkor ez alapvetően csak a felszínt karcoló megközelítés. A bemutatott történet inkább a lelkiismeretes ember küzdelme, mégpedig a társadalom és rendszer adta megkötözöttségek közepette. A filmbeli valós élethelyzetben a szocializmusnak nem a tudománnyal volt baja. A kádereknek azzal volt baja, hogy van egy ember, aki nem úgy viselkedik, ahogy azt elvárják tőle, aki nem úgy integrálódik, ahogy kellene, és akit a szűken vett szakmáján kívül más dolgok is erőteljesen foglalkoztatnak, és ez által rossz üzenetet küld a társadalomnak. Ugyanis “van egy sorminta, aki kilóg, azt levágják”.

Béres József laboratóriumi kutatóként már a hatvanas évek végén felfedezte, hogy a növények számos betegségét az alapvető nyomelemek hiánya okozza, s ezek pótlásával a tünetek orvosolhatók. Felismerését továbbgondolva ráébredt, hogy ez az elv az állatoknál, sőt az embereknél is igaz lehet. Hosszas kísérletezés után, 1972-ben alkotta meg legendás készítményét, a Béres Cseppet, amelyet először saját magán próbált ki, majd súlyos beteg húgának is adott belőle. A Béres Csepp híre szájról szájra terjedt, egyre többen fordultak a kutatóhoz, azonban a szocialista hatalom nem nézte jó szemmel Béres József tevékenységét, minden eszközt bevetettek, hogy megtörjék a népszerűségét, és megakadályozzák a készítmény terjedését. Börtönnel fenyegették, még bírósági eljárást is indítottak ellene kuruzslás vádjával, de a kutató minden fenyegetés ellenére kiállt a felfedezése mellett, és humánus, igazságkereső személyisége sokakat az ügy mellé állított.*

“Csoda csak azzal történik meg, aki megingathatatlanul becsületes, s akit gyarló emberi gyengeségek nem tudnak eltéríteni”- vallotta Dr. Béres József. Ajánljuk Olvasóinknak megtekintésre ezt a most a mozikba kerülő új magyar filmet!

*ezen bekezdés forrása a port.hu

Facebook kommentek