Utazásaink során gyakran láthatunk okostelefonjaikba vagy laptopjaikba mélyedő, a billentyűket villámgyorsan nyomogató fiatalembereket. Az az érzésünk támadhat: valójában nem érdekli őket túl sok minden a virtuális valóságon kívül. Üveges szemük, érdektelen tekintetük alapján inkább gondolhatnánk őket a Szárnyas fejvadász című film replikánsainak, mint érző emberi lényeknek. Ők lennének a mi gyermekeink és unokáink? Valóban nincsenek már olyan emberi megnyilvánulásaik, érzéseik, mint a másik emberre koncentrált figyelem, az érdeklődés, a segítségnyújtás, netalántán a szeretet? Mit rontottunk el? Vagy minket is ilyennek láttak szüleink, nagyszüleink? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseken már évek óta rágódva került kezembe Tari Annamária: Y generáció című, letehetetlen könyve (Jaffa Kiadó, Budapest, 2010).

A generációk

A nappaliban nagy családi ebéd zajlik:
„- Vedd már ki a füledből az iPodot, legalább most viselkedj rendesen!
– Hagyjál már, anya! És az nem gáz, hogy te sms-ezgetsz? Miért kell állandóan rám figyelned?
– Miről beszéltek? Milyen pót van a gyerek fülében? Az a fehér? Valami baj van a hallásoddal?
– Jaj, nagyi, ezt te már nem érted. Ezen hallgat zenét a dédunokád…
– Na, gyerekek, akkor hozom a tortát – mondja a dédi, és látszik rajta a szakácsnők büszkesége.
– Képzeld, dédi, a barátaim is küldtek nekem egy csomó tortát a Facebookon.
– Mit beszél ez a gyerek? – néz nagyapa és a dédi is.
– Apa, figyelj. Ez egy virtuális ajándék. Számítógép kell hozzá.
– Virtuális torta? Ki találta ezt ki? Inkább egy jó beszélgetés kéne nektek, nem pedig állandóan a számítógépezés.” (7 generáció, 14-16. o.)

Lássuk történetünk szereplőit:

► a veteránok (a 20-as, 30-as években születettek);

► a baby boom-nemzedék (az 1946-64-es születésűek);

► az X generáció (1965-1975 között születettek);

► az Y generáció (az 1976-1995 közöttiek; de vannak akik csak az 1982 után születetteket sorolják ide);

► a Z generáció ( 1995 után születettek – róluk a szerzőnek egy másik, külön könyve jelent meg).

Hogy alakult ki, és miből áll ez a generációs konfliktus? „Ma a technológiai újdonságokra jóval fogékonyabb fiatalok, idegrendszerük plaszticitása, felfedezőkedvük mérhetetlen nagysága okán lépéselőnybe kerülnek a náluk idősebbekhez képest. Az információs korszak adta tudás birtokosai a fiatalok, aki a náluk idősebbek tanítói lesznek. A szocializáció iránya (ha nem is teljesen, de) megfordul. Természetesen az idősek továbbra is jobban fogják tudni, hogy mi a jó és mi a rossz, mit érdemes és mit nem tenni annak érdekében, hogy az egyéni élet aktív és teremtő legyen. A célértékek tudásában mutatkozó életkori fölényt nem biztos, hogy ellensúlyozni lesz képes a fiatalok tudásfölénye az eszközértékek tekintetében. A kétféle tudás konfliktusa jelenleg generációs konfliktus.” (Idézet Csepeli György: Régi és új digitális generáció című cikkéből, a könyv 186. oldaláról.)

A szlogenek

De nézzük közelebbről főhőseinket: az Y generációt! Ők a mai huszon-harminc évesek, akiknek a számítógép és az internet evidencia: az élet természetes és nélkülözhetetlen velejárója.

Életérzésükről sokat elárul a következő három mondat:„Ha nem vagyok online, akkor tulajdonképpen nem is vagyok.”„Ami a neten nincs, az nincs is.”„Ha nem posztolod, nem történt meg.” (Ezt a kijelentést egy villamos plakátján olvashattuk nemrégiben.) Mintha a virtuális világ felülírná, háttérbe szorítaná, megszüntetné a hús-vér valóságot.

Az internet

Milyen is ez a virtuális világ, az internet? Gyors, szimultán, azonnali, szabad (szabályok és tiltások nélküli), személytelen, „közösségi”, realitásmentes, tökéletlen adatbázis. Hogy hatnak ezek a dolgok az Y-ok életére, testükre, lelkükre?

Az internet és ezáltal életük gyorsasága, valamint az érzelmi élmények átélésének hiánya belső ürességet, fásultságot okoz. A fiatal nemzedék ugyanis az internet segítségével azonnal kiönti magából, „szelepeli” a vele történteket, s ezzel az őket ért ingerek feldolgozás nélkül maradnak. A másoknak rögtön átadott, „kiszelepelt” lelki tartalom nem erősíti a küldőt, mivel a baráti válasz nem az egyén saját, végigküzdött válasza élete problémáira. Az internet világát Patrícia Wallace „identitáslaboratóriumnak” nevezi (Az internet pszichológiája című művében, Osiris, Bp., 2006), hiszen bárki bármilyen „nickname”- et (internetes nevet) felvehet, és váltogathatja is őket. Párhuzamosan több „próbaidentitást” használhat, és ezzel mintegy klónozza önmagát. Így nem kell valódi személyazonosságát vállalnia, s ezáltal a felelősséget sem saját gondolataiért, tetteiért.

Az internetes információközlés és -vétel különbözik a személyes kommunikációs helyzettől, ugyanis: „Amit begépelünk, nem egészen ugyanaz, mint amit személyesen mondanánk, és kérdés, hogy mások… észreveszik/vehetik-e egyáltalán az árnyalatnyi különbséget viselkedésünkben. Mindannyian hűvösebbnek, feladatorientáltabbnak és lobbanékonyabbnak tűnünk fel, mint amilyenek valójában vagyunk.” (291. o.) A vételt nehezíti a metakommunikáció hiánya (ami nagymértékben árnyalná a leírt szöveget), és amit nem enyhít az „emotikonok” használata sem, hiszen az érzelmek ezernyi változatára nem létezhet megfelelő sablon.

A mai fiatalok a világhálón számtalan ismeretséget köthetnek; közösségeket, érdekszövetségeket alakíthatnak, működtethetnek. De valódi kapcsolatok ezek? „Megfontolandó, hogy a virtuális kapcsolat mennyire képes helyettesíteni a valódit, és igazak-e azok a félelmek, amelyek arról szólnak, hogy az internetes közösségépítés olykor az utóbbi kárára történik.” (56-57. o.) Hiszen sokkal több időt töltenek virtuális ismerőseik, közösségük társaságában, mint saját hús-vér rokonaik, barátaik körében. A közösségi portálokon létrejövő kapcsolatok „csak részben teljesítik a kapcsolat fogalmát, hiszen részleges kommunikációs helyzetben jönnek létre.” (207. o., lásd fent) A hálón a felmerülő konfliktusok kikerülhetők, és valós érzelmeket sem kell mozgósítani.

Az Y-ok valós élete egyre bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb, de a virtuális tér lehetőséget nyújt a szorongásokkal, problémákkal teli „való világból” történő kilépésre.

Egy másik, szebb élet, egy „second life” ígéretével kecsegtet – „…a gép előtt ülve ugyanis a problémamegoldás és a konfliktuskezelés leginkább a bal egérgombbal történik. Egyszerűen el lehet tűnni olyan szituációkból, amelyek túlságosan kezdenek hasonlítani a valódiakra. Minél nehezebb a valódi élet, annál inkább szükség van mesékre és hazugságokra, amelyek megerősítik a vágyakat és a fantáziákat.” (208. o.) Így a háló feszültséglevezető és „…érzelmi megmentő funkcióval is bír, mert kiszabadít abból a realitásból, ahol állandóan a pénzügyi egyenleg és a cash flow a vezérlő szempont.” (210. o.)

„Happy midi-narrative”

Mindezek tükrében lássuk tehát, milyen az internet és a fogyasztói társadalom által meghatározott Y-ok világlátása! Az Y generáció új világnézetét a kutatók „happy midi-narrative”- nek nevezték el. Ez szerintük két korábbi világnézetet ötvöz: „a »metanarratívákat« (azaz a »nagy elbeszéléseket«, mint pl. a kereszténység vagy a marxizmus), amelynek lényege, hogy határozott elképzelésük van a múltról, jelenről, és jövőről. hosszú távú biztonsági rendszereket alakítottak, amelyekben hinni lehetett.” (217-218. o.); és a „mininarratívát”, a mai napra vonatkozó, és csak az egyén önző érdekeit szem előtt tartó, rövid távú gondolkodásmódot.

Az Y-ok jövőképe csak az egyén saját, önös jövőjére vonatkozik. A boldogság központi kérdéssé válik: „Az élet elég rövid, ezért fontos, hogy boldog legyek.” Legfontosabb, hogy az egyén minél több örömben, boldogságban részesüljön, kizárólag a saját érdekeit szem előtt tartva. „A siker és előrehaladás csak abban az esetben működik, ha valaki egy percre sem téveszti szem elől a saját érdekeit.” (220. o.)

Zűrök és zavarok

A fogyasztói társadalom és a média hatására kialakuló, új típusú személyiség- és önértékelési zavarok jelennek meg az Y generáció tagjaiban.

A férfiak soraiban a 90-es években kialakult az ún. „metroszexualitás”: a nagyvárosi feminin férfitípus. Ők a nőkhöz hasonlóan rengeteg időt töltenek saját testük gondozásával. A fogyasztói társadalom a férfiakból is tudatos vásárlót faragott: külön kozmetikai termékekkel, szolgáltatásokkal. Számukra a sikeresség és a tökéletes külső azonos fogalmakká váltak. Ez a fajta nárcizmus már önértékelési zavarokat jelez.

Zűrök és zavarok

A nők is áldozatul estek a „beautizmus” életérzésének, aminek alaptétele: „A szép jó, a csúnya rossz.” A fogyasztói társadalom azt sugallja, hogy a legfontosabb dolog az életben a külső megjelenés, és abban is a tökéletesség. „Irritáló a tökéletes jelenléte, mert csak nagyon kevesen tudnak topmodellt varázsolni önmagukból.” (95.o.) A trendi szépségideál miatt alakulnak ki a nők különböző étkezési zavarai is. Ezek felsorolásszerűen a következők: anorexia, bulimia, obesitas (kóros kövérség), ortorexia (egészséges ételek fogyasztásának kényszere), exorexia (fitneszmánia). A nők jelleme is megváltozott: „A mai nők lehetnek keményebbek, határozottak, harciasak, megbocsátók helyett büntetők, elfogadók helyett elutasítók. A mai kor elvárásai szerint egy lánynak képesnek kell lennie arra, hogy tökéletesen megállja helyét a világban, tanuljon, karriert építsen, legyen kitartó és céljaiban határozott.” (101. o.)

Zűrök és zavarok

Az Y generáció túlnyomó többségében kialakul manapság az ún. „kapunyitási pánik”: félnek a felnőttségtől, a vele járó felelősségvállalástól, a létbizonytalanságtól, a munkanélküliségtől vagy a napi 12 órás munkavégzés rémétől. Ezért a felnőtt lét rémképei elől menekülve továbbra is a szülői otthonban találnak nyugalmat.

A fogyasztói társadalom az anyagi javak gyors megszerzésére sarkall, ezért a mai ember állandó időhiányban szenved, és természetesnek tartja, hogy nem jut ideje pihenésre, kikapcsolódásra. A testi, lelki jelzések: fáradtság, kimerültség, levertség, életuntság, betegség elnyomására gyors tüneti kezelés szükséges: alkohol vagy kábítószer, ami segít felejteni és a gyorsítósávban maradni.

A munka

Az Y generációnak nem könnyű a munka frontján sem. A multinacionális cégek új típusú munkahelyi kultúrája új, magas elvárásokat hozott. Bevezették a korlátlan munkaidő fogalmát (7/24 óra); a munkaóra/ teljesítmény kimutatást (time sheet); és a kötelező céglojalitást.

Az Y generáció nagy része a 168 órás munkahét elvárását kizsákmányolásnak tartja (joggal), és a munkahelyen partneri viszonyt szeretnének kialakítani feletteseikkel, valamint „saját képességeiknek megfelelő elvárásokat is támasztanak” (170. o.) Az öntudatos Y-ok nem akarják feláldozni magukat a munka oltárán, ezért sokszor inkább a munkanélküli vagy a szabadúszó életformát választják, annál is inkább, mivel szüleik eltartják őket (lásd kapunyitási pánik). Aki kellő öntudattal rendelkezve jól menedzseli önmagát, és kiáll saját érdekeiért, az elérheti a „win-win” felállást: „elégedett cég – elégedett munkavállaló.” A többieknek maradnak a szorongáscsökkentők, a nyugtatók, az altatók, az alkohol és a drogok. Sajnos rajtuk még a cégen belüli „kapcsolatok” sem segítenek, hiszen ezek nem valódi barátságok, „mert a látszólagos baráti kapcsolatok azonnal összeomlanak, ha az egyik fél valamilyen előnyhöz juthat, hiszen érdekvezérelt viszonyokról van szó.” (177. o.)

Egyeseknél kialakul a „munkaalkoholizmus” (workaholism). Ők állandó munkahelyi készenlétben állnak, 10-14 órát dolgoznak, és munkájukat hazaviszik. Minden gondolatuk a munkájuk körül forog, nincs magánéletük, nincsenek társas kapcsolataik. A munka így náluk drogként funkcionál, az élet értelmévé válik. Számukra a szabadság, az ünnepek és a hétvégék szorongáskeltők (hiszen ugyanúgy sóvárognak a munka után, mint az alkoholbetegek az ital után). A workaholism súlyos betegség, amely kezelést igényel. Következményei: alvásproblémák, étkezési panaszok, pszichoszomatikus betegségek, gyomorfekély, szív- és érrendszeri megbetegedések, szociális izoláció és érzelmi elsivárosodás.

Párkapcsolatok

A mai, énközpontú emberek nehezen alakítanak ki jól működő, tartós párkapcsolatot (amihez bizalom, másikra figyelés, önfeláldozás és szeretet szükségeltetne). „Az érzelmi kockázatvállalás megnőtt. A személyes kapcsolatokhoz a férfiak és a nők egyaránt ezzel a tudattal közelítenek. Mindkét nem feltett szándéka, hogy manipulálja a másik érzelmeit, önmagát viszont megvédje az érzelmi sérülésektől. Mindkét nem viselkedését a sekélyes önvédelem és a cinikus távolságtartás jellemzi.” (Christopher Lasch: Az önimádat társadalma, Európa, Budapest, 1984, 224. o.)

„Valami változás történt tehát a fogyasztói társadalomban, hiszen a nőknek szóló populáris műfajok részletesen elemzik a »hogyan szerezzük meg és tartsuk meg életünk férfiját« folyamatát. Egyszóval a nők feladatává lett a kapcsolat létrehozása. Valamilyen szerepcsere zajlik, másrészt növekedni látszik az el nem köteleződő férfiak száma, akik nem feltétlenül a »magányos farkas« régről ismert figurájának mai megfelelői.” (7 generáció, 268. o.) Ez a hárítás a kötődéssel szemben persze nemcsak a férfiakban alakul ki (szingliség).

Megoldások?

Milyen alternatívák, lehetőségek kínálkoznak az Y-ok számára életük szebbé, boldogabbá tételére?

Elsősorban az önismeret, a reális önértékelés és az önbizalom kialakítása. Az önbizalom kialakulásáért nagyrészt a kora gyermekkori élmények (anya-gyerek kapcsolat) felelősek. De magunk is tehetünk pozitívabbá tételükért. Ugyanis, aki helyes önértékeléssel rendelkezik, az a saját értékeit figyelembe véve kevésbé lesz kiszolgáltatva a világ (társadalom) negatív hatásainak, hozzáállásainak:

  • kevésbé lesz a fogyasztói társadalom áldozata (a „vedd meg, dobd el, vegyél azonnal másikat”; „szerezd meg és költsd el”; valamint a „vedd meg, és közénk tartozol majd” életfilozófiának);
  • nem sodródik a divatáramlatokkal;
  • nem nenkül el a realitástól;
  • képes lesz emberi kapcsolatokra (és ezek fontosabbak lesznek számára, mint a virtuális kapcsolódások);
  • nem fél a kötődéstől és az elköteleződéstől (képes kialakítani normál emberi kapcsolatokat);
  • nem marad olyan párkapcsolatban, ami lelkileg meggyötri;
  • kevésbé érinti a generációs konfliktus ;
  • nem fél kilépni a felnőtt létbe (nincs kapunyitási pánikja);
  • nem válik áldozattá a munka oltárán;
  • nem lesz különböző tudatmódosítók áldozata (alkohol, drogok);
  • nincsenek étkezési zavarai (mert elfogadja saját testét).

Fontos lenne arra törekedniük, hogy ne a virtuális tér legyen életük egyetlen színtere, hogy a „való világra” és a valódi értékekre rátaláljanak, hogy a hús-vér emberekkel kötött valós kapcsolatuk fontosabb legyen virtuális közösségüknél. Előnyös lenne annak meglátása, hogy nem önmagukért léteznek, hogy életük célja nem önmaguk kiteljesítése és önző, rövid távú törekvéseik megvalósítása. Lássuk be: nem könnyű nekik. A fogyasztói társadalom és egy virtuális világ szinte naponta változó kihívásaira kell megfelelő válaszokat adniuk. Ők azok, akik csonka- és mozaikcsaládokban nőttek fel, biztos érzelmi támasz nélkül (hiszen szüleiknek, az X-eknek már multi cégekben kellett bizonyítaniuk, és nem sok idejük jutott rájuk). Nem kaptak érzelmi mintákat, megoldóképleteket életük jobbá tételéhez. Állandó sürgetettségben, a „most rögtön” szorításában élnek – nem tanulták meg késleltetni igényeiket, érzelmeiket feldolgozni (és nem rögtön „kiszelepelni”), s legfőképp nem tanulták meg a másik ember igényeit, szükségleteit a maguké elé helyező szeretet képességét.

Ez a könyv mindenképpen hozzájárul generációjuk igazi megértéséhez – és innen már csak egy ugrás a szeretet!

Forrás: Schneller Kriszta (Nyitott Szemmel Magazin)

Facebook kommentek