“Mondta azért néki Jézus: Ha jeleket és csodákat nem láttok, nem hisztek.” (Jn.4:48.)

Nemrég olvashattunk az eltorzuló, félreértelmezett, olcsó szeretetről, amely nem figyel oda tudatosan a másik emberre, nem érzi a személyes felelősségét azért, hogy a körülötte élők jobb, igazabb jellemű emberekké váljanak. Mert így kényelmesebb, sőt konfliktus – és fájdalommentesebb mindenkinek.

Így van ez a hittel is. S ha ezt a hitet a családunktól s a hittanóráktól mint hagyományt kaptuk, akkor ez még nem hit, legalábbis nem az igazi, élő hit.

Jézus a fent idézett figyelmeztető és egyben leleplező mondatot egy zsidó nemesembernek mondja, aki őt kereste, mint a betegek gyógyítóját. De mint Megváltót, nem kereste. Kellett neki Jézus, mint a testi betegség orvosa, de nem kellett, mint szívünk-lelkünk gyógyítója.

Olcsó hit, önző hit az, amely csak akkor és csak azért fordul az Istenhez, s addig van szüksége Rá, amíg a problémái megoldódnak.

Az élő hit egy élő szeretetkapcsolat, személyes találkozás, folyamatos beszélgetés az élő Istennel. Az igazi mennyei jel és csoda pedig annak a tapasztalata, hogy olyan Istenünk van, Aki nagyobb minden problémánknál, s Vele együtt mindig van remény a reménytelenségben. Így tűnik el szívünkből a félelem, s “mikor félnem kellene is, én bízom Tebenned.” (Zsolt.56:4.)

Ha mindennapi tapasztalat számunkra Istennek ez a minden értelmet felülhaladó békessége, akkor a hitünk megtartó, élő hit, s naponta részesei vagyunk a mennyei csodáknak.

Ha nem így van, akkor mostantól tanuljunk Krisztus iskolájában, s közben megvizsgálva hitünk alapját, vessük el mindazt, ami nem az igazság Igéjére épül, legyen bármilyen sok híve a keresztény világban!

Domján Ildikó

Facebook kommentek