“Az őszinte, legmélyebb meggyőződésedből fakadó “nem”jobb, mint az “igen”, amivel a kedvemben akarsz járni, vagy — ami még rosszabb — valami nehézséget akarsz kikerülni.” (Mahatma Gandhi)

Mások kedvéért inkább lemondunk a nyílt ütközésekről?
Tartunk a változásoktól?
Félünk az őszinte véleménynyilvánítástól?

Talán azért, mert az fájdalommal járhat. Kényelmetlenséggel. Veszteségekkel. Ügyetlenebbnek tűnünk netán az új helyzetben. Vagy csak kellemetlen a többségtől eltérően cselekednünk.

Gandhi éles szemmel látta: valami eltorzult a szeretet kérdésében. Barátok, házastársak, hívő testvérek, akár egy egész nemzet fiai értelmezik félre manapság a szeretetet. Mintha azon mérhetnénk le kötődésünk mélységét, hogy mindig egyféleképpen látunk és gondolkodunk. Aztán ugyanúgy lépünk. Akár a meggyőződésünk ellenére is.

Korunk pedig egyre kiélezettebb helyzeteket teremt, amely súlyos kérdéseket vet fel. Nem lehet gyorsan válaszolni rájuk. Nem lehet ugyanúgy gondolkodni róluk.

Égnek a brazil esőerdők, mert a gazdák legelőket szeretnének a szarvasmarháiknak. Vízhiány miatt egyre nagyobb területek válnak lakhatatlanná Ázsiában és Afrikában. Oroszországi radioaktív robbanás szennyezte újra a levegőnket: 2017. szeptember végén egész Európát beterítette egy hatalmas nukleáris felhő. Tudunk egyféle magyarázattal szolgálni ezekre a problémákra?

Ha a szeretet mércéje az lesz a családunkban, a gyülekezetünkben, a baráti társaságunkban, a lakóhelyünkön, hogy egyszerre bólintunk rá a többiek véleményére vagy csak azt a megoldást fogadjuk el, amit ők, akkor egy olyan világ jön, amelyben a lelkiismeret keveset számít.

És az ilyen elsilányuló szeretet nem tud sokat adni a másiknak. Némi kis fészekmeleget talán. Aztán a tornyosuló bajok közepette majd egyre nehezebb lesz a meggyőződésünk szerint vélekednünk, döntenünk, cselekednünk. Igazul. Hűségesen.

Facebook kommentek