,,Van olyan, aki beszél hasonlókat a tőrszúrásokhoz, de a bölcseknek nyelve orvosság.”
(Példabeszédek könyve 12:17)
Mennyire tudatosítjuk magunkban, hogy felelősek vagyunk a beszédünkért?
És hogy kimondott szavaink jelentőséggel bírnak?
Élnek körülöttünk meggondolatlan, durva, faragatlan emberek, de szomorú szívű, megfáradt, megterhelt emberek is. Bármelyikük társaságába kerüljünk is, meglátjuk bennük a végtelen értéket? Törekszünk arra, hogy megtaláljuk a kulcsot a szívükhöz? Hogy azt mondjuk nekik, amire a legnagyobb szükségük van? S figyeljük az alkalmakat, hogy szívükbe rejthessük az igazságot?
Ha nem érezzük ezt a felelősséget az emberekért, akkor a beszédünk tőrszúrás lesz számukra. Viszont komolyan véve ezt a felelősséget, a beszédünk által megmentő orvosságot nyújthatunk nekik. Beszédmódunk leleplez mindnyájunkat, mert nyilvánvalóvá teszi a jellemünket.
Domján Ildikó
