“A ma feladatainak hűséges teljesítése a legjobb felkészülés a holnap megpróbáltatásaira.” (Ellen Gould White)

Te készülsz a holnap megpróbáltatásaira? Vagy félelem van benned és aggodalmaskodsz azért, hogy mit hoz majd a holnap?

S így- szorongva és félve- a jelent csak elszenveded? Vagy megpróbálod valahogy túlélni?

De Valaki azt üzeni Neked, hogy ne így éld meg a legfontosabb időt, a jelent, “mert nem félelemnek lelkét adott nékünk az Isten, hanem erőnek és szeretetnek és józanságnak lelkét” (2.Tim.1:7.)

Erőt, szeretetet és józanságot birtokolhatunk a jelenben a félelem és szorongás helyett. Ha tudjuk és nem felejtjük, hogy “a legfontosabb idő: a most,…a legfontosabb ember pedig az, akivel éppen találkozol,…a legfontosabb dolog pedig jót tenni vele, mert csakis evégett küldetett az ember az életbe.” (L.Ny.Tolsztoj)

Ezzel a céltudatossággal a szívünkben nemcsak a ma feladatait teljesíthetjük hűséggel, de egyben a legjobban felkészülünk a holnap, a jövő megpróbáltatásaira is. Ugyanis eközben megtanuljuk azt is, hogy soha ne térjünk ki a nehézségek elől, hanem célegyenest dőljünk nekik, küzdjük le és alakítsuk át őket azáltal, hogy mindig tehetünk jót másokért, akkor is, ha mi rosszat kapunk tőlük.

Szívből kívánom mindannyiunknak, hogy megtapasztalhassuk, hogy a nehézségek és a rossz elleni küzdelem szabályszerű, nemes küzdelem legyen az életünkben.

D.I.

Facebook kommentek