„Fehér galambot, fekete hollót
ingembe raktam, vigyen a szélben,
vigyen az égi hullámverésben.
Látom a földet mélyen alattam,
látok egy írást messzi fölöttem,
szép betük arról, mivégre lettem.”
(Szécsi Margit- versrészlet)
Mi végre vagyunk a világon? Vajon mikor születik meg bennünk a vágy, hogy megtudjuk létezésünk értelmét, célját?
Gyermekkorunkban, amikor a világ dolgai közt válogatunk: madarat, kavicsot, függöny lebbenését szemlélve? Bekapcsolódva játékkal, kezünkkel, szívünkkel ezeknek a dolgoknak a „lüktetésébe”?
Ifjúkorunkban, amikor a könyvek, barátságok, dallamok szárnyán utazunk új és ismeretlen tájak felé?
Felnőtté válva? Győzelmek, vereségek, kínok és csalódások miértjeiben?
Mikor szembesülünk létezésünk nagyszerűségével: hogy egyedi és egyszeri a földi születésünk? Hogy formáltatásunk a Teremtő kezében van, és a „szép betűk” minket is vezetnek a tiszta igazságok által?
Eredics Éva
