„Minél hatalmasabb valaki, aki híján van a jóságnak, annál gonoszabb lesz.”
/Jonathan Edwards/
Jonathan Edwards életét a 20. század második felétől hatalmas érdeklődés övezi, hisz polihisztora volt a 18. század Amerikájának. A Yale-i Egyetem 26 kötetben jelentette meg műveinek kritikai kiadását. Filozófus, esztéta, bibliakutató és igehirdető volt az 1700-as évek közepén, az indiánok misszionáriusa, rövid ideig az akkor alakuló Princetoni Egyetem elnöke.
Ma is aktuális az a tanítása, amelyben megvizsgálja: Jézus személyiségében egymástól teljesen eltérő tulajdonságok ötvöződnek. Például az oroszlán ereje, nagysága, méltósága és a bárány szelídsége, csendes szerénysége.
Az emberi magatartásmódok azonban különböznek ettől. Igazságosság és együttérzés nem párosul ma sem. A hatalmat pedig – ha nem a jóság vezérli -kegyetlen önérvényesítésre használják a legtöbben. Mindeközben nemes célokra, fontos elvekre, az emberiség szebb jövőjére hivatkoznak. És ez a legártalmasabb, ez a legpusztítóbb. Hisz gyűlöletessé válhat így a legszentebb dolog is: szeretet, család, haza, munka, segítségnyújtás. S így fertőződik meg a közgondolkodás, így alakul át tömegek élete: veszélyesnek tartják a legelemibb jót is, de nagyszerűnek az eltorzult hatalomgyakorlást. Nem tudom, mi a pusztítóbb: ha a lelken vagy a testen uralkodnak? A gondolkodásunkat, esetleg a kapcsolatainkat átadni egy tudósnak, egy politikusnak, egy cégvezetőnek? Kiszolgáltatottnak lenni vagy inkább társulni a hatalmaskodókhoz?
Jézus példája ma is a legrendkívülibb. Igazságosság és kegyelem, nagyság és egyszerűség, tisztelet és egyenlőség- ezek a már-már összeférhetetlen tulajdonságok találkoztak benne.
Mindannyian mérlegre tehetjük azt, hogy a pozícióinkból, tudásunkból, erőnkből adódó hatalmunkat mire is használjuk. Csak ne a gonoszság burjánzására! Saját közegünkre így vigyázhatunk. És így őrizhetjük meg szabadságunkat a jóra.
EÉ
