„Többet ér a türelmes kitartás, mint a nagy hősiesség, és az önuralom, mint a hadi sikerek.” (Péld. 16:32.)
Ha megkérdeznénk az embereket, hogy milyen dicsőséges tetteket és hősies embereket tartanak az emlékezetükben, akkor olyan tettekről és emberekről hallanánk, akik a történelemben –sokszor azzal a céllal, hogy változzon, jobbá váljon a világ—nagy hősiességgel küzdöttek és hódító tetteket vittek végbe.
De kinek jut eszébe—a hősiesség és hadi sikerek hallatán— megemlékezni azokról az emberekről, akik nem a világot, hanem önmagukat szeretnék megváltoztatni és jobbá, igazabbá tenni? Ezek olyan emberek, akik nem másokban látják ellenségeiket, hanem önmagukban. Nem másokon akarnak uralkodni és nem másoknak akarnak parancsolni. Ők önmagukon akarnak uralkodni, s az ország vagy város helyett saját lelküket és testüket akarják meghódítani.
„Ahány része van testednek, s ahány indulat lakozik lelkedben, annyi alattvalód lesz, ezeken igyekezz uralkodni úgy, hogy jó életet élj.”(Comenius)
Fáradozol és hősiesen küzdesz azért, hogy ne sértődj meg minden kis semmi bántalomért, s hogy ne akarj örökké érvényt szerezni jogaidnak? Legyőzted már önző énedet azzal, hogy közömbös tudsz maradni a rólad szóló hamis hírek iránt, s már nem méltatlankodó szavaiddal akarod azt hatástalanítani?
Hát Bölcs Salamon arra tanít bennünket, hogy az ilyen türelmes kitartás és önuralom többet ér a hősiességnél és a hadi sikereknél. Vagy fogalmazhatunk úgy is, hogy önmagunk legyőzése a legnagyobb hősiesség és a legnagyobb hadisiker.
Domján Ildikó
