Többször foglalkoztunk már a magyar iskolarendszer problémáival, de Ken Robinson Kreatív iskolák című könyvében forradalmi szemléletváltásról olvashatunk, és konkrét változtatási javaslatokat is kapunk, amikre érdemes odafigyelni! Ezek az új ötletek igen csak összecsengenek azokkal a kérdésekkel, melyek miatt hazánkban is számos szülő, diák és tanár szenved.
Ami igazi biztatás, hogy bárhol bárki változást tud létrehozni! Mire van leginkább szükségünk? Személyre szabott, elfogadó és közösségorientált oktatásra. Ez egészen máshogy épül fel, mint a hagyományos oktatás. Az ugyanis leginkább standardizáláson és konformitáson alapul, és nagyon gyakran elnyomja az egyéniséget, az alkotókedvet és a képzelőerőt is. A hagyományos rendszerben a követelményszint fokozatosan emelkedik, amely a versengés mellett- állítólag – a színvonal emelkedését biztosítja.
Az elmúlt évtizedek mégis azt mutatják, hogy a várt siker elmaradt. A tanulók jelentős tömege az iskolát börtönnek érzi, unja azt, passzivitás jellemzi. Másoknál -például a Pisa- felmérésen jól teljesítő országokban- viszont jellemző lett a szorongás és teljesítménykényszer. Dél-Korea a mért kompetenciaterületeken az első öt között van, ugyanakkor itt a legmagasabb az öngyilkos fiatalok száma is.
Egyre több az oktatás fejlesztésével foglalkozó szakember mondja ki: az oktatás célja nem a verseny és a magasabb képzési szintre való mind jobb felkészítés, hanem az, hogy a diákok megértsék a körülöttük lévő világot, és felfedezzék azt, hogy ők miben tehetségesek. Csak ez által teljesedhet ki a személyiségük, s ez által válhatnak a jövőben aktív, felelős polgárokká, akik másokért is kiállnak, ha kell.
Finnország a nemzetközi mérések szerint magasan teljesít, pedig nem végez folyamatos tesztelést. Sikerének titka az, hogy állandóan fejlődő rendszerként működik. A kormányzat megköveteli az iskoláitól a változatos és kiegyensúlyozott tanterv követését, de annak megvalósításában nagy szabadságot kapnak az iskolák és az egyes körzetek. Nagy hangsúlyt fektetnek a gyakorlati és szakmai programokra, a tanárok képzésére. Ebből adódóan a tanári pálya köztiszteletnek örvend a lakosság körében. A tanárokat versengés helyett együttműködésre sarkallják: így valóban szívesen megosztják egymással az ötleteiket és a szaktudásukat. Az iskola szoros kapcsolatot ápol a szülőkkel, más családtagokkal, de az egész közösséggel is, ahol működik. Az igazgatók saját elképzelésük szerint vezethetik az iskolájukat, s ehhez jelentős szakmai támogatást kapnak.
Ha ma az iskolában mindenkit ugyanúgy ítélnek meg, s egy tömeg részeként van jelen, hogy derülhetne az ki, hogy ki mire képes valójában? Sajnos ma a diákok számos motivációs és tanulási problémájáért maga a rendszer a felelős, amelyben tanul. Például a szervezési rend nem teszi lehetővé a gyerekek számára a szabad játékot, holott ezen keresztül tanulnák meg azt, hogy hogyan kell kapcsolatokat teremteni, problémákat megoldani, intenzív érzelmeket kezelni.
Az is nyilvánvaló, hogy a jó tanárok tudják megteremteni azt a tanulási feltételt, amely a felfedezésen, az önkifejezésen és a kiscsoportos munkán alapszik. A jó tanár lelkesít és inspirál, mégpedig olyan körülmények megteremtésével, amelyek között a diák valóban tanulni akar. Ami ugyancsak fontos: ha a tanár azt közvetíti a diákok felé, hogy jó eredményt vár el tőlük, akkor sokkal nagyobb eséllyel teljesítenek ténylegesen jobban a tanulói.
S nem utolsó sorban ismerjük meg a 8 alapkompetenciát, amelyet Ken Robinson szerint az iskoláknak fejleszteniük kellene ahhoz, hogy tanulóik sikeresek legyenek majd az életben:
1. A kíváncsiság: az a képességünk, hogy kérdéseket tegyünk fel, és ismerjük meg, hogyan is működik a világ
2. A kreativitás: az a képességünk, hogy új gondolatokat, elképzeléseket alkossunk és alkalmazzunk
3. A kritikai gondolkodás: az a képességünk, hogy információkat elemezzünk, érveljünk és ítéleteket alkossunk
4. A kommunikáció: az a képességünk, hogy világosan és magabiztosan fejezzük ki a gondolatainkat és érzéseinket különböző eszközökkel és formában (hangok, képek, mozgás, gesztusok)
5. A kollaboráció (együttműködés): az a képességünk, hogy konstruktívan dolgozzunk együtt másokkal
6. A közösségvállalás: az a képességünk, hogy együttérezzünk másokkal és ennek megfelelően cselekedjünk
7. A kiegyensúlyozottság: az a képességünk, hogy megértsük a bennünk és a körülöttünk lévő világot, ebből fakadóan helyes egyensúlyt alakítsunk ki
8. A közösségi szellem: az a képességünk, hogy konstruktívan részt vegyünk a társadalmi életben és a közösségi életet alakító folyamatokban.
Vagyis nem a tények és információk átadása lenne a legfontosabb cél a mai oktatási rendszerben. Hisz így továbbra is inkább lesz elméleti, mint valósághoz igazodó. Tovább nőhet a szorongás és a teljesítménykényszer. Tömegével kerülhetnek ki motiválatlan, önmagukat és a világot sem ismerő fiatalok a munkaerőpiacra. S ha nem változtatunk – közös odaszánással- mi, tanárok, szülők, nagyszülők, akkor továbbra is széttárhatjuk a kezünket. Mi is a baj a mai magyar iskolával?
Eredics Éva
tanár
