Talán első olvasásra megdöbbentőnek, idegesítőnek tűnhet, de az életbeli példák sokasága igazolja: a lelki fejlődéséhez szükség van arra, hogy mélységeket éljen meg az ember. Én jó néhány ilyen mélységet éltem már meg eddigi életem során. Amikor benne vagyunk, akkor azt gondoljuk: itt a vég. Ebből, ha fel is kelek, lelkileg mégis roncs maradok. Végérvényesen eltörtem, vége mindennek, belül meghaltam. „Természetes” emberi reakciók ezek.
Amikor benne vagyunk egy csalódásban, egy kilátástalanságban, valamilyen reménytelenségben, akkor az agyunk kialakít ilyenkor egy úgynevezett „csőlátást”. Ez olyan, mint amikor belenézünk egy csőbe, és csak a végét látjuk. Se jobbra, se balra semmit, szigorúan csak egy utat érzékelünk. Történetesen ebben a helyzetben nem a kiutat, hanem az életünk végét látjuk.
Szigorúan rajtam múlik ilyenkor az: hogyha eltörtem, törött maradok-e? Nem a körülményeken, nem másokon. Még ha ezek a tényezők hozzá is járultak ahhoz, hogy találkozzam a padlóval életem során többször is. Ilyen idegőrlő helyzetekben vagy feladom a küzdelmet, dühös leszek az életre, gyűlöletet érzek az iránt, aki nekem a rosszat okozta, önsajnálatba esem, magamba fordulok… Vagy egy lehetőségnek tekintem (kétségtelen sokszor fájdalmas lehetőség, de lehetőség) az életem újrakezdéséhez, új mederbe tereléséhez, újraépítéséhez. Az acél is azért lesz erős, mert előtte „hidegbe és melegbe” is került. A mélység – ha engedjük – felráz minket, megszólít, szembesít, hogy ez így nem mehet tovább, itt baj van az életünkkel, így tilos folytatni.
Ha engedjük a gondolkodásmódunknak ezt gyógyítóan feldolgozni, akkor szomorúság helyett hála jelenik meg bennünk. És a hála minden szervünkre hatással lesz! Akik szóba állnak azzal a gondolattal, hogy Isten az élet fájdalmain keresztül neveli gyermekeit, és ezt ők zúgolódás nélkül engedik, azok a kudarcot egy jóakaratú figyelmeztetésnek tekintik az Úr részéről a „pálfordulás” minél előbbi elkezdéséhez.
„Akik az Istent szeretik, azoknak minden javukra van.” /Római levél 8:28./
„Ne örülj én ellenségem! Elestem ugyan, de felkelek, mert ha sötétségben ülnék is, az Úr az én világosságom.” /Mikeás könyve 7:8./
KJ
