A tantál a mobiltelefon-gyártás egyik nélkülözhetetlen alapanyaga, és a világ egyik legkeresettebb nyersanyaga. A bolygónk legnagyobb tartaléka pedig Kongóban található belőle. Logikus volna a következtetés, hogy akkor ezen kellene alapulnia az ország gazdaságának és jólétének. A 90 millió lakosú Kongó azonban az egyik legszegényebb és legerőszakosabb ország a világon.

Pedig a vidék gazdag ásványkincsekben: kobalt, arany és természetesen koltán készletekben. A koltán ércéből nyert fém a tantál, elengedhetetlen a mobiltelefonok, számítógépchipek, alkatrészeinek gyártásához, de szükség van rá egyéb IT eszközökhöz is. Ezek az ásványkincsek azonban inkább átkot jelentenek Kongó számára. A lakosság legnagyobb része kevesebb, mint napi egy dollárból él. Az éhezés és a gerillaháborúk pedig mindennaposak. A fő ok már az elmúlt századokra is visszavezethető. Ahogy az az ilyen típusú országok esetében lenni szokott, alapvetően 4 dolog határozza meg a közéletet: háborúk, rossz kormányzat, korrupció és a gyarmati rendszer.

1877-ben II. Lipót belga király megvásárolta Kongót, ami mintegy a magángyarmata volt. A gyarmatosított országban számtalan gumiültetvényt létesítettek, ahol milliók dolgoztak rabszolgasorban. Ha például valaki nem teljesítette a fejkvótát, azt megkínozták vagy megölték. Az ország lakossága 15 év alatt 15 millióval csökkent. A történelem egyik legelső nagy szervezett népirtása (genocídium) tehát a belga uralomhoz köthető.

Az ország 1960-ban vált függetlenné az addig őket totálisan kiszipolyozó gyarmatosítóktól. A helyzet azonban nem fordult jobbra. Ezután jött el a kongói diktátorok ideje. 1996-1998 között az első kongói polgárháború, 1998-tól a második kongói polgárháború sújtotta az országot, amely 5 millió halottal a világ legvéresebb fegyveres konfliktusa volt a második világháború óta.

És itt jön a legrosszabb része a történteknek. Az erőszak azóta sem szűnt meg. 2006-ban hathatós ENSZ támogatással ugyan, de megtörtént az ország történetének első demokratikus választása, amelynek győztese Joseph Kabila lett. Innentől ő próbálta kontroll alatt tartani Kongót- rendet remélve. A tekintélyelvű, korrupt módszerei miatt azonban nem sok sikerrel. Ennek egyik legfőbb oka a rengeteg fegyveres csoport és megoldatlan gerillaháború volt.

És itt érkezünk el a koltánhoz. Kongóban rengeteg található ebből az ásványkincsből. A kitermelése könnyű, finomítani pedig még egyszerűbb. Tulajdonképpen nincs szükség semmilyen technológiára, csak egy lapátra és dolgos kezekre. Ezért helybeliek ezrei csatlakoztak a „koltánvadászathoz”. És ez az, amiből a helyi fegyveres bandák is vásárolják a fegyvereiket és fenntartják magukat. Annak érdekében, hogy minél több koltánt adjanak el, annál erőszakosabbá válnak.

A számolatlan mészárlás miatt már több országban vezettek be szigorítást az úgynevezett konfliktusból származó ásványokra (conflict minerals). Amerikában például a Dodd-Frank jogszabály bejelentési kötelezettséget ró azokra az amerikai cégekre, amelyek ásványokat használnak fel a gyártásban, és konkrétan kiköti, hogy a cégeknek tudniuk kell, hogy a tantál/koltán honnan érkezik. Azt is kijelenti, hogy a kongói ércek “konfliktus-ásványok”, így nem megengedett a használatuk az ipari termelésben.

A baj csak az, hogy egy olyan országban, mint Kongó, gyakorlatilag lehetetlen nyomon követni az ércek eredetét. Nincsenek hivatalos bányavállalatok, az esetek többségében a civilek kimennek a domboldalra koltánt szedni, amelyet aztán eladnak valakinek, aki eladja valakinek és így tovább. Végül pedig a mobil belsejében ér véget ez a fajta „utazás”.
Arra is van példa, hogy Ruandából jönnek át a határon bányászni, aztán a rakománnyal visszamennek Ruandába, majd pedig a piacra.

És hogy miért nincsenek nagy bányavállalatok Kongóban?

Nos, a gépesített technológia drága, a pénz pedig hiányzik. Befektetni senki nem akar olyan helyen, ahol vagy a korrupt politikusok vagy a helyi gerillák teszik lehetetlenné a normális működést. Ezért aztán szinte senki nem fektet be, az a kevés, aki igen, az is hamar feladja a küzdelmet, és abbahagyja a kitermelést.

A kongói koltánnal kapcsolatos ördögi kör bezárul: a nagy kereslet ösztönzést jelent a helyi haduraknak, hogy kitermeljenek. Az egyre több koltánbányász hadúr miatt nincs ösztönzője a befektetőknek az iparosításhoz, amelyhez jobb munkakörülményekre és tényleges gyarapodásra lenne szükség. Így pedig hiába van a bolygón lévő tantálkészletek fele ezen a vidéken: Kongó nem fejlődik gyorsabban. A bizonytalan állapotok sok külföldi szereplőnek is kedveznek, mert olcsóbban tudják beszerezni ezeket az ásványokat. Ezért a nemzetközi közösség sem különösebben érdekelt a helyzet megoldásában.

Mégis, van remény?

2018-ban -sok év után- újra választásokat tartottak Kongóban. Kabilának muszáj volt választásokat kiírnia az évek óta tartó elégedetlenség és az állandósult káosz miatt. Ez a saját érdeke is volt, hiszen így nem egy lázadás vetett véget hatalmának és életének, ahogy az a legtöbb diktátor esetében lenni szokott, hanem békés átmenettel sikerült átadnia a hatalmat. Végül az előzetesen legesélytelenebbnek tartott Felix Tshisekedi nyerte meg a választásokat. Vajon az új elnök változást hozhat Kongó számára? A lehetőség mindenesetre megvan rá.

Ebben még akár az is segítségre lehet, hogy Ausztráliában új technológiát fejlesztettek ki a tantál sokkal olcsóbb kitermelésére, így rengeteg bányát újranyitottak. Ez pedig azt jelenti, hogy a világpiaci kínálat növekedésével csökken a tantál ára. Kongó számára pedig ez nem mást jelent, mint csökkenő tantál őrületet. Így kevesebb pénz juthat a helyi haduraknak. Ez ösztönzést adhat egy etikus és fenntartható iparág kialakítására. Az új kormányzat mindenesetre szeretne elindulni ebbe az irányba.
Hogy sikerül-e, és vele együtt lehet-e kitörni a nyomorból? Idővel meglátjuk majd.

Hagymási Tamás

Kép: https://www.ibtimes.com

Facebook kommentek