Egyre nő azoknak az embereknek a száma is, akik életüket a múltbeli hagyományok valamelyikére kívánják alapozni. Lehet ez családi hagyomány, de éppúgy lehet nemzeti hagyomány is, vagy valamely tudományos és kulturális örökség. A Jób könyvéből ismert Bildád azzal érvel, hogy az ember napjai gyorsan eltelnek, senki sem képes ebben a rövid életben megnyugtató mértéket szabni az életének, még akkor sem, ha fiatalkorától kezdve tudatosan keresné is a helyes életvezetés útját. Ezért fordulnak vissza az ősökhöz, a szokásokhoz, a hagyományokhoz.
A száz évvel ezelőtt még erőteljesen létező paraszti kultúra évszázadról évszázadra tovább örökítette ezeket a hagyományokat, melyek még ma is élnek, igaz, kissé elgyengülve, és folklorisztikus színezettel hazánk vidéki településeiben is. Mondhatná erre valaki, hogy az utóbbi száz évben a tradíciórombolások korát éljük. Ez annyiban igaz is, hogy például Magyarországon az 1900-as évek elején csak 20%-nyi ember élt városokban, 80% falun. Ez az arány a 2000-res évek elejére pontosan az ellentétére fordult: ma Magyarország lakosságának 80%-a a mintegy 200 városunkban él, míg a maradék 20% 3000 községben és faluban tartózkodik. Az új világ is azon van, hagyományokat próbál teremteni a szupermarketekben és a plázákban, az interneten és a mobiltelefonozással. Minden emberi törekvés, ha csak egy kis tartósságra törekszik, hagyományokat fog szülni.
A kérdés az, mennyire életképes és időtálló hagyományokról lesz majd szó. A hagyományokban nem az a veszélyes, hogy hagyományok, hanem az, hogy gyakran az önző emberi szándékokat igyekszenek érvényre juttatni, mások felett uralkodóvá tenni, és a meglehetősen alacsonyfokú közízlést kiszolgálni. Nem utolsósorban a gondolkodás teljes hiányával párosulnak az újra és újra visszajövő szokások és hagyományok, – hadd utaljunk csak az egyre elharapódzó fesztiválokra és évfordulókra. A német nyelvben Spanischwind, „spanyol szél” a habcsók neve, amely jelzi a külcsín túlméretezését és a belbecs hiányát. Aki hagyományokra épít, gyakran mozgó bólyákra épít. A vallás nevében jelentkező hagyományok ezek közül is a legveszélyesebbek, hiszen a sokszor nesze semmit csalóka mázzal vonják be.
Érdemes visszaidézni Jézus Krisztusnak ezzel kapcsolatban tett megsemmisítő szavait:
„Hiába tisztelnek engem, ha olyan tudományokat tanítanak, melyek emberek parancsolatai.” (Mt. 15:9)
Nem kell élesen szemben állnunk az emberi szokásokkal és tradíciókkal, akár családunkból, akár lakóhelyünkről, akár országunkból erednének. Meg kell válogatnunk és mindenképpen meg kell rostálnunk őket. Minden egyes embernek elemi kötelessége „minden érték újraértékelése”, ahogyan egy német gondolkodó igényelte. Aki ellenőrzés nélkül fogad el szokásokat, a szokások áldozatává válik, – erről szól Dino Buzzati olasz író A colombre című elbeszélése. E novella szerint egy fiúgyermek annyira hallgat az édesapjára, hogy annak egyik téveszméjét tűzi mértékévé és ennek következtében egész élete tönkremegy. Az emberi szokások ugyanis gyakran csak az ábrándok, illúziók és a felszínes vágyak megtestesítői. Homokra épít, ki rájuk épít. A Biblia szerint azonban a homokkal szemben létezik kősziklára építés is.
Reisinger János