Aligha akad még egy olyan sumák megoldás a nők becsmérlésére, mint a címadó szóösszetétel hangoztatása. A régmúlt időkből ránk maradt ízes magyar kifejezés ma durván bántó, a használóját mégis megmenti a faragatlanság vádjától, hiszen éppen veretes volta révén egyfajta nyelvi cizelláltság, mi több, műveltség benyomását keltheti. Ezen túlmenően az archaikus csengés az évszázados bölcsesség hitelesítő pecsétjével látszik ellátni a szebbik nem leminősítését, vagyis röviden szólva s amolyan macsós összekacsintás kíséretében ez kb. így hangzik: „ezek a régiek jól megmondták a frankót”.
Ám ha már műveltségnél és ősiségnél tartunk, időzzünk egy kicsit az asszonyállat jelentésének eredeténél!
A kifejezés korai előfordulásainak egyik eklatáns példája a legrégibb teljes magyar nyelvű bibliafordításunk, a Károlyi-biblia. A 16. századi – azóta már többször modernizált – szövegben Éva teremtésének leírásánál és más helyütt is olvasható a nők asszonyi állatnak nevezése. Jó tudni azonban a következőket: A kifejezés ominózus része, az állat az áll igéből, az -at végződéssel képzett főnév. (Hasonlóan képzett szavaink például a fuvall – fuvallat, ír – irat, vakol – vakolat, kirak – kirakat stb.) A 16. században az állat mint képzett szó még nem vált olyan állandósult kifejezéssé, mint ahogy napjainkban használatos, jelentése még elevenen kapcsolódott a szótőként szolgáló áll igéhez. Azt jelentette: fel-, illetve előállított, más szóval: létrehozott, életre hívott, megteremtett valami vagy valaki, azaz teremtmény. Az asszonyállat korabeli jelentése tehát nem más, mint asszonyi teremtmény. Ettől pedig igen távol áll a mai pejoratív jelentéstartalom, a nők állatnak titulálása.
Ha mindez nem lenne kellőképpen meggyőző, hatoljunk egy picit mélyebbre a bibliai szövegkörnyezetben! (Mikor is tegyük ezt, ha nem a nagy reformáció ötszázadik évfordulóján?) Az ember teremtését átfogóan leíró szakasz – ami megelőzi a nő teremtésének imént hivatkozott részletezését – így hangzik: „Teremtette az Isten az embert az ő képére…: férfivá és asszonnyá teremtette őket.” Kitűnik ebből a férfi és a nő egyenrangúsága, vagyis hogy elsősorban mindenki ember, és csak másodsorban nő vagy férfi. Ha pedig hozzávesszük ehhez, hogy a héber nyelvben a nő, illetve asszony szót (issáh) csak egy nőnemű végződés különbözteti meg a férfi szótól (is), minden kétségünknek el kell oszlania.
A Biblia következetesen képviseli ezt a – mondhatni – felvilágosult emberképet, ami egyebek mellett olyan, a korukat megelőző rendelkezésekben is tükröződik, mint a nők társadalmi kiszolgáltatottságának mérséklése, például a házassági elválás vagy a női ágú öröklés törvényi szabályozásával.
Persze a férfi – női egyenlőség és különbözőség kérdése ma már igen speciális formákat ölt (például férfi és női karrierlehetőségek, azonos munkáért kapott fizetések stb.). A közelmúlt ide kapcsolódó, országossá vagy akár világméretűvé dagadt botrányai a téma rendkívüli érzékenységére figyelmeztetnek. Olykor a nemek közötti különbségek puszta felvetése is a nők egyenrangúsága elleni támadásként csapódik le. Nem feszegetve most a problémakör mélységeit, annyi minden bizonnyal kijelenthető, hogy ha valaki bibliai iránymutatást igényel ebben a kérdésben, esetleg arra kíván hivatkozni, jól teszi, ha az asszonyállat félreértett kifejezése helyett inkább Péter apostol alábbi tanácsát ragadja meg: „A férfiak hasonlóképen együtt lakjanak értelmes módon feleségükkel, az asszonyi nemnek, mint gyöngébb edénynek tisztességet tévén, mint akik örököstársaik az élet kegyelmében.”
Prancz Zoltán
