„Álmai és vágyai azért neki is voltak. Nem vágyott vagyonra, hatalomra, de volt egy csodálatos álma, s az álma egy olyan iskola, amelybe örömmel jár a diák, és ahol a tanár nem érzi magát olcsó színpadon rángatott bábszínpadosnak. Annak az iskolának az alappillére a tisztelet a másik ember iránt. Sőt mi több, a szeretet a másik ember iránt. Különösen a gyerek iránt. A gyerek iránt, akiért mindent meg kell tenni, hogy megismerje önmagát, hogy gazdagodjon, hogy gyarapodjon helytállásban, akaraterőben, és ahogy már elhangzott, az élet minden területén emberül állja meg majd a helyét. Nem egyszerű a dolog.” /Bácskai Mihályné Erzsike néni gondolatai a 40. éves irodalmi- drámai tagozat ünnepségén, melyet 2018. szeptember 22-én tartottak a szentesi sportcsarnokban./
A 87 éves Bácskai Mihályné ünnepi beszéde egy kiváló pedagógus házaspár munkásságának értékére és példájára mutat rá. Ugyanakkor azzal is szembesülünk, hogy emberszeretet nélkül még azt sem tudjuk, hogy mit tiszteljünk a velünk együtt dolgozókban vagy a ránk bízott gyerekekben. Ezen elemi és nélkülözhetetlen magatartás nélkül nem is láthatjuk meg: mi a másikban az értékes, mi az, amiben segítenem kell őt. Mi az, amiben gyenge az akarata és erőtlen a jóra.
E nélkül nincs alázatos és folyamatos figyelem a körülöttünk élők iránt. E nélkül csak szakmai brillírozás van, meg állandó versenyezgetés vagy karrierépítés. A legjobb szakemberek is gyakran így működnek.
Ebben a már-már reménytelenül értékvesztett világban feláll egy idős asszony, hogy ünnepi beszédet mondjon, s olyan egyszerű tisztasággal, sallangok nélkül fogalmazza meg a tisztelet mibenlétét, fontosságát, hogy ezzel feladja mindannyiunknak a leckét. Nem csak a helyszínen jelenlevőknek, de az interneten őt meghallgató közel 100 ezer embernek is. Hisz nem csupán beszél a tiszteletről, de gyakorolja is azt: ahogy tanár férje hitvallását mondja el, az rendkívüli. Ugyancsak tisztelettel fordul a jelenlevő diákok, szülők és tanárok felé. Beavatja őket egy információn túli érzelmi világba, amelynek az alapja a lelki érettség és az elvszerű gondolkodásmód. Nem a romantikus szólamoktól és az érzelgős viselkedéstől lesz valaki a „szív embere”.
A tanárnő példája erőt ad nekünk a mindennapok küzdelmeihez. Lehet így is tenni a dolgainkat. Vagy másképp nem is érdemes?
-EÉ-
