„Célra siess, futnod cél nélkül gyáva kerengés.” (Vörösmarty Mihály)
„Látom, hogy a gyerekek úgy jönnek az iskolába: „valahogy ússzuk meg a mai napot”. Azt mondom nekik: „Gyerekek, meg fogjátok úszni. A mát is, a holnapot is. De így fogjátok leélni az egész életet, hogy megúsztuk?” A halált nem fogjuk megúszni. Ha csak erre törekszünk, akkor semmi nem lesz az életünkből. Az életet nem megúszni kell, hanem megélni. Úgy eltölteni, hogy nyomot hagytunk.” (A Hópárduc felesége c. könyv)
Életünk s benne a mindennapjaink egy nagy futás. Rohanás a sok elfoglaltság és tennivaló közepette. S ebben a nagy zűrzavarban, sürgés-forgásban van-e meghatározott iránya az életünknek? Van-e olyan személyes, igazi célunk az életben, amely mellett elköteleztük magunkat, amely irányt és utat mutat nekünk, hogy ne a pillanatoknak éljünk- kiszolgáltatva magunkat? Számunkra csupán az a legfőbb cél mindig, hogy jól érezzük magunkat?
Ha nincs meg életünkben az a CÉL, amelyik felé szüntelenül igyekezünk, ha nem ragadott meg még bennünket, s nem rejtettük a szívünkbe, akkor ez a cél nélküli futásunk pusztán egy „gyáva kerengés” lesz. Akkor „létfontosságú semmiségek” fogják uralni életünket, s mindig csak valahogy túlélni, megúszni akarjuk a mindennapokat és ezzel együtt az egész életet.
D.I.