„Az Evangéliummal olyan kincshez jutottunk, melynek neve nem pénz, nem vagyon, nem evilági hatalom, dicsőség és gyönyörűség, hanem reménység, mégpedig élő, boldog reménység, amely testünkben-lelkünkben megelevenít és boldoggá tesz-teljességgel, mindörökre.” (Luther Márton)

Kerestük, kutattuk már ezt a kincset? S megtaláltuk? Ha igen, akkor azt is megtapasztaltuk, hogy ebben a bűnbeteg világban is lehet élő, boldog reménységgel élni. Az Evangéliumot – amelynek jelentése örömhír vagy jó hír – Luther kincsnek nevezi. Amely

,,Nem mérhető össze Ofir aranyával,
Nem drága oniksszal, sem zafírral.
Nem ér fel vele az arany és gyémánt,
Aranyedényekért be nem cserélhető.
Korall és kristály említni sem való,
A bölcsesség ára drágább a gyöngyöknél.” (Jób 28:15-18.)

Ez a kincs a Bibliában található, s azért olyan kimondhatatlanul értékes, mert a legnagyobb emberi problémára, a bűnre kínál nekünk valódi megoldást: lehetséges a bennünket körülvevő és a bennünket érő rossz ellenére is jól és igaz módon cselekednünk, ha az igazságot a legértékesebb kincsnek tartjuk ezen a világon, s ahhoz mindig, minden körülményben ragaszkodunk, még akkor is, ha a sikerhez már semmi remény. Ebben az az élő Krisztus a mi példaképünk, Aki most is – miként a nap 24 órájában – őrködik felettünk és gondoskodik rólunk.

Próbák, nehézségek, nyomorúság vesz körül? „Isten a mi oltalmunk és erősségünk! Igen bizonyos segítség a nyomorúságban.” Erőtelen vagy? „Az Isten, aki felövez engem erővel, és tökéletessé teszi utamat.” Tanácstalan vagy? ,”Bölccsé teszlek és megtanítlak téged az útra, amelyen járj, szemeimmel tanácsollak téged.” Vétked szomorít? „Jó és igaz az Úr, azért útba igazítja a vétkezőket.” Érdekli minden ügyünk, minden problémánk, s együttérez velünk minden szomorúságunkban.
Élő Jézusunk van, s így élő, s boldog reménységünk.

D.I.

Facebook kommentek