Az energia, a természeti erőforrások pocsékolása kapcsán jó, ha meggondoljuk Jared Diamond felvetését: „Nincs szükség szuperszámítógépes kockázatelemzésekre és komplex klímamodellekre ahhoz, hogy megtudjuk, mi vár ránk a következő évtizedekben. Éppen elég útmutatást adnak ez ügyben a régészeti leletek” – összegzi a Kalifornia Egyetem evolúcióbiológusának alapgondolatát Bokody Tamás „Az öltönyös majmok bolygója” című esszéjében. Lényegében arról van szó, hogy egy-egy zárt rendszernek tekinthető földrajzi területen, illetve életközösségben lokálisan már többször lejátszódott a történelem során az, ami bolygónk egészére nézve kilátásba került. Egy ilyen zárt rendszer volt például a húsvét-szigeti civilizáció. Az egykor dús erdőkkel és virágzó kultúrával rendelkező szigetből már csak kopár táj és néhány nyomorgó bennszülött maradt, amikor 1722-ben egy holland utazó felfedezte. Az történt ugyanis, hogy a sziget lakói felelőtlen szemléletük folytán kimerítették a természeti erőforrásaikat. Egyebek mellett – gigantomán szoborkultuszuk szolgálatában – kipusztították erdeiket, ami azután végzetes ökológiai láncreakciót indított el.
Tragikomikus hangütéssel Diamond azt kérdezi: „vajon mire gondolhatott az utolsó pálmafát kivágó húsvét-szigeti munkavállaló? Hogy a munkahelyek értékesebbek a fáknál? Hogy a technológia megoldja a problémákat, kiváltjuk a fákat valami ígéretes kutatásfejlesztéssel? Hogy különben sincs perdöntő tudományos bizonyíték arra, hogy nincs több fa valahol másutt a szigeten?”
A múltbeli önakasztásoknak intő jelként kellene szolgálniuk a Föld valamennyi lakójának: Vajon „a nagy szigeten” hányadik fánál tartunk?
Prancz Zoltán
