Jézus korában sem volt másabb a vallásosság, mint napjainkban. Ugyanúgy gyakori céltévesztések jellemezték. A ószövetségi zsidóság évszázadokon át eltért Istentől, és pogány Isteneket imádott, a környező népek szokásai és hitvilága után áhítozott. Majd a babiloni fogságot követő 500 évben a korábbi berögzült megszokások és vágyak radikálisan az ellentétükre fordultak: a környező népek és hatások iránti teljes elzárkózás, az ortodoxia, az önelégültség és a farizeusi szabálykövetés időszaka következett. Ilyen lelkületű társadalomba született Jézus Betlehemben.
A konfliktusai szinte kizárólag a vallás védelmezőiként fellépő írástudók támadásaiból fakadtak. A kivégzése is a vallás védelmének érdekében történt: „Jobb nékünk, hogy egy ember haljon meg a népért, és az egész nép el ne vesszen”.
Neki magának sem volt jó véleménye sem a vallási vezetőkről, sem magáról a vallásról. János apostol által ezt mondta Jelenések könyvében: „Mivel ezt mondod: Gazdag vagyok, és meggazdagodtam és semmire nincs szükségem; és nem tudod, hogy te vagy a nyomorult és a nyavalyás és szegény és vak és mezítelen…” Jel 3:17
Mi a probléma ma is a vallással?
A vallás megmondja neked, miről mit kell gondolnod. Gondos iránymutatást ad, hogy az egyes élethelyzetekben mit kell tenned, vagy hogyan tudod magad jó színben feltüntetni a hasonló vallásúak előtt. Merevvé tesz és rigorózussá. A vallás felerősíti benned a „MI” és az „ŐK” típusú gondolkodást: amit a közénk tartozó cselekszik vagy a szószékről mond, az helyes, amit a másik csoporthoz tartozó ember, az általában gyanús. A vallás szorongóvá is tesz, hiszen folyamatosan meg kell felelned egy behatárolt értékrendnek és mások véleményének.
A vallást mindig a félelem motiválja. Félti a tekintélyét, a jó hírét, a hatalmát vagy az érdekeit e szemlélet képviselője. A vallásos emberek pedig általában nem Isten által, hanem a saját vélt érdemeikből akarnak üdvözülni: „Megteszem ezt meg azt, amit a vallásom megkíván, ettől én jobb ember vagyok.” Pedig a vallás általában csak egy viselkedésmódosító jelenség. Anélkül is tökéletesen tud működni, hogy a legkisebb mértékben megérintené a szívet. A gyülekezeti éneklés, a térdre borulás, a rendszeres böjt, az önmegtartóztató életmód vagy az ájtatos viselkedés mind-mind működik pusztán emberi erőből, anélkül, hogy jelen lenne benne Isten.
Az egyik legnagyobb kísértés és csapda továbbá a következő: ha vallásos emberek rá is ébrednek arra a pontra, hogy az egyházszervezet nem tökéletes és egy csoporthoz tartozás nem tud üdvözíteni, sok esetben maradnak meg abban a tévképzetben, hogy az egyházhoz kapcsolódó hitvilág, tanrendszer és gyülekezeti gyakorlat az önmagában sziklaszilárd és jó. A vallásos ember ilyenkor még önelégült is amiatt, hogy ő nem egyházat követ, hanem prófétát, gyógyítót, lelki vezetőket vagy évszázados tanrendszert.
De mit képviselt Jézus?
Jézus mindig a saját maga és az ő Igéjének követésre buzdított. Az ebben való hitet tartotta egyedül üdvözítőnek. „Mert, ha nem hiszitek, hogy én vagyok, meghaltok a ti bűneitekben” Ján 8:24, „A beszédek, amelyeket én szólok néktek, lélek és élet” Ján. 6,63.
Nem tanrendszerek, hagyományok és rituálék azok, amelyek megváltást adnak, hanem az isteni kegyelem és az ahhoz való viszonyulás! Isten munkája, Jézus áldozata, és a neki átadott élet, ami üdvözít. Ha ezt megérted és elfogadod, az fog jó emberré tenni! Azután pedig jobbá teheted mások életét is!
Hagymási Tamás
