„Csak néhol egy-egy végképpen kiárult,
Kifosztott lélek zokog csendesen.”
(Ady Endre: Az élet)
Eladó a szívünk? Egymást túllicitáljuk? Az életünk atomként van szétszedve? Ady azt mondja: kifosztott lélek zokog csöndesen. Ez a kor köszöntött ránk. Mindent meg lehet venni. De legfőképpen az ember lelkét. El lehet adni barátságokat. El lehet adni emberi kapcsolatokat. Milyen megdöbbentő!
Erről beszél Jelenések könyve 18. fejezete. Hogy kereskedés folyik majd az emberekkel. Ez az élet, amely körbevesz bennünket, hogy hat ránk? Úgy, ahogy Ady fogalmazott: a kifosztott lélek csöndesen zokog?
Szeretnék néhány kérdést feltenni, s válaszoljunk annak fényében, hogy változzunk el a mi elménk megújulása által. Mert csak akkor fogjuk tudni, hogy mi az Isten akarata az irányunkban.
Mennyire tudják befolyásolni ma a mi idegrendszerünket az élet dolgai?
Folyamatosan támadás alatt tartja a környezetünk – ahol élünk, ahol dolgozunk?
Ezt hogyan képes az idegrendszerünk hosszú távon elviselni?
Az idegrendszerünk valóban arra lett teremtve, hogy állandóan védekezzen az élet dolgai miatt, a döntéseink miatt, a gondolatainkban megnyilatkozó mérgező folyamatok miatt?
Vagy eredetileg arra lett volna megteremtve, hogy nyugalomba tartson bennünket? Hogy helyes, építő, szeretetteljes gondolatokra késztessen? Hogy egymás mellett való értelmes együttélésre tanítson bennünket? Mire lett teremtve?
Kecskeméti János
