“Fűszál hegyéről a harmat
gyöngyét ajánlja az Égnek,
mekkora kincs mikor ének
üzenhet a Mindenségnek!”
(Nagy Gáspár)

Az emberi összejövetelek akkor építőek, ha építeni akarjuk egymást. Ha szándékaink tiszták és őszinték e tekintetben. Azért megyünk el egy közösségi helyre, hogy ne csupán résztvevők legyünk, de hozzá is járuljunk az adott rendezvény áldásos voltához. („sikeréhez”, mondanánk ma, talán nem a legmegfelelőbb kifejezéssel.) Jézus Krisztus törvénye szerint „jobb adni, mint kapni” (Ap csel 20,35). Ha azért megyünk istentiszteletre, mert ott nem csupán egy „fogyasztó gyülekezet” része kívánunk lenni (ahogyan a „fogyasztói társadalom” része is), hanem a velünk azonosan gondolkodók belső, megismerésen és szereteten alapuló egységét kívánjuk erősíteni – nos, csupán ekkor töltjük be Isten nyugalomnapját nemcsak mások, de a magunk javára is. Nem formaság lesz ez így, hanem építő tartalommal telítődik.

Mi, emberek, nagyon is képesek vagyunk „belegyepesedni” a hétköznapokba. Ez más szóval a hit nélküli életet jelenti. Egyedül, önmagunkban folytatjuk az életünket. Isten társul akar szegődni hozzánk, s ez azt fogja eredményezni, hogy vele tekintünk vissza az elmúlt hétre (számvetés), és vele tervezzük az előttünk lévőt (előretekintés). Ha nem egyszerűen „hiszünk Istenben”, hanem így „gyönyörűségünk lesz az Úrban”, akkor Ő „hordozni fog a föld magaslatain”. Lesz távlatunk, örömünk és reménységünk.

Amin oly sokan gondolkoztak, és amit többen ki is fejeztek, ekképpen például: „Változtasd meg élted!” (Rilke) „Lehet-e segíteni az emberi nemen?” (Füst Milán) – vagyis megjobbítható-e az ember; megváltoztatható- e az emberi élet? Isten világos választ ad rá: igen, ha az ember engedi, ha figyel Teremtőjére, aki nincs híján a megjobbítás eszközeinek. Megváltozni azonban csupán szeretet, önfeláldozó, túlcsorduló szeretet alapján lehetséges. Isten nyugalmi helyzetet kíván adni, hogy tudjunk figyelni Őrá, aki Alkotónk és Megváltónk.

RJ

Facebook kommentek