Az Arsenal labdarúgócsapatának balhátvédje Hector Bellerin a múlt héten beszélt az új vegán étrendjéről. A spanyol focista elmondta, hogy a szezon kezdete óta él növényi étrenden, és hogy mennyit segített neki ez mentálisan és fizikálisan is.
„Méregteleníteni akartam a testemet. Annyira jó volt, hogy már hat hónapja csinálom. Az első néhány hét nehéz volt, de aztán hozzászoktam, és egyre jobban éreztem magamat. Korábban kelek, és sokkal több energiám van.”
Bellerin olyan különleges egészségügyi hatásokról is beszélt, amelyeket azóta tapasztal, mióta nem eszik húst és tejtermékeket. A mérkőzések után sokkal gyorsabb a regenerációja, a bokája, amivel sokszor problémája volt és begyulladt, azóta rendben van, még fásliznia sem kell. A labdarúgó azt is elmondta, hogy a döntése többről szól, mint csak az egészségügyi motiváció: egyfajta felelősségvállalás is.
„Nem csak a testedre van hatással. Határozottan hiszem, hogy teszünk valamit a földért, valamit visszafizetünk” -mondta a játékos, világosan utalva a húsfogyasztás súlyos környezeti hatásaira.
Nem felejtette el megemlíteni, hogy ez a fajta étrend egyfajta korlátozás, de ezen keresztül is hozzájut a szervezete számára szükséges fehérjemennyiséghez a hüvelyesek, lencse és a dióféléken keresztül. Viszont ez lehetőség arra, hogy megmutassa az embereknek: profi sportolók is élhetnek ilyen étrenden.
Bellerin mellett, aki viszonylag rövid ideje váltott életmódot, sok más sztársportoló él növényi étrenden. Többen közülük a legjobbak a sportágukban, ami világosan bizonyítja, hogy a vegán étrend tökéletesen biztosítja az optimális erőt és egészségi állapotot.
Serena és Venus Williams
Kétségtelenül a legsikeresebb vegán sportolók. A versenyszezonban mindketten ilyen étrenden élnek- gyakran csak nyers ételekre korlátozva.
Kettejük közül Venus a szigorúbb (Serena sokkal rugalmasabb), de mindkettőjüknek vannak kis kihagyásaik. A sushi nagy kedvencük. A gyümölcs és zöldség rajongó testvérpár együtt 40 Grand Slam győzelmet aratott.
Venus azután kezdte el ezt a fajta életmódot, miután Sjörgen-szindrómát diagnosztizáltak nála 2011-ben. Az orvosai akkor azt tanácsolták, hogy vegánként csökkentheti az ízületi fájdalmakat és fáradtságot.
„2011-ben egy autoimmun betegséget azonosítottak nálam, viszont én javítani akartam a teljesítményemet a pályán. Amikor elkezdtem, szerelmes lettem a koncepcióba, hogy a lehető legjobb tápanyagot adom a testemnek. Nem csak a sportban segít, hanem azt érzem, hogy a legjobb dolgot teszem magammal.”
Jermain Defoe
A Bournemouth és az angol válogatott játékosa több, mint 250 Premier Leage gól szerzője egy ideje már vegán táplálkozást folytat. A 2017-es visszatérését egyértelműen ennek az étrendnek tudja be.
A hús, tojás és tejtermékek feladásáról a következőt mondta: „Nem találtam semmi nehézséget abban, hogy ezeket feladjam, mivel tudtam, hogy ez a gólszerzésben segít engem.”
Lewis Hamilton
A négyszeres bajnok Forma 1-es legenda két évvel ezelőtt hagyta abba a vörös húsok fogyasztását, és az állati termékek közül csak halat fogyasztott. Ma már ő is vegán.
„Mi emberek, amit teszünk a világgal… hihetetlen mennyiségű üvegházhatású gáz kerül a légkörbe a tehenek lehelete és böfögése által. Ez több, mint a repülők és autók által összesen kibocsátott gázok mennyisége, ami egy őrület. A kegyetlenség horrorisztikus, és nem igazán akarom ezt támogatni, valamint egészségesebb életet szeretnék élni.”
A Car Magazin szerkesztője, Curtis Moldrich az alábbiakat mondta: „Egy olyan sportban, ahol még egy tizedmásodperc is számít, elengedhetetlen, hogy a sofőr a legjobb fizikális állapotban érezze magát.”
David Haye
A korábbi boxvilágbajnokot sokáig a vegánság poszterfiújaként tartották számon. Miután áttért erre az étrendre, keményebben ütött a ringben.
„Az csak egy mítosz, hogy húsra van szükséged ahhoz, hogy erős legyél” -állítja.
Hannah Teter
Az amerikai snowbordozó Hannah három olimpia aranyérmet nyert. Teljesen fenntartható házban él a vermonti erdőben, kezdetben vegetáriánus volt, majd vegán lett.
„Sokkal erősebbnek érzem magam mentálisan, fizikálisan és lelkileg is. A növényi étrendem számos új ajtót nyitott nekem. Ez egy egészen más szint, ami felemel engem. Egy éve hagytam abba az állati termékek fogyasztását, és ez egy új életet jelentett. Úgy érzem: új ember, új sportoló lettem.”
Tia Blanco
Tia Blanco puerto ricoi szörfös, aki 2015-ben és 2016-ban is világbajnok lett. Vegetáriánusként nőtt fel, majd 2013-ban lett vegán. A környezet, a tenger és az állatok iránt érzett szeretete mind hozzájárult a döntéséhez.
„Nagyon szeretem ezt az életstílust és azt, amit fizikálisan és mentálisan ad nekem. Sokan tudják, hogy milyen nagy szerepet játszik a táplálkozás az egészség megőrzésében, de csak kevesen vannak tudatában, hogy mennyire fontos az ember lelki jólété szempontjából.”
Anthony Mullally
Írország és a Leeds Rhinos rögbi sztárja 2017 elején lett vegán. 196 cm és 114 kilogramm.
„Most, hogy visszatekintek, nem tudom elhinni, hogy valaha húst ettem. Olvastam a fiziológiáról és az anatómiáról, és minél jobban beleástam magam, végül rájöttem arra, hogy nem a húsevésre vagyunk tervezve.”
Scott Jurek
Az amerikai ultramaratoni futónak 16 különböző megnyert címe van. Egyszer 165,7 mérföldet futott 24 óra alatt. Ez mérföldenként 8,42 perces időt jelent.
A főiskola alatt váltott vegán étrendre egészségügyi problémák miatt. A családjában lévő többgenerációs krónikus betegség vezette őt erre a döntésre.
„Ha egy sportoló nem a megfelelő táplálékot veszi magához, akkor nem fog eredményt elérni. Ez határozottan egy hosszú távú döntés volt a részemről, és nem csak valami, amit a rövid távú teljesítménynövekedés érdekében teszek.”