„Ma más vagyok, mint tegnap voltam.
Valami nagy széltől sodortan,
Ma megbotoltam.
Amikor újra egyenesre keltem,
És amikor magamba néztem,
Csupa csodára leltem”
(Sík Sándor)
Melyikünk ne zavarodna meg attól az össztűzszerű támadástól, amely napjainkban ér minket? Családi konfliktusok, életvezetési nehézségek, függőségek, zárt terek levegőtlensége. Társadalmi válságok, újságíró-gyilkosságok, a természet rendjének katasztrófába torkolló megbomlása. Mindez elemi erővel hat ránk. „Gyászol és megromol a föld, elhervad és megromol a földnek kereksége, elhervadnak a föld népének nagyjai”- írja Ézsaiás könyve 24:4 a korunkról.
A személyiségünket formáló hatások egy pillanat alatt szembefordíthatnak minket tegnapi önmagunkkal. Sodródásunk – valódi célok és megoldások nélkül – botladozásokat, majd elesésünket is eredményezheti. Mintha nem lenne más lehetőségünk, csak az, hogy újra hibázzunk. Ezzel pedig fájdalmat okozunk másoknak is.
Mégis: ha felébredünk és nemet mondunk a rosszra, amelyet választottunk, s visszatérünk az „egyenes ösvényre”, akkor nyilvánvalóvá válik előttünk újrakezdésünk valamennyi fontos lépése. Ez kelt bennünk vágyat a jóra, ez ad lehetőséget a megjobbulásra is. Értelmet nyer az életünk megint!
És mindez a fordulat újjáteremt minket: egy rendkívüli tapasztalatot nyerünk a kegyelemről. Ma másnak lenni: nem jelent egyebet, mint többnek lenni annál, amilyenek tegnap voltunk. Bukdácsolásaink nyomorúsága így lesz szabadulásunkká és győzelmünkké. Ez a bizalom visz tovább minket ma és holnap is. Ennek a bizalomnak a megszületése a legnagyobb csoda, amelyet újból és újból átélhetünk.
EÉ
