Szent-Györgyi Albert címadóul választott gondolata szikár lényegre töréssel mutat rá a képzés – a tanítás és tanulás, ezektől elválaszthatatlanul pedig a fejlődés – hallatlan jelentőségére. Nem véletlen, hogy ez a kérdéskör kiemelt helyet foglal el az emberiség kultúrtörténetében, és rendkívül gazdag a hozzá kapcsolódó bölcselet is. Az alábbiakban néhány örökérvényű meglátást idézünk fel.
„A lélek sem jó tudomány nélkül, és aki csak a lábával siet, hibázik” – nyithatjuk a gondolatok sorát a bibliai Példabeszédek könyvének kijelentésével, amely az egész tanulástéma talán legkényesebb oldalát érinti. Eszerint nem elég a jó szándék: a tudás, a felkészültség is elengedhetetlen ahhoz, hogy a dolgok úgymond jól süljenek el. Azért kényes ez a terület, mert a tudatlanságot erkölcsileg semleges tényezőnek szokás tekinteni, mi több, olyasminek, ami erkölcsi felmentést adhat annak, aki valami károsat tesz. Ezzel szemben az idézett példabeszéd arra a – talán sokak számára meglepő – igazságra mutat, hogy a nem tudás – bizonyos határon túl – nem ment fel az erkölcsi felelősség alól, magyarán: bűn. Hasonló álláspontra jutott Kung-fu Ce (latinosan: Konfucius) is. A tanításban, a nevelésben – mégpedig nemcsak a gyerekekében, hanem a felnőttekében is – a társadalmi működés alappillérét látó kínai bölcs egyik mondása a következőképpen tanúskodik erről: „A tanulás nélküli erkölcsösség sötét korlátoltság; a tanulás nélküli igazságosság kegyetlenség; a tanulás nélküli egyenesség gorombaság; a tanulás nélküli bátorság fejetlenség; és a tanulás nélküli állhatatosság hóbortosság.”
Persze könnyen – vagy legalábbis könnyebben – megy a tanulás annak, aki rádöbben, hogy tanulni jó, s nem csupán nyűgöt lát abban. Erről is számos inspiráló felismerés született már.
Einstein például állítólag ezt vallotta magáról: „Nem vagyok különösebben tehetséges. Csupán szenvedélyesen kíváncsi.”
Churchill így világította meg az ellenkező oldalról ugyanezt a témát: „Boldog voltam gyermekkoromban játékaimmal a gyermekszobában. Évről évre boldogabb lettem felnőttkoromban. De az a néhány év, amit az iskolában kellett tölteni, az sötét és szürke folt maradt utazásaim térképén.” 
„Nem értünk rá tanulni, mert folyton tanítottak” – figyelmeztet Karinthy Frigyes is a rá jellemző humorral az itt lappangó veszélyre.
Meghatározó tehát a tanár személye, még ha nem is rajta múlik kizárólag a tanítás avagy a tanulás sikere.
Pam Brown ausztrál költőnő szerint: „Egy jó tanár meg tudja győzni tanítványait, hogy a tanulás nem kötelesség, nem a szabadság korlátozása, hanem kaland, és olyan hatalmas szabadság kulcsa, amelyről korábban nem is álmodtak.” 
Távolabbról kapcsolódik ide, de lényegében mégiscsak ugyanezt fejezi ki Antoine de Saint-Exupéry gondolata: „… ha hajót akarsz építeni, ne azzal kezdd, hogy fát gyűjtesz, felvágod a deszkákat és kiosztod a munkát, hanem a férfiak vágyát ébreszd fel a nagy és határtalan tenger iránt.”
A határtalanság említésével a tanulás távlatait is megidézzük. Többen rámutattak már arra, hogy a tanulás távlatai a mind nagyobb tudás megszerzésével nemhogy kimeríthetővé válnának, hanem inkább kitágulnak.
„Minél többet tud valaki, annál több a tanulnivalója. A tudással egyenes arányban nő a nem tudás, vagy inkább: annak tudása, hogy mi mindent nem tudunk” – írta Démokritosz
majd nyomában Blaise Pascal: „Az ész legnagyobb cselekedete annak felismerése, hogy végtelen sok olyan dolog van, amely meghaladja; csak gyengeségét bizonyítja, ha nem jut el e felismerésig.”
Végezetül álljon itt két gondolat a tudás értékéről, amely akár az üzleti befektetések financiális szemüvege mögül vizsgálódva is felbecsülhető:

„A könyvre adott pénz látszólag eldobott pénz. Mint a vetőmag” – írta fiának szóló intelmei között Gárdonyi Géza.

Hasonlóképpen vélekedett Benjamin Franklin is:
„Aki úgy gondolja, hogy a tanulás drága, próbálja ki, milyen a tudatlanság.”
Szerző: Prancz Zoltán
Facebook kommentek