A műanyag nem csupán úgy néz ki, mint az étel, hanem olyan szaga, érzete és még a hangja is.
Egy a közelmúltban készült interjúban David Attenborough arról beszélt, hogy hogy néz ki a folyamat, amikor egy albatrosz a fiókáit kezdi etetni.
„Mi jön ki a szájából?”- kérdezte.- „Nem hal, nem tintahal – amik a fő táplálékforrásai. Hanem műanyag.”
Attenborough szerint ez szívszaggató. Ugyanakkor meglepő is egyben. Az albatroszok több ezer kilométeres távolságra is elrepülnek a prédájuk után kutatva, amiket aztán könnyedén kapnak ki a vízből. Hogyan lehet mégis ilyen könnyen becsapni ezeket az ügyes madarakat, melyek hosszú útjaikról csupán egy adag műanyaggal térnek haza?
Sajnos ebben a dologban az albatroszok nincsenek egyedül. Az apró planktontól a hatalmas bálnákig, legalább 180 más tengeri állatfajtát is azonosítottak, melyek műanyagot fogyasztanak. A La Manche csatornában fogott halak harmadának beleiben találtak műanyagot, olyan fajokéban is, amiket rendszeresen fogyasztunk. A tenger gyümölcseiben is megfigyelték már ezt a jelenséget, így például a kék kagylóban vagy a homárban. Lényegében minden méretű és fajta állat eszik műanyagot, és hála az évi 12,7 millió tonna szemétnek, mely az óceánokba kerül, mindegyiknek jut belőle bőven.
A műanyagfogyasztás egyébiránt csak részben a nagy mennyiségnek köszönhető. A zooplankton például a vízben úszó piciny műanyagrészecskéket a méretük miatt fogyasztja, ugyanis a táplálékot gyűjtő függelékeiket egy bizonyos méret felismerésére „tervezték”. Ha egy részecske ebbe a mérettartományba esik, akkor úgy hiszi, hogy az bizonyosan étel a számára.
A zooplanktonhoz hasonlóan a tengeri uborkaként ismert tapogatókkal rendelkező, hengeres élőlények sem válogatósak a tekintetben, hogy mit esznek, miközben a tengerfenéken mászkálva szájnyílásukba kotorják az üledéket, hogy ehető anyagot keressenek benne. Azonban egy tanulmány alapján ezek a fenéklakók akár 138-szor többet fogyasztanak a műanyagból, mint amit az üledékben eloszló mennyiség alapján várnánk.
A tengeri uborkák számára a műanyag részecskék egyszerűen nagyobbak és könnyeben megragadhatóak, mint a megszokott ételforrásaik. Más fajokban jeleket találtak arra vonatkozóan is, hogy a műanyagfogyasztás nem csupán passzív folyamat. Sok állat látszólag szándékosan választja ezt az étrendet. Ahhoz, hogy megértsük, miért találják az állatok vonzónak a műanyagot, először meg kell értenünk, hogy ők hogyan látják a világot.
„Az állatoknak sok dologban eltérő érzékelő, befogadó képességei vannak hozzánk képest. Egyes esetekben jobbak, máskor gyengébbek, de mindig mások” – állítja Matthew Savoca, a kaliforniai Montereyben található NOAA Southwest Fisheries Science Center munkatársa.
Az egyik magyarázat szerint az állatok egyszerűen összetévesztik a műanyagot az ismerős táplálékokkal – a műanyag forgács például nagyon hasonlít az ikrákhoz. Azonban mi emberek a saját érzékeink alapján ítélünk. Az állatok műanyag iránti vonzódásának megértéséhez a tudósoknak úgy kell látniuk a világot, ahogy ők teszik.
Az ember elsődleges érzéke a látás, de az élelem után kutató legtöbb tengeri állat, beleértve az albatroszokat, elsősorban a szaglására hagyatkozik. Savoca és kollégái több kísérletet folytattak, melyek alapján nyilvánvalóvá vált, hogy az egyes tengeri madarak és halak a műanyag szagához vonzódnak. Konkrétan a dimetil-szulfidot (DMS) azonosították, mint kémiai jelet, ami a műanyagból származik, és köztudottan vonzó a madarak számára. Lényegében alga telepszik az úszó műanyagra, és amikor ezt az algát elfogyasztják a krillek (világító rákok), jelentős DMS szabadul fel, mely vonzza a madarakat és halakat, akik aztán a műanyagot fogyasztják a krillek helyett.
Ugyanakkor a látást is figyelembe véve, nem vonhatunk le elhamarkodott következtetést a műanyag népszerűsége kapcsán. Az emberekhez hasonlóan a tengeri teknősök is elsősorban a látásukra hagyatkoznak a táplálékkeresés során. Azonban ők az UV fényt is látják, ezért a látásuk nagyban eltér a miénktől.
Az ausztrál Queenslandi Egyetem tanára, Qamar Schuyler a teknősök gondolkodását, vizuális képességeit modellezve kutatta a műanyagok tulajdonságait, ahogyan a teknősök látják őket. Elpusztult teknősök gyomortartalmát is megvizsgálta, hogy megismerje, milyen fajta műanyagokat kedvelnek. Ezek alapján arra a következtetésre jutott, hogy amíg a fiatal egyedek nem válogatósak, az idősebbek jobban kedvelik a puha, átlátszó műanyagot. Schuyler szerint eredményei megerősítik a régóta sejtett feltételezést, miszerint a teknősök a műanyag zacskókat ízletes medúzáknak hiszik.
A szín is befolyásolja a műanyagfogyasztást, azonban fajonként eltérő lehet a kedvenc. Például a fiatal teknősök a fehéret kedvelik, míg Schuyler és kollégái úgy találták, hogy a viharmadárfélék inkább a pirosakat részesítik előnyben.
A látás és szaglás mellett egyéb érzékszerveket is használnak az állatok táplálékuk felkutatására. Sok tengeri állat vadászik úgynevezett echó lokáció segítségével, főképpen a fogascetek és delfinek. Az echó lokáció közismerten nagyon pontos, ennek ellenére több tucatnyi halott ámbráscetet és egyéb fogascetet találtak, melyek gyomra tele volt műanyag zacskókkal, autóalkatrészekkel és egyéb emberi szeméttel. Savoca szerint valószínűleg az echó lokációjuk tévesen élelemként azonosítja ezeket a hulladékokat.
„Általános félreértés, hogy ezek az állatok ostobák és csak azért esznek műanyagot, mert ott van körülöttük.”- állítja Savoca. A helyzet tragédiája, hogy ezek az állatok mind tapasztalt vadászok és gyűjtögetők, melyek több ezer év alatt kifinomodott érzékei gyakran prédáik nagyon szűk választékára specializálódtak. „A műanyagok ezen idő csupán töredékében voltak jelen”- mondta Schuyler. Valahogyan mégis sikerült ezen rövid idő alatt az ’étel’ kategóriába kerülniük.
Ez azért van, mert a műanyagban az állatok számára van valami vonzó. Nem csupán úgy néz ki, mint az étel, hanem olyan a szaga, érzete és a hangja is. A szemetünk olyan változatos formában, méretben és színben van jelen, hogy vonzóvá válik a hasonlóan változatos állatvilág számára. Ez a legfőbb probléma.
Szóval, ha nincs egy minden állat számára megfelelő megoldás, a műanyagnak egy olyan könnyen megváltoztatható tulajdonsága, amely megakadályozza, hogy az állatok elfogyasszák, akkor mit tehetünk a „műanyag-evők” érdekében? Savoca reméli, hogy ezek a tragikus történetek segíthetnek az embereket elgondolkodtatni, a műanyagok ellen fordítani, tudatosabb magatartásformákra sarkallni, és arra késztetni, hogy együtt érezzenek ezekkel az állatokkal. Végső soron ez segíthet majd az óceánba ömlő ’szemét kaja’ megszüntetésében.
Rakaczki Dániel
Forrás: BBC Earth
